Diszkó anyának és apának

A ’80-as, ’90-es évek legjobb zenéi, darts, csocsó, kaja, pia. Ezekkel várják majd a pécsi családosokat és a 30-as, 40-es baráti társaságokat február 15-én a Szántó Kovács János utcai Club Garage-ban. A programot a házasság hete mozgalom kapcsán rendezi meg a Pécsimami Egyesület, de a tervek szerint a jövőben rendszeresen szerveznek majd bulikat a szórakozni vágyó családosoknak.

Hová menjünk táncolni?

Sokan mire eljutnak odáig, hogy gyereket nevelnek, családot alapítanak nem vágynak már annyira az éjszakai életbe, mint egyetemista vagy középiskolás korukban. Ha mégis kimozdulnak, akkor megelégszenek a beülős, iszogatós, dumálós partikkal, olykor egy-egy házibulival. Ám nem mindenki van ezzel így.

– Nem mondom, hogy minden héten eljárnék szórakozni, de attól, hogy feleség és anya vagyok, még szívesen buliznék néha napján. Imádok táncolni, de sajnos Pécsen nincs olyan hely, ahol az általam kedvelt zenékre a saját korosztályommal együtt tehetem mindezt – panaszkodik a 34 éves Erika.

Bár a városban több szórakozóhely is működik (időnként újabb helyek nyílnak), a legtöbb pubban és diszkóban nincs semmiféle korhatár, sokszor még személyi igazolványt sem kérnek a fiataloktól, így értelemszerűen nincs megszűrve a korosztály. Ha pedig szerveznek is egy-egy 30+-os bulit valahol a városban, a színvonallal akadnak kisebb-nagyobb problémák.

– Van olyan szórakozóhely, ahol karszalaggal kell jelölni az ember családi állapotát vagy “érdeklődési körét”. Ez alapvetően nem is lenne rossz gondolat, de sajnos az a tapasztalatom, hogy az ott megjelenő férfiak ezt egyáltalán nem veszik figyelembe. Sőt, előfordult, hogy egyesek láthatóan direkt a kapcsolatban élő nőket pécézték ki maguknak – meséli Réka.

diszkó, tánc

Diszkó a szülőknek

A Pécsimami Egyesület és a honlap alapvetően megpróbál hiánypótló szolgáltatásokat nyújtani a családosoknak, szülőknek. Így, amikor hozzájuk is eljutott az igény és a sok negatív tapasztalat, elkezdtek gondolkodni a megoldáson – mondja Gellén Nóra, az egyesület elnöke.

– Én is szülő vagyok, és magam is tapasztaltam azt, hogy a 30-as, 40-es korosztálynak nagyon nehéz dolga van, ha szeretne kikapcsolódni. A barátnőimmel karöltve mi is számtalanszor tettünk már kísérletet arra, hogy bulizzunk egy jót, de hiába.

A családos bulik természetesen nem csak szülőknek, vagy a párkapcsolatban élőknek szólnak. A február 15-i diszkóra is sok baráti társaság jelentkezett. Ez utóbbi azért is jó, mert így az egyedülálló nőknek és férfiaknak is van esélye az ismerkedésre. A bulit pedig – a családosokra tekintettel – jóval előbb kezdik, mint egy hagyományos szórakozóhelyen, 15-én például 21:00-kor.

randi, ismerkedés

A szervezők megpróbálnak mindenkinek a kedvében járni. A Szántó Kovács János utcai Club Garage-ban van csócsó, darts, étel, ital, de lesz tombola is. A zenét DJ szolgáltatja majd, a kívánságlistáról pedig a Pécsimami honlapján lehet nyilatkozni.

A tervek szerint a diszkót kéthavonta rendeznék meg, de ez természetesen igényfüggő – mondja Nóra. Az elsőt azért sem hirdették meg túl sok fórumon, mert szeretnék tesztelni, hogy mindez miként működik a gyakorlatban, és milyen lesz a fogadtatás. Ettől függetlenül a félig-meddig Valentin napi buli nem zárt körű, bárki eljöhet, akinek van kedve. A hely befogadóképessége maximum 150 fő.

Hirdetés

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Olvasva a cikket úgy érzem reagálnom kell a fent olvasott negatív (egyoldalas) nézőpontra.
    Nem feltétlenül értek egyet Réka és Erika véleményével…
    Véleményem szerint van ilyen fajta buli a városba és a résztvevők létszámából ítélve nagyon is jó hangulatban telnek! Ez nem a reklám helye, ezért is nem szeretném megnevezni a helyszínt ami már két éve sikeresen ad otthont …. BULIKnak! Nem tudunk több száz embernek mindenben és mindig megfelel, de igyekszünk!
    Tisztelettel!

Comments are closed.