Édesanyák: gyakoribb a depresszió mint gondolnánk!

Szülés után jön a gyermekágyi szomorúság, ami akár tartós maradhat, szülés utáni depresszióba csaphat át. Sokszor az édesanyák a kínzó bűntudat miatt nem szólnak a bajukról, holott a gyereknek is ártanak, ha nem veszik komolyan a “betegséget”. 

Jól hangzik, de nem leányálom a „baby blues”

Goldmanné Fehér Hajnalka pécsi gyermekpszichológus szerint a nők 60-80 százalékát a szülés után pár nappal eléri a gyermekágyi szomorúság, amit más néven „baby blues” állapotnak is neveznek.

– A kialakulása összefügg a kialvatlansággal, a fáradtsággal, így ezt az állapotot még nem is hívjuk betegségnek. Ebben az időszakban gyakrabban sírnak, ingerlékenyebbek a nők, de indokolatlan félelem is megjelenhet. Ilyenkor sokszor egyik pillanatban még hatalmas boldogságot érez a kismama, a következő pillanatban azonban jön a sírógörcs – mondja a pszichológus.

black-and-white-person-woman-girl

A jó hír, hogy a „baby blues” időszaka körülbelül egy hétig tart, és magától megszűnhet, pszichológus segítsége nélkül. A rossz hír, hogy az esetek egy részénél ez az állapot átcsaphat szülés utáni depresszióba. A szakember szerint ez a stádium nagyjából a szülő nők 10-12 százalékát érinti.

Még komolyabb állapot a szülés utáni depresszió

A szülés utáni depresszió a gyermek világra jötte után általában 10-30 nappal jelentkezik.
Legfőbb jellemzői az érdeklődés hiánya, ingerlékenység, alvázzavar, étvágytalanság vagy éppen fokozott étvágy, szorongás, motivációhiány, döntésképtelenség, önvád és bűntudat. Ez az állapot azért rendkívül megterhelő, mert akadályozza az anyát a mindennapi feladatok elvégzésében, a csecsemő megfelelő gondozásában.

Hogyan és miért alakul ki?

A szülés eleve kritikus élethelyzet, nagy pszichés stresszel jár együtt. Mindenki máshogy küzd meg a stresszel, és a stressz tűrő képességünk függ örökletes és tanult tényezőktől, kisgyermekkori tapasztalatoktól is.

Nem elhanyagolhatóak a nőt körülvevő kapcsolatok sem, rokonok, barátok támogatása. A környezet és a hajlam mellett fontos tényező depresszió kialakulásában a hormonális változás is.

pexels-photo-235243

További veszélyeztető faktor lehet, ha nem kívánt a terhesség, ha túl fiatal vagy túl idős az anya, ha bizonytalan az anyai szereppel kapcsolatban, ha korábban előfordult már valamilyen pszichiátriai betegség az anyánál, de az kismama gyermekkori édesanyával , amely a saját édesanyjával. Vagyis a képlet igen összetett. A legfontosabb kérdés azonban, hogy ha már kialakult a szorongás, hogyan kezelhetjük?

A szülés utáni depresszió kezelése

Goldmanné Fehér Hajnalka kiemelte, az egyik legfontosabb társ ebben az apa, és az ő támogató magatartása és hatékony segítségnyújtása a mindennapokban. Segíthet továbbá a védőnő jelenléte. Súlyosabb esetben pszichiáter, pszichológus beavatkozása szükséges, akár gyógyszeres vagy gyógyszer nélküli terápiás kezelésekkel.

Mivel az anya ebben a depressziós állapotban nem tud megfelelően érzelmileg sem a csecsemője felé fordulni, az anya-gyermek kapcsolat is sérülést szenvedhet. Így a kezeletlen szülés utáni depresszió nem csak az anyát, a gyermeket is károsítja.

A szakember hozzátette, hogy az öngyilkosság, illetve a csecsemő bántalmazásának veszélye mindenképpen fontossá teszi ennek az állapotnak a kezelését.

Ha már eljött a baj, a következőket tegyük:
  • Kérjük a hozzátartozók, védőnő, háziorvos segítségét!
  • Próbáljunk sokat pihenni, ha alszik a csecsemő! A házimunka nem fontos!
  • Beszéljünk barátainknak, rokonainknak érzéseinkről, gondolatainkról, arról, hogy milyen segítségre lenne szükségünk.
  • Legyen némi szabadidőnk, lehetőségünk a kimozdulásra.
  • Keressünk kapcsolatot a többi kisgyermekes anyukával: játszótéren, különböző klubokban.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés