Egzotikus világ egy pécsi fényképész szemével

Nincsenek tündérmeséi és vágyálmokat sem dédelget. Farkas B. Szabina fotográfus útja Indonéziába vezetett, az ott készült felvételek gyönyörűek. A képekből nemrég kiállítás is nyílt a Zsolnay-negyedben, amelyeket nem elég csak nézni, hanem beszélni is kell róluk.

– Bemelegítésként kezdjük a tanulmányaiddal!
– Az alapképzésben a diplomámat filmelmélet, filmtörténet és esztétika szakon szereztem, a mesterképzésben pedig mozgóképkultúra és médiaismeret tanári szakra jelentkeztem, de megcsináltam a tantervfejlesztő pedagógus szakot is. Ám a fotózás sokkal korábban jött, még az egyetem előtt elindultam ezen a pályán, de ne kérdezd, mert semmilyen romantikus történetem nincs a kezdetekről.

– Miért, nem az?
– Az embereknek általában vannak kerek történeteik arról, hogy miként vágtak bele a fotózásba. Romantikus vagy frappáns elbeszélések csattanóval, az enyém azonban nem ilyen. Leérettségiztem, majd félig-meddig véletlenül kerültem a Simonyi Károly szakközépiskolába fényképésznek. Persze fotózni mindig is szerettem, de valószínűleg nem vettem volna komolyabban.

farkas szabina, hl01

– Minden fényképész mást tart az erősségének. Te miben vagy erős?
– Dolgoztam újságnak, van egy kis műtermem, ahol párokat, családokat és gyermekeket is fotózok és a divatfotózásba is belekóstoltam már. De igazán az embereket szeretem megörökíteni. Bennük tudok gondolkodni és úgy tudok megfogni helyeket, hangulatokat, ha embereket kapok lencsevégre.

– Fél évig éltél Indonéziában, az ott készült fotóidból nemrég nyílt kiállítás Pécsen. Miért erre az távoli országra esett a választásod?
– Mindennek az az előzménye, hogy beleszerettem a bábokba. Találtam egy indonéz ösztöndíjat, ahol hagyományos bábkészítést és bábozást lehetett tanulni, a terveim azonban nem valósultak meg rögtön, majdnem két év után nyertem el a pályázatot a húgommal. Ekkorra azonban a bábkészítés már nem motivált, csak az úti cél maradt meg: Indonézia.

Farkas B Szabina, fotó, kép, kiállítás, Indonézia

Farkas B Szabina, fotó, kép, kiállítás, Indonézia

– Bábozás ide vagy oda, azért Indonézia biztos fantasztikus.
– Abszolút. Adta magát, hogy a fotózásra összpontosítok, ha kijutok, és bár voltak előzetes elképzeléseink az országról, arról fogalmunk sem volt, hogy pontosan milyen lesz. Azok a fajták voltunk, akik úgy választottunk várost, hogy azért tengerpart szélén legyen, ám amikor először megláttuk a helyet, döbbenten tapasztaltuk, hogy ez a legrosszabb fajta fekete homokos tengerpart, életveszélyes nagyságú hullámokkal – és itt strandolás biztosan nem lesz.

– Voltak elképzeléseid arról, hogy milyen képeket készítesz majd?
– Persze, hallottam helyi történeteket izgalmas helyekről, amiket mindenképpen szerettem volna megörökíteni, de nem tudtam mindenhova vinni a gépem. Az irdatlan esőzések, a homok vagy éppen a vulkáni hamu sokszor kényszerített rá, hogy a táskámban hagyjam a gépem, tíz réteg zacskóba csomagolva. Így például nem tudtam lefényképezni a tengerparti teknősneveldéket. Ezek olyan helyek a parton, ahol a helyiek helyezik biztonságba a teknőcök tojásait, nehogy a vaddisznók kikaparják azokat. A kis állatok kikelése után helyezik őket biztonságba. Szintén nagyon nagy élmény volt az is, hogy sikerült – bár csupán két fotó erejéig – megörökítenem egy indonéz kakasviadalt is. Mivel ezek illegálisak, ezért nagyon nehezen találtam rá az egyik ilyenre, nem is nagyon örültek a fotóknak, hiszen a második kattintás után gorombán rám szóltak: tegyem el a gépet. Ezt azért sajnáltam, mert legfőképp az emberek arcait, izgalmát, reakcióit szerettem volna megörökíteni.

Farkas B Szabina, fotó, kép, kiállítás, Indonézia

IMG_9453 (1)