Csütörtökön kora délután felavatták Széchenyi István mellszobrát a Kossuth téren.
tovább
Csütörtökön kora délután felavatták Széchenyi István mellszobrát a Kossuth téren.
tovább
Biszku Béla egykori kommunista politikus továbbra sem járul hozzá a róla készült dokumentumfilm bemutatásához, noha az alkotást csütörtök délelőtt óta már vetítik, a többi között az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
tovább
Ősszel várható ítélet a fekete sereg néven ismertté vált csoport ügyében - tudta meg az MTI a büntetőper csütörtöki tárgyalásán, amelyen folytatódtak a perbeszédek. A monstre perben, amelyben már több mint egy hónapja tartanak a perbeszédek, a huszonegyed- és a huszonkettedrendű vádlott védőinek felszólalásával kezdődött a csütörtöki tárgyalás a Fővárosi Bíróságon. Mindkét ügyvéd bizonyítottság hiányában történő felmentést indítványozott.
tovább
"Állati" tartozása van Mariah Carey amerikai posztárnak: 30 ezer dollárral adósa kutyái állatorvosának. Careynek három ebe van: Cha-Cha, Dolomite és JJ. A trió mindegyik tagja terrier.
tovább
A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet 1,5 százalékra emelte korábbi 0,8 százalékos 2010. évi GDP prognózisát, de azt sem zárja ki, hogy a növekedés akár 2,0 százalékot is elérhet - áll az intézet konjunktúra jelentésében. Az előrejelzésük szerint jövőre a magyar gazdaság 3,0 százalékkal nő.
tovább
Hetedik alkalommal emlékeztek meg a vészkorszakban elhurcolt baranyai áldozatokról Pécsett. A Ferencesek...