HPV-t is okozhat a körömrágás

Azon felül, hogy a köröm, illetve az ujjbegyek rágása nem épp esztétikus látvány, más okból is érdemes abbahagyni ezt a rossz szokást. A sérült bőr- és körömfelület ugyanis remek élőhelyet biztosít a vírusoknak és baktériumoknak, amelyek miatt komoly betegségeknek, fertőzéseknek tesszük ki magunkat.

Külső sérülések

Ha a rágcsálás miatt megsérül a köröm, illetve a bőr, akkor az ember kiteszi azt a területet a különböző baktériumoknak, vírusoknak, ami miatt gyulladások és gombás fertőzések, szemölcsök is kialakulhatnak – mondja dr. Várszegi Dalma pécsi bőr- és nemigyógyász, allergológus szakorvos. Ettől pedig púpos, barázdás, sárga lesz a köröm, de a bőrpír, duzzanat, fájdalom illetve a gyulladás is jelzik a bakteriális, illetve gombás fertőzéseket.

Aki hosszú éveken keresztül rágja a körmét, annak körömágya eltorzul, lerövidül és nagyon sok időbe telik, mire újra szép manikűrrel büszkélkedhet.

köröm, körömrágás
Nem éppen szép látvány…

Könnyen terjed a baj

A nyitott bőrfelületen gyorsan elszaporodnak a vírusok is, így azzal, hogy valaki a szájába veszi a kezét, felső légúti megbetegedéseket is könnyebben kaphat el és hasmenéses vírussal is megbetegedhet.

– A HPV-vírus is elszaporodhat a szervezetünkben azáltal, hogy a fertőzött kézzel a szájhoz, nemi szervhez, végbélhez érünk – figyelmeztet a szakorvos.

Hosszú távon a fogaknak sem tesz jót a kemény körmök állandó rágcsálása, ugyanis károsíthatják a fogzománcot, sőt a fogak akár el is mozdulhatnak, illetve az íngyulladás veszélye is fennáll.

gyerek, köröm, körömrágás
Többnyire gyerekkorban kezdődik

Szokj le róla!

A gyógyszertárakban lehet kapni olyan ecsetelőket, amiknek keserű az íze, ezért nem lesz kedved a rágcsáláshoz. Mivel ezek nem olyanok, mint egy körömlakk, hanem matt hatásúak, férfiak is bátran használhatják. Ugyanezt a célt szolgálják a speciális kézkrémek is, ez különösen azoknak lehet jó, akik a bőrüket is csócsálják. Nem árt, ha van nálad egy csipesz vagy manikűrolló, mert ha rágás közben beszakad a köröm, az csak tovább rontja a helyzetet.

stressz
Ezt is a stresszes életmódnak köszönhetjük

A szorongás a ludas

Legtöbb esetben a stressz, szorongás, vagyis pszichés okok következtében kezdi el valaki rágcsálni a körmét. Ez az egyik leggyakoribb pótcselekvés a túlevés és a dohányzás mellett. Általában már gyerekkorban kialakul ez a szokás, ezért érdemes odafigyelni a gyerkőcökre és együtt megkeresni a probléma forrását. A leghatásosabb megoldás tehát kideríteni, mi okozza a lelki nehézségeket. Nem szégyen szakemberhez sem fordulni, ha egyedül nem megy a lelki megnyugvás. Felnőttként sem szabad elsiklani az ilyesmi felett, ne legyél szégyenlős felkeresni egy pszichológust, ha úgy érzed, valami nincs rendben a lelkivilágoddal.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés