Dübörög a Bóbita: időben kell jegyet váltani!

A bábszínház bábjait is láthatjuk a kiállításon

Ötven százalékkal több néző látogatja a Bóbita Bábszínházat, az elmúlt idényben mintegy 36 ezren vettek részt az előadásokon. A társulat a darabok számát is megemelte, a korábbi 220-240-hez képest közel 300 bábelőadásra lehet jegyet váltani. Az előző évi 1900-zal ellentétben több mint 3200 bérletet adtak el. A 2014/2015-ös évadban pedig a társulat egy újabb célcsoportot is megpróbál bevonzani a színházba. 

Immár harmadik éve, hogy a Bóbita Bábszínház a Mária utcából a Zsolnay Kulturális Negyedbe költözött át, és egyre inkább úgy tűnik, a helyszínváltoztatás a lehető legjobb döntés volt.

– Sokan féltettek minket attól, hogy mi lesz velünk, ha kiköltözünk az úgynevezett belvárosból, de azt kell mondjam, hogy a színház ennek csupán az előnyeit élvezi. A korábbi épületünk sajnos nagyon le volt már pusztulva, kicsi volt az előcsarnokunk, büfé sem volt, és problémát jelentett a parkolás, rengeteg vendégünket megbüntették – mondja Sramó Gábor, a Bóbita Bábszínház igazgatója.

Bóbita Bábszínház

Népszerűségi indexük emelkedését az új helyszín mellett több dolognak tudják be, egyfelől a rendszeres csecsemőszínházi előadásoknak, másfelől a szolgáltatások bővülésének. A társulat ugyan 2008 óta készül előadásokkal a hároméves kor alatti korosztálynak, de csak a Negyedbe való kiköltözés óta lehet számolni rendszeresített darabokkal – teszi hozzá az igazgató. Emellett az épületben bábmúzeum is működik, három havonta új kiállításokkal, sőt egy kézműves szobát is kialakítottak, ahol a kicsik maguk készíthetik el az általuk megálmodott figurákat.

[note note_color=”#ffe266″]

Amíg elkészül a karácsonyfa

Örök kérdés, hogy hová menjünk a kicsikkel, amíg a “karácsonyi angyal”, vagyis a Jézuska (ki hogyan nevezi) feldíszíti a fát? A Bóbita Bábszínház, mint minden évben, most is gondolt a szülőkre, ezért 24-én két előadással is készülnek. Hely még van, de a jegyek már fogyóban![/note]

Bóbita Bábszínház
Az ember tragédiáját is feldolgozták

A Bóbita Bábszínház társulata az idei évtől az ifjúságot és a felnőtt korosztályt is igyekszik megszólítani, három előadással készültek a nagyoknak. Az ember tragédiájának bábszínházi változata Az ember tr. című darab, amelyben mind a tizenöt színt másfajta bábtechnikával vitték színpadra. Játsszák még az Apolló Kulturális Egyesület Balkán című színművét, áprilisban pedig Háy János kifejezetten a Bóbitának írt darabjával, Az ablakkal készülnek az ifjúságnak.

[note note_color=”#fdabc3″]

Szárnyas Malac Napok

A Bóbita Bábszínház idén is a Szárnyas Malac Napokkal búcsúzik az óévtől, ezúttal december 27-28- án. A legapróbbak csecsemőszínházi előadásokon találkozhatnak mesékkel, mondókákkal, dalokkal, az ovis és iskoláskorú gyerekeknek is készültek előadásokkal, lesz bábkészítő foglalkozás, de a felnőtteknek is készül estére némi meglepetés.[/note]

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés