Ezt eszik a pécsi bölcsisek

Egyre többen kényszerülnek arra, hogy bölcsődébe írassák kisgyermeküket, hiszen ma alig akad olyan anyuka, aki otthon maradhat három éven keresztül. Ha már meghozzák ezt a döntést, akkor fontos számukra, hogy csemetéjük a lehető legjobb ellátásban részesüljön, ami megfelel életkori és egyéni igényeinek. Ebből az egyik legfontosabb tényező az étkeztetés minősége. Megnéztük, milyen menükínálattal dolgoznak a pécsi bölcsődék és arra is rákérdeztünk, vajon valóban megfelelő-e ez a csöppségek számára.

Így készül az étlap

A pécsi önkormányzat Kisgyermek Szociális Intézmények Igazgatósága (KSZI) alá tartozik a város bölcsődéi közül tizenegy, így szinte egész Pécs bölcsiseinek étkeztetéséről ők gondoskodnak. A honlapjukon található bemutatkozás szerint a “bölcsődei élelmezés alapját képezik a korszerű csecsemő- és kisgyermektáplálási alapelvek” (ilyenek a megfelelő higiéniai- és eszközkövetelmények, a helyes összetételű és elegendő mennyiségű ételek).

Viszti Kitti, az étlapokat összeállító dietetikus azt mondta, a bölcsődei étkeztetés fő gerincét a főzelékfélék adják, ezt rakott, csőben sült formában is kínálják, a változatosság érdekében. Az étlaptervezésnek vannak szabályai, például állati eredetű fehérjét kell tartalmaznia, valamint friss zöldségeket, gyümölcsöket.

gyerek

Szigorodnak a szabályok

A bölcsődei étkeztetésnek meg kell felelnie az ÁNTSZ ajánlásainak. Jövőre az ajánlás helyett várható egy közétkeztetési rendelet: ebben részletesen le van írva a gyermekek életkorának megfelelő tápanyagszükséglet és hogy milyen ételt milyen gyakorisággal adhatunk – mondta Viszti Kitti.

Szénhidrátok csak mérsékelten

Az ízesített tejterméket lehetőség szerint a KSZI konyháiban készítik, így Viszti Kitti állítása szerint a tejeskávé is belefér a menübe. A hozzáadott cukor korlátozottan engedélyezett, tésztafélék 10 napon belül legfeljebb egyszer szerepelhetnek.

Anyagi és emberi források

Persze az élelmezés anyagi és emberi erőforrásoktól is függ: több száz gyermeket ellátni nem kis feladat a konyhák számára. Ami az anyagiakat illeti, meghatározott önkormányzati normába kell beleférni, amit most ki tudnak gazdálkodni, de egyelőre kérdéses, hogy a szigorúan betartandó rendelet után ez mennyire fog sikerülni.

Egy külsős szakértői vélemény

Megkértünk egy külsős dietetikust, Baranyai Dórát, mondja el véleményét a KSZI honlapján is megtalálható két heti menüsorról. A meglátásai a következők:

tabla1
Forrás: kszipecs.hu

Pozitívumok

– Minden nap adnak nyers zöldséget és gyümölcsöt.
– Reggeliknél többször is szerepel rozsos, barna kenyér (remélhetőleg nem csak színezett).
– Az ebédek minden nap komplettáltak, azaz tartalmaznak állati fehérjét, vagyis az esszenciális (létfontosságú) aminósavakat.
– Változatosan adnak csirkét, sertést, halat, májat.
– A bölcsis korosztálynak még nem kell a leves első fogásként, mert csak eltelítené a gyomrukat, helyes, hogy nincs. A 38. héten se kellene, mert komplett mindkét főétel, a 40. héten az édes tészta előtt jól jön egy kis húsos leves.

tabla2
Forrás: kszipecs.hu

Negatívumok:

– Mindkét héten van egy-egy (szerda, péntek) nap, amikor a reggeli nem komplettált, pedig a fő étkezéseknek annak kell lenniük, a kis étkezéseknél eltekinthetünk ettől. Tejes italra cserélve a teát, gyümölcs levet, már jó lenne.
– Az első héten 3, a másodikon 2 alkalommal is burgonya a köret teljesen, vagy részben, ami sok. Helyette szószt, rizses köretet lehetne adni.
– Ebédhez banánt adni túl tömény, főleg kétszer is egy héten.
– Szeptemberben még ne a déli gyümölcsök szerepeljenek, amikor van hazai idénygyümölcs bőven.
– A gyümölcslevet nem tartom jónak tízóraira, főleg minden nap, mert ezek csak cukrozott, hőkezelt, értéktelen italok. A présnedvek már jobbak lennének, de ez biztos nem megvalósítható anyagilag, viszont lehetne itt is friss gyümölcs, esetleg kompót, gyümölcsös tejturmix, ivójoghurt, pár szem keksszel.

Nem rossz a helyzet

Összességében úgy véljük, a bölcsődei étkeztetés Pécsett jónak mondható. Az intézményekben az ételallergiás gyerekekről is gondoskodnak. Néhány dolgon lehetne módosítani, de lényegében úgy tűnik, odafigyelnek arra, hogy ne tömjék a kicsiket túl sok felesleges szénhidráttal, cukorral. Emellett sok zöldségfélét és gyümölcsöt kapnak, a húsfélék is változatosan kerülnek terítékre.

  • Kezdő nagymama

    Gyakran látom a tv-ben, hogy az egészen kis gyermekek is felnőtteknek való evőeszközökkel esznek. Kérdezném, nincs valamilyen “köztes” megoldás ?- vajon mi a véleménye szakembernek erről ?
    Más : remélem a balkezes gyerekeket hagyják !-és nem akarják őket leszoktatni róla ! (?)

  • Mimi

    Szerintem ideális a bölcsődei koszt, csak olykor nem elegendő. Mindenképpen pozitív, hogy helyben főznek!!!

  • SE

    Kérnénk egy hasonló cikket az óvodai/iskolai menzákról is.