Az ellentétek vonzzák egymást?

Meddig tart a másik különösségének teljes elfogadása? Valódi szerelem köt össze két teljesen különböző embert? A párterapeuta lerántja a leplet a teljesen eltérő személyiségű felek partnerkapcsolati sikereiről.

hirdetés

Azt szereted a másikban, hogy olyan más, mint te? Érdekes, hogy ő jazz-koncertekre visz, te pedig a diszkóban szórakoztatod őt? Vagy éppen az bosszant, hogy a másik reggelente ébredés után egy órát lustálkodik még az ágyban, amikor neked az első kakaskukorékolásra felpattan a szemed és szaladsz a dolgod után? Mindkettő érzés valódi, csak nem mindegy, a szerelem és a párkapcsolat mely szakaszában jársz.

Közhely, más felfogásban

Sokszor elhangzik a közhely: az ellentétek vonzzák egymást – miként a különböző töltésű pólusok egymáshoz rántják a két mágnest, az emberek is hasonlóan működhetnek. Ez persze csak akkor igaz, ha az ellentétet a másikban található többletértékként fogjuk fel, azaz a saját személyiségünk kiegészítéseként – mondja dr. Stark András pszichiáter, párterapeuta. Ha a másik intellektusát, nyelvtudását, praktikus gondolkodását úgy fogjuk fel, mint a saját hasonló tulajdonságaink kiegészítőit, jó párost alkothatunk.

Két teljesen eltérő személyiségű ember, akik a mindennapokban mást és mást gondolnak, vagy másként viselkednek, jó eséllyel együtt maradhat, ha az etikai normáik, világnézeti szemléletük azonos, és mély bizalom, őszinteség és nyíltság érleli kapcsolatukat szövetséggé.

A szerelem elmossa a határokat

Amikor két idegen találkozik, olyan, mint egy lélektani „barbár invázió”: akik más kultúrával, hagyományokkal, személyiség-vonásokkal, értékrendekkel rendelkeznek, egyszer csak úgy érzik, megszűntek a határok „Én” és „Te” között. Mintha megtalálnánk hiányzó másik felünket, tökéletes részévé válunk egymásnak – akkor mondhatjuk, hogy kialakult a szerelem. Ilyenkor nem látszanak az ellentétek, csak a hasonlóságok.

Amint a „rózsaszín köd” oszlani kezd, úgy szűnik meg tudattalanul a másik fél iránt érzett idealizálási vágy is. Ez a párkapcsolat első valódi próbája, amikor kiderül, hogy érzelmeink a másik félnek szólnak-e, vagy csupán a szeretet érzésébe vagyunk szerelmesek – ismerteti a szakember. Adott esetben, ha a szeretet a másiknak szól, különbözőségeink miatt még vonzóbbnak találhatjuk őt.

Amikor az érzelmi szimbiózis burka felreped, fullasztóvá válik az addigi szoros kapcsolat, rájövünk, hogy önállóságra, autonómiára is szükségünk van. Szeretnénk egyedül is eljárni, szórakozni, vagy külön programokat szervezni a saját barátainkkal – hívja fel a figyelmet a párterapeuta. Az önállóságra való törekvés az érintetteknél ugyanakkor általában más-más időpontban következik be, de őszinte beszélgetésekkel, amellett, hogy biztosítjuk pozitív érzéseinkről a másikat, a konfliktusok feszültségét is fel lehet oldani.

Amikor nyűggé válik a különbözőség

Vannak szakítások, amelyek olyan ürügyre hivatkozva következnek be, hogy az egyik fél a fogkrémtubust középen nyomja, nem úgy, mint a másik, aki a végén kezdi ugyanezt. Vagy olyan „banális” indokok is közrejátszhatnak, hogy pl. az egyik reggel szeret zuhanyozni, míg a másik este veti bele magát a fürdőkádba. Ezt azonban nézhetjük a jó oldaláról is: nem kell este hosszú ideig várni, amíg a másik végez a fürdőszobában, azonnal miénk lehet a kád. Jól is elsülhet a különbözőségünk, amikor partnerünk szemmel láthatóan jól érzi magát a saját barátaival, és szellemessége, sziporkázása büszkeséget, nem pedig kishitűséget vált ki belőlünk.

Ha egy együttélésben a „rózsaszín köd” eloszlása után is ki tudjuk fejezni a haragunkat, dühünket úgy, hogy azzal nem sértjük a párunk önbecsülését, méltóságát, ha az acsarkodás mögött mindig ott a szeretet, akkor nyert ügyünk van. Ha már rájöttünk, hogy a másik nem olyan, amilyennek látni szeretnénk, akkor tudattalanul magunkra haragszunk a választásunk miatt, ezt az érzést viszont a másikra zúdítjuk. Ahogyan dr. Stark András fogalmaz: a birtoklási vágyból fakad, ha a másik különbözőségét ellentétként éljük meg.