A női álmok álmodója: interjú Bélavári Zitával

Bélavári Zita ruhái épp olyanok, mint ő maga: eredetiek, stílusosak és bájosak. Semmi giccs, semmi hivalkodás, csak egy kis fantázia és tiszta nőiesség. Nem csoda, hogy Konkoly Ági is az általa tervezett magyar viseletben lejtett végig a Miss Universe színpadán.

 

– A honlapodon rengeteg köszönetnyilvánítást olvashatunk azoktól a nőktől, akik egyszer a ruháidat viselték. Minek köszönhető szerinted, hogy sok fiatal lány álmodik arról, hogy egyszer majd a teáltalad tervezett menyasszonyi ruhában megy férjhez?

– Egyszer azt mondta nekem egy kedves hölgy, hogy sok esküvői szalonban járt már, de nálam azt érzi, mintha lelkük lenne a ruháknak. Talán ezért. Minden egyes kollekcióm tervezésekor, de az egyedi megrendelések esetében is szívemet-lelkemet beleteszem a munkába, és talán érződik, hogy mennyire szeretem azt, amit csinálok.

– Amellett, hogy a ruháidat a magas minőség és a dizájn jellemzi, egészen elérhető áron hozzájuk lehet jutni. Ez azt tükrözi számomra, hogy népszerű tervezőként sem szakadtál el a magyar valóságtól.

– Mindig is az volt a célom, hogy ruháimat minél többen viseljék, és ne az ára mutassa meg, hogy ez valami más. Több évig éltem és dolgoztam Budapesten, végül a párom támogatott abban, hogy nyugodtan vágjak bele egy vállalkozásba, és költözzünk haza. Azóta is nagyobb kihívásnak tartom azt, hogy ebben a térségben tevékenykedjem. Úgy érzem, az, hogy az ország minden pontjáról érkeznek érdeklődők és megrendelések, azt bizonyítják, hogy nem kell feltétlenül Budapesten élnem és dolgoznom ahhoz, hogy eredményesen működjek.

 

 

– Menyasszonyi ruháid „királylányosan” szépek, szinte álomszerűek, mégsem esnek át a ló túloldalára. Te belülről érzed a határt giccs és stílus között, vagy megtanultad az iskolában?

– A menyasszonyi ruha kollekcióm tervezésénél is teljes mértékben utat engedek a fantáziámnak. Arra törekszem, hogy minden egyes darabban legyen valami eredeti. Az évek során kialakult arányérzéknek köszönhetően azonban megérzem a határt, bár nem tagadom, szívesen feszegetem. És hogy mi a különbség giccs és stílus között? Nemrég az egyik kedvenc ruhámat egy hattyúhoz hasonlították. Nagyon örültem, hiszen egy laikus ember ránézett, és megfejtette az inspirációt. Ám ha mindenki számára ordítana a ruháról, hogy egy hattyúról mintáztam, elveszne a varázs.

 

 

– Konkoly Ági pályázatán a te terved nyert, így a szépségkirálynő ebben a ruhában pózolt a Miss Universe versenyen. Szerinted miért ez lett a szavazók kedvence?

– Ezt a ruhát Áginak terveztem. Amikor rajzoltam, az ő személye volt a szemem előtt, és az, ami eszembe jutott róla: tisztaság, természetes szépség, báj, nőiesség. Nem csupán csak a téma ihletett meg, hanem Ági személye is. Ő és ez a ruha, úgy tűnik, egy olyan egységet alkotott, ami tetszett az embereknek.

A karrieredre milyen hatással volt, hogy az egész világ látta a ruhádat?

– December óta folyamatosan keresnek, érdeklődnek. Van, aki konkrétan Ági ruháját szeretné viselni menyecskeruhaként, de olyan hölgy is akad, aki egyedi, személyre szabott terveket kér. A számtalan újságcikknek, közösségi oldalon való megjelenésnek köszönhetően nagyon sokan ismerik, szeretik ezt a ruhát, így utánam is egyre többen érdeklődnek.

– Ha egy pár mondatban le kellene írni, milyen Bélavári Zita, akkor mit mondanál?

– A magánéletemben nyugodt, türelmes, kiegyensúlyozott, de érzékeny ember vagyok. Mélyen tudok megélni dolgokat. Szerető családanya, feleség, dolgozó nő vagyok egy személyben, ami néha komoly feladatok elé állít, de így vagyok egy egész, és így érzem jól magam. Szeretem a szépet, a harmonikust. Szeretem a kihívásokat, a munka nehezebb részét fogom meg, mert az izgalmasabb. Nem szeretem a felületességet, felszínességet. A munkámban maximalista vagyok, szeretem, ha a dolgok úgy mennek, ahogy elképzelem. Talán ebből fakad, hogy sosem vagyok 100 százalékosan elégedett magammal a munkámban. De ez az elégedetlenség folyamatosan inspirál, gondolkodásra ösztönöz. És ezt csak azért tudom megtenni, mert kiegyensúlyozott, erős hátterem van, segítő, szerető családom.

 

 

– A ruháidat látva biztosan sok mindenkiben felmerül a kérdés, hogy ilyen tehetséggel vajon nem vágyódsz néha külföldre vagy Budapestre?

– A diákéveimben nagyon szerettem a fővárosban élni. Szerettem az iskolámat, a vele járó izgalmas feladatokat, az ottani kollégista életet. Viszont amikor az ember már családot tervez, és tovább akar lépni, már más érdekek mozgatják. Nem bírtam beállni ebbe a rohanó világba. Talán nem való nekem a nagyvárosi lét. Az én lelkemhez közelebb áll a mostani életem. Én itt szeretnék tenni valamit, itt mindenem megvan, amire csak szükségem lehet.

Hirdetés

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Csodálatosak a ruhák, és ehhez még a szerénységed. Mi Békés Megyéből szavaztunk, amióta ismerjük a Családod figyelemmel kísérjük a munkád. Gratulálunk!!!!!!

  2. Nagyon kreatív egyedi álomruhákat készít Bélavári Zita. Ezért a mostani lakodalmas estélyi ruhámat is ő varja.Több változatot kínált amiből tudtam választani.Boldog vagyok , hogy egyedi ruhában lehetek amit ily módon Zitának köszönhetek!
    Nagyon büszkék vagyunk Zitára, a maga egyszerűségével , bájával nagyon nagyszerű munkájára!!! Gratulálunk!!Jó hogy van ilyen csodálatos Zitánk
    Büszkeségünk!!!!!!!!!!!

  3. Jó volt olvasni ezeket a sorokat, jó hallani, hogy valaki a siker ellenére nem a fővárosban akar élni és nem “szállt el”… Nagyon jó érzés lehet a családodnak, környezetednek, főként szüleidnek, hogy ilyen ember vagy! Maradj mindig ilyen… A Jóisten áldjon meg Zita!

Comments are closed.