A nyár az utazások időszaka, az üresen maradó lakások pedig a betörők kedvelt célpontjai.
tovább
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF), valamint az Európai Unióval folytatott magyar tárgyalásokról közölt cikket a The Times brit konzervatív napilap. A felháborodás zajai visszhangoznak Brüsszeltől Washingtonig, Magyarország - akárcsak A majmok bolygója című film rabszolgái - kimondta a tiltott szót, a nemet - fogalmaz a szerző a lap vélemény oldalán szereplő írásának bevezetőjében.
tovább
A Bridges Világkonferencia vendégeként Pécsett járt a világhírű matematikus, a Rubik-kocka feltalálója.
tovább
A Bridges Pécs 2010 Konferencia Családi Nap és Matematikai-népművészeti vásár programjának a Sétatérre tervezett mai rendezvényeit a rossz idő miatt a Dominikánus Házban tartják meg - tájékoztattak a szervezők hétfő délelőtt.
tovább
Több mint ötven százalékkal is emelkedhet a liszt ára - írta a Kisalföld hétfői száma a Pannonmill Zrt. vezérigazgatójának prognózisát idézve. A vártnál is nagyobb a hazai búza gombafertőzöttsége, így előfordulhat, hogy a malmok behozatalra kényszerülnek - közölte Csordás S. Tibor.
tovább
Jelentős karcsúsítást kell végrehajtani a Manchester City háza táján, hogy a csapat megfeleljen a labdarúgó Premier League játékosállományra vonatkozó új szabályainak. Az előírások szerint a bajnokságba minden együttes 25 futballistával nevezhet, közülük nyolcnak "hazai nevelésűnek" kell lennie.
tovább
Hetedik alkalommal emlékeztek meg a vészkorszakban elhurcolt baranyai áldozatokról Pécsett. A Ferencesek...