‘november, 2010’
MTI
Ország
2010. november 20., 11:33

Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta a 98 százalékos különadóval összefüggő törvényeket, így az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény, valamint az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények módosítását. A jogszabályok a Magyar Közlöny pénteki számában jelentek meg. Az államfő aláírta a jövő évi adó- és járuléktörvényeket is. Az Országgyűlés kedden fogadta el az alkotmány és az alkotmánybírósági törvény módosítását, amelyek szerint az Alkotmánybíróság (Ab) ezután csak egyes alapjogok sérelme esetén semmisítheti meg a költségvetésről, az adókról, illetékekről és járulékokról szóló törvényeket.
tovább
Pécs TV
Helyi, Kiemelt bal
2010. november 20., 10:31

Egy fiatal pécsi rap zenekar adott koncertet a minap a fogvatartottaknak. A Játékosok Klubja nevű együttes így próbálta feledtetni egy kis időre a bezártságot a közönségükkel.
tovább
MTI
Világ
2010. november 20., 09:12

Az izlandi igazságügyi miniszter bírálta az Európai Uniót, mert a csatlakozási tárgyalásokon jogi változtatásokat követel, holott előfordulhat, hogy országa népszavazáson utasítja el az uniós tagságot. Ogmundur Jonasson szerint az EU bürokráciája "kafkai" állapotokat teremt, amikor bonyolult törvénymódosításokat követel még a tárgyalások alatt, amelyeket a miniszter szerint ráérnének a népszavazás után keresztülvinni, legalábbis, ha a csatlakozás többséget kap.
tovább
Pécs TV
Helyi
2010. november 20., 08:36
MTI
Ország
2010. november 20., 08:09

A tervek szerint Magyarország soros elnöksége idején, a jövő év első félévében tartják az európai egyházvezetők és az EU-vezetők brüsszeli találkozóját - mondta Hámori Ádám, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinati hivatalának EU-referense az egyház zsinatának ülésén pénteken Budapesten. Közlése szerint ezenkívül januárra tervezik a magyar és az európai egyházvezetők találkozóját a magyar kormánnyal, ezt a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervezi. Az EU-elnökséget egyházi vonatkozásban is megkezdik, a januári ökumenikus imahét megnyitójával.
tovább
Sándor Judit
Galéria, Helyi
2010. november 19., 23:11

Péntek este a Művészetekék és Irodalom Házában nyílt meg a Zsolnay Remekművek kiállítás. A tárlatot a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, Péterné Marosi Katalin és Páva Zsolt, Pécs polgármestere nyitotta meg.
tovább
40/109«...20«394041»6080...»