Így kertészkedj ősszel!

Ilyenkor késő ősszel is van még bőven teendő a ház körül, hiszen a kertet elő kell készíteni a téli időszakra, hogy aztán tavasszal minél gyorsabban és hatékonyabban tudjunk ismét odakint ténykedni. A Vadvirág Egyesület elnöke, Varga Lászlóné Vass Anikó segítségével megmutatjuk, mi mindent érdemes ilyenkor megtenni odakint.

Utolsó begyűjtések

Ilyenkor le kell szedni a még termő gyümölcsöket, kivéve a naspolyát, amit az első fagyokig fent lehet hagyni. Takarítsuk be a zöldségeket és a fűszernövényeket is!

Lombtalanítás

Nagyon fontos, hogy a lehullott lombokat feltakarítsuk, azért is, hogy ne maradjon ott a lomb tavaszra, mert akkor akadályozni fogja az akkori munkákat, továbbá a fák körüli falevelek ártalmasak lehetnek. Ilyenkor mindent, amit összegyűjtünk, érdemes beleforgatni a földbe vagy komposztálni, tavasszal ezt már fel is lehet használni. Fontos, hogy kitisztítsuk a csatornát, így a csapadék szabadon el tud folyni.

ősz3

Rend a lelke mindennek

Az őszi időszakban érdemes kivágni az elszáradt, elhalt növényeket, ezeket felhasználhatjuk akár tüzelőként is. A kerti eszközöket, fűnyírót tisztítsuk meg és tegyük védett helyre, mert a környezeti hatások megrongálhatják őket. A téli tüzelőt rakjuk esővédett helyre, gondoskodjunk a csapok téliesítéséről. Mindent, amit tavaszig nem használunk legyen alaposan bezárva.

Kisebb felújítások

Lényeges, hogy a kerti épületekbe ne tudjon befolyni a víz, ne okozzon bennük kárt a hideg; ezeket érdemes leellenőrizni, adott esetben kijavítani. Nézzük meg azt is, hogy a kerítés megfelelő állapotban van-e, ami fontos egyrészt a dézsmálni vágyó vadak, másrészt – sajnos – a besurranó tolvajok miatt is.

Gyep és talaj gondozása

Az őszi munkákhoz tartozik még a talaj fellazítása és a trágyázás is. Minél mélyebben lazítsuk fel a talajt a gyomok irtása, a csapadékvíz tárolása és a kedvező talajállapot céljából. A hantokat nem kell elegyengetni, mert a téli fagyok úgyis szétomlasztják a rögöket. A gyep trágyázására a legalkalmasabb az apró, érett szarvasmarhatrágya, a dúsított komposzt, a gombakomposzt.

ősz

Ilyenkor is ültethetünk

Most ültethetünk retket, metélőhagymát, madársalátát, spenótot. Nárciszt, tulipánt, kálát, fréziát, liliomot, dáliát és egyéb hagymás/gumós növényt is a földbe rejthetünk ilyentájt.

Szobanövényeket vidd melegre!

A nem fagytűrő növényeket (leandert, hibiszkuszt, szobanövényeket és más mediterrán dísznövényeket) védett helyre kell vinni, mert a hőmérséklet már sokat árthat nekik. A mediterrán növényeket 10-15 fokos, világos helyen tartsuk, ilyenkor ritkábban kell locsolni és a tápoldatozás is elhagyható.

Vízgyűjtés

Mivel az öntözés elengedhetetlen, de meglehetősen költséges is, érdemes összegyűjteni az esővizet, amit később felhasználhatunk. Erre alkalmas többek között egy ciszterna, ami egyszeri, nagyobb beruházást jelent, viszont sokszorosan visszahozza az árát.

[note note_color=”#ee891a”]Vadvirág Egyesület

Az egyesület telephelye Kozármislenyben van, ahol szívesen fogadnak önkénteseket és olyanokat, akinek lejárt a munkaügyi központtól kapott támogatása. Gyerekeket, óvodásokat is szeretettel látnak, családi rendezvényeket is szoktak tartani, kerti sütéssel. Az egyesületnek köszönhető egyébként Pécs több pontjának növényesítése, felújítása.[/note]

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés