Ha jól mozog a gyerek, okosabb lesz

A helyes mozgásfejlődés révén az érzékszervek és az idegrendszer alakulása is szervezett lesz, ami többek között a tanulási képességek és a helyes önértékelés kialakulásának fontos kelléke. A gyerekek mozgásának egészséges fejlődésére kiemelten figyelnie kell a szülőknek, és ha valami rendellenességet észlelnek, javasolt szakemberhez fordulni.

A jó mozgás az alap

A kisbabák számára nagyon fontos, hogy végighaladjanak a biológiailag meghatározott mozgásfejlődési soron, vagyis az alapvető mozgásformákat megfelelő időben, meghatározott sorrendben és elegendő mennyiségben kell gyakorolniuk. A fejemelés, a gurulás, a kúszás, a mászás, a felülés és a járás egyaránt fontos mérföldkövek. A helyes mozgásfejlődés révén az érzékszervek és az idegrendszer is jól szervezett lesz, ami a sikeres társas alkalmazkodáshoz, a jó tanulási képességekhez és a helyes önértékelés kialakulásához szükséges.

baba, mászik

Az első perctől legyünk résen

Már újszülött kortól kezdve oda kell figyelni arra, hogy kisbabánk mozgása az “előírtaknak megfelelően” működik-e, különösen akkor, ha már a szülés során is gondok voltak, ugyanis egy pillanatnyi oxigénhiány is okozhat megkésett mozgásfejlődést – mondja Kiss Bernadett, a Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálatok Központjának konduktora.

A mozgásfejlesztéssel foglalkozó szakember úgy látja, manapság nagyon tájékozottak az anyukák, sok szakirodalmat olvasnak és ezt jól is teszik, főleg, ha el akarják kerülni hogy később esetleg tanulási rendellenességek (pl. diszlexia) lépjenek fel gyermeküknél. – Mivel mindenki eltérő, belefér, ha valaki kicsit később fejlődik, de arra figyelni kell, hogy a fejlődés ne legyen sokkal lemaradva ahhoz képest, amit a szakirodalom átlagosnak tart – mondja Kiss Bernadett.

baba láb

Van, aki örül neki, hogy a gyermeke nem mászik, hanem a kúszás után egyből járni kezd. Viszont ez az aszimmetrikus mozgás nagyon fontos a kognitív fejlődésben is. Sok tanulási zavarral küzdő gyereknél mutatták ki, hogy kimaradt nála a mászás a mozgásszakaszok közül.

A korai fejlesztés hatékony

Ha rendellenességet vesznek észre a szülők, mindenképpen javasolt felkeresni egy védőnőt, gyerekorvost vagy a Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálatok Központját, de persze magánrendelések is rendelkezésre állnak a pécsiek számára. Nem kell megijedni, ha egy kisbaba kicsit lemarad, hiszen a szakemberek hatékony segítséget tudnak nyújtani.

[box title=”Erre jó a korai mozgásfejlesztés” box_color=”#365559″]

– az érzékszervek működése összehangolódik,
– megakadályozhatók a fejlődési lemaradások,
– idegrendszeri éretlenség,
– kialakítható az életkornak megfelelő testtartás,
– mozgáskoordináció és egyensúly,
– elősegíthető az izomrendszer optimális működése és növekedése,
– fejleszthető a gyermek testtudata.[/box]

Hirdetés