Kerüld el a veszekedést – kommunikálj!

Mára a nők vállát egyre több teher nyomja, amelyekkel nem könnyű megküzdeni. A sok feladat okozta feszültség gyakran eredményez konfliktusokat a párkapcsolatban, de ezeket nem lehetetlen megelőzni. Dr. Temesi Erika, családjogi szakjogász, mediátor, a Társak Tanácsadó Központ vezetője szerint a kulcs a kommunikációban rejlik.

A kommunikáció hiánya veszélyes!

– Mediátori munkám során rengeteg olyan párral találkozom, akikről kiderül: azért van komoly bajban a kapcsolatuk, mert nem beszélik meg egymással sem az örömüket, sem a bánatukat, vagyis mind a negatív, mind a pozitív érzelmeik rejtve maradnak a párjuk elől. Van, aki bevallja, hogy soha nem szoktak ilyesmiről beszélni, másokról pedig a harmadik mondat után kiderül, hogy semmit sem tudnak partnerük érzelmi világáról – meséli Temesi Erika.

Szánj időt magadra!

Megfelelni a munkahelyen, vezetni a háztartást, szépnek és kívánatosnak lenni, gyereket nevelni, mindeközben kedvesnek és türelmesnek maradni nem kis kihívás. Ezt először is megfelelő időbeosztással érhetjük el és úgy, ha nem tűzünk ki magunk számára irracionális elvárásokat, hanem beismerjük, hogy időnk és energiánk véges. Rangsoroljuk a feladatokat fontosság szerint és minden napra hagyjunk magunknak egy kis időt, amit kizárólag pihenésre szánunk.

 

Senki sem gondolatolvasó!

Elsőre talán banálisan hangzik, hogy a konfliktusok kezelésének egyik legfőbb ellenszere a kommunikáció, de mint említettük, ennek hiánya komoly veszéllyel fenyegeti a párokat. A nők ráadásul elvárják, hogy a férfi kitalálja gondolataikat, érzéseiket. Az első számú kommunikációs probléma egy kapcsolatban tehát az, hogy a felek elhallgatják gondjaikat, amitől felgyülemlik bennük a feszültség, és adott esetben koncentráltan robban ki, azonnali veszekedést szülve. Erre lehet megoldás, ha leülünk egymással beszélgetni és szépen elmondjuk, mi az, ami szúrja a szemünket.

A minőség is fontos

Nem elég kommunikálni, az sem mindegy, miként tesszük. Vegyünk egy egyszerű példát: valaki azzal küzd, hogy partnere rendszeresen a szennyes kosár mellé dobja az alsóneműjét. A lehető legrosszabb, ha nemtetszését ordibálás és káromkodás közepette, támadó hangnemben közli a másikkal, ugyanis ez csak olaj a tűzre. Ilyen helyzetben azt javasolja a szakember, hogy higgadtan, kedvesen közöljük párunkkal, hogy nagyban megkönnyítené a dolgunkat, ha egyenesen a céleszközbe helyezné azt a bizonyos holmit. Tehát nagyon fontos alapszabály, hogy ne támadó hangnemben közeledjünk partnerünk felé, hanem nyugodtan, megindokolva az adott problémát.

Próbáljuk megérteni egymást!

Ha egy fiatal anyuka egész nap otthon gügyög a gyermekének, akkor érthető módon könnyen elszakadhat nála a cérna. Azonban erre nem az a megoldás, hogy a munkából hazatérő apuka kezébe nyomja a kisbabát, mondván, akkor mostantól csináljon valamit ő. Képzeljük magunkat a másik helyébe és lássuk be, mindenkinek szüksége van egy kis szusszanásra. Mindkét félnek be kell látnia, hogy nem az ő problémája a legnagyobb, amit azonnal meg kell oldani. Biztosítsunk átállási időt a másiknak! Soha nem szabad azon „versengeni”, hogy kinek nehezebb az élete, hanem inkább arra kell törekedni, hogy a párok megkönnyítsék egymás mindennapjait.

[frame]Merjünk segítséget kérni!

Ha úgy érezzük, komoly gondjaink vannak a kapcsolatunkban, akkor érdemes segítséget kérni, de nem mindegy, kitől. Egy szakember (pl. pszichológus), kívülálló személyként objektív véleményt, tanácsot tud adni, hiszen külsősként hallgatja a problémákat. A rokonokat, barátokat ilyenkor érdemes kihagyni, mert ők többnyire rossz tanácsadók: elfogultak, részrehajlóak.[/frame]

Hirdetés