Olvasd a testét!

Az ember elsődleges információs csatornája a nyelv. Ám gondolataink nagy százalékát meg sem fogalmazzuk, vagy direkt az ellenkezőjét mondjuk ki. Mi lenne, ha lenne egy olyan kommunikációs dimenzió, melyben nem tudnánk hazudni, félrevezetni, amiben csakis a színtiszta igazat tudnánk közvetíteni magunkról? Van. A metakommunikáció, vagyis a testbeszéd. Utánajártunk és összegyűjtöttünk egy gondolatolvasó gyorstalpalót csakis nőknek, amit bárhol bármelyik pasival szemben feltűnésmentesen alkalmazhatsz.


– A testbeszéd megértése olyan, hogy amint elsajátítjuk, nem lehet kikapcsolni. Akár csak a megérzés szintjén is, de működni fog és jelez nekünk, hogy ebből az emberből disszonancia árad – mást mond a teste, mint a nyelve – mondja Tóth Judit, pécsi munka- és szervezet szakpszichológus.

A testbeszéd mint kommunikációs forma csak az elmúlt évtizedekben lett tudomány – annak ellenére, hogy amióta ember az ember, a testével is kommunikál. Társaink cselekedeteinek tudatos megfigyelése mindig célravezető módszer, segít kiszűrni az igazán fontos információt. Ezért összegyűjtöttük a leggyakrabban előforduló magatartásformákat, testhelyzeteket és gesztusokat, amik segítségével könnyedén dekódolhatjuk az igazi mondanivalót.
[note note_color=”#fec1be”]Fontos, hogy a gesztusokat kontextusában vizsgáljuk! Nem elég, ha egy mozdulatot kiragadunk környezetéből, és abból vonunk le következtetéseket. Amennyire sokat tud mondani, annyira félre is vezethet.[/note]

Olvasd a testét 2

Kritikus állásfoglalás

A kritikus állásfoglalás egyik legáltalánosabb gesztuscsoportja az arc oldalán nyugvó kéz – felfelé irányuló mutatóujjal, az állat tartó hüvelykujjal és egy, a szájat takaró ujjal, az egymáson szorosan átvetett láb, ami a védekezés jele, valamint a leszegett fej és áll, mely az ellenséges érzelmek jele.
Egy ilyen testtartás azt meséli el nekünk: „nem tetszik, amit mondasz, nem értek vele egyet”. Ha az aktuális beszélgetőpartnerünk ilyen pózt vesz fel és verbálisan is megerősíti, hogy nem ért velünk egyet – semmi gond. Ám ha disszonancia támad: mást mond, mint amit kiolvasunk testéből, vigyázzunk. Tóth Judit szakpszichológus óva int. Vegyük le a rózsaszín szemüveget! Olyan nincs, hogy valaki „ilyen” vagy „így érzi jól magát”. Mozdulatai mindig jelentéssel bírnak.

Döglött hal

A döglött hal kézfogással biztosan találkozott már mindenki. Kevés ilyen ellenszenves üdvözlő gesztus létezik, mint a döglött hal petyhüdt mozdulatlan jellege. A kézfogás alkalmazóját népszerűtlenség és jellemgyengeség övezi. – A döglött hal kézfogás olyan feltételezésekhez vezet, melyek elsőre nem biztos, hogy beigazolódni látszanak, ám idővel minden kliensről kiderül a bátortalan, önbizalom-hiányos személyiség – meséli a szakember. Ám sem a keménységet és agresszivitást jelentő túl erős kézfogás, sem a túl gyenge, csak az ujjakat megmarkoló, távolságtartó kézfogás nem jelent jót.

Olvasd a testét 6

[note note_color=”#b8defe”]Kézfogásoknál vegyük figyelembe a tenyér irányát, ugyanis a tenyér helyes használata némi tekintéllyel és mások irányításának képességével ruház fel. Ha partnerünk lefelé fordított tenyerét nyújtja behódolást, ha felfelé felsőbbrendűségét, irányítását igyekszik igazolni – ezt semmiképpen se hagyjuk! Egyenrangú kézfogás csakis a tenyerek harmonikus elhelyezkedésével lehetséges.[/note]

Hazugság

A gyermekkori hazugságot a szülő szájra csapással torolja, mely később önálló reflexként működik – a gyermek magától kapja kezét a szája elé. Ez az ősi gesztus a felnőttekben sem veszik el, csak módosul. A felnőtt ember hazugságánál általában a szájeltakarás módosult gesztusával találkozunk, ami leggyakrabban az orr érintése. Amikor hazudunk, testünk akaratlanul mozdulatokat produkál – pupillatágulás, mikro rángások az arcon. Az orrérintés mozdulatának jelentésével rengetegen nincsenek tisztában, holott az egyik legegyértelműbb üzenet.

Olvasd a testét 4

– Vannak férfiak, akik erős kontroll alatt tudják tartani testbeszédüket, így az orrérintés gesztusa rövid, nehezen észrevehető: amint odakapja kezét, máris konstatálja és módosít gesztusain. A mozdulat azonban még így sem vész el – mondja Tóth Judit. A hazug ember továbbá sem szemkontaktust nem tud tartani, sem testével nem fordul egészen partneréhez.

Udvarlási gesztusok

A férfi kelléktára sokkal egyszerűbb, mint a nőké. Általában kimerül a nyakkendő igazításnál, porszem lesöprésénél, hajsimításnál, esetleg az övbe dugott hüvelykujj gesztusánál. A nők sokkal több apró jelzéssel operálnak. A fej hátravetése és a nyitott csukló erotikus látványának felfedése udvarlási gesztus, néha tudattalanul használt mozdulatok. Továbbá a szorosan keresztezett lábak, oldalpillantás, játék a domború tárgyakkal, játék a hajjal mind-mind a női udvarlás kelléktárát szélesítik. Ezekkel minden nő tisztában van, csak használni kell tudni őket!

Olvasd a testét 5

Hirdetés