Flamenco: a stressz is kezelhető általa

Szenvedélyes, nőies, ugyanakkor kemény, és határozott. A flamenco pont olyan, mint mi, nők. Egyszer szomorú, és csendes, máskor vidám, lobbanékony és veszélyes. Épp ezért tökéletesen alkalmas arra, hogy levezessük általa mindennapi feszültségeinket. Pécsett már közel harminc nő él ezzel a lehetőséggel, sokak azonban nem is tudják, hogy létezik a Pécsi Flamenco Egyesület.

Mi is az a flamenco?

Ez a művészeti ág Spanyolország legdélebbi részén, Andalúziában alakult ki. Az ott élő cigányok, mórok, szefárdok, andalúzok kultúrájának keveredéséből jött létre, éppen ezért elfogadást, befogadást, folytonos megújulást hirdet.

A tévhitekkel ellentétben a flamenco nem csupán tánc, és főleg nem néptánc. Több száz éves tradíción alapuló művészeti ág, az ének a gitár és a tánc hármas egységén alapuló kifejezésmód. Más táncoktól eltérően a flamencoban a nő önálló, és nem a férfi vezeti.

Alapvetően improvizatív műfaj, tehát az előadás alatt a résztvevők – természetesen az előre megbeszélt keretek között – kölcsönhatásban vannak, együtt alakítják a produkciót.

Fotó: Mihály László

Segít leküzdeni a mindennapi stresszt

Pécsett ma már közel harmincan tagjai az egyesületnek, ám ennél sokkal több embernek lenne szüksége arra a szemléletre, amit a flamenco nyújthat- véli Nagy Eszter.

Manapság ugyanis egyre inkább jellemző, hogy a elfojtjuk az érzéseinket, pókerarccal közlekedünk, nem mondjuk meg a párunknak, munkatársunknak, hogy problémájuk van, és ezáltal csak gyűlik, gyűlik bennünk a feszültség. Ám hiába a küzdelem, a stressz előbb utóbb utat tör magának, ha szerencsénk van, akkor csak kiabálunk egyet, ha nem, akkor megbetegszünk tőle.

Épp ezért fontos lenne, hogy megtanuljuk kezelni önmagunkat, és kieresszük a gőzt. A flamenco ebben is segíthet a nőknek, (de a férfiaknak is), mert mint a déli kultúrák általában, azt hirdetik, hogy ne féljünk kinyilvánítani érzéseinket.

-A flamenco egy új út a nőiességem felfedezéséhez. Olyan feszültségeket engedek meg magamnak benne, általa, amit a hétköznapi életben el kell nyomni az udvariasság leple alatt – meséli Teri, az egyesület egyik tagja.

Rengeteg műfaj létezik a flamencon belül, melyek ritmusukban, tempójukban, hangulatukban eltérnek egymástól. Egy szomorúbb, mélyebb jelentéssel bíró stílust hagyományosan egy könnyedebb, vidámabb követ, mert miután az ember kiénekli, kitáncolja a szomorúságát, feloldódhat, maga mögött hagyhatja a fájdalmat.

Elsajátításához elsősorban nyitott személyiség szükséges, de mindenkiben ott a lehetőség, hogy megélje, csupán arról van szó, hogy nem mindenki meri ezt megtenni – mondja az egyesület elnöke.

Fotó: Mihály László

Nem csak a lelkünk, de a testünk is formálódik

Mint szinte minden tánc, a flamenco is átmozgatja az egész testet. Amikor azt látjuk, hogy a táncos félelmetes sebességgel ritmikusan kopog a színpadon, akkor minden izma részt vesz a munkában a talpától egészen a feje búbjáig, de a sokak által irigyelt lágynak tűnő kézmozdulatokhoz is jelentős izmok szükségesek.

Az órákon a formálódás garantált. Már néhány óra után szembetűnő a változás csupán attól, hogy megváltozik a tartás. A résztvevők megtanulják úgy „kihúzni magukat”, hogy az az egész testükre hatással van, így máris olyan izmokat dolgoztatnak meg, amikről addig nem is tudtak.

Hogy mennyi idő alatt érhető el látványos változás? Ez csak attól függ, hogy ki mennyire hajlandó elfáradni. Azt szoktuk mondani, hogy a munkával eltöltött percek száma számít és nem az, hogy hány éve jár valaki órára – mondja Nagy Eszter.

 

[frame]

Pécsi Flamenco Egyesület

A pécsi egyesület jelenleg az egyetlen flamencoval foglalkozó hivatalos szervezet az országban.

Az alapító tagok szándéka szerint az egyesület hátteret biztosít a folyamatos tánc- és gitárkurzusok szervezéséhez. Emellett flamenco esteket, előadásokat, rendezvényeket szerveznek, hogy így még szélesebb körben megismertessék a műfajt. Idén nyáron még két előadás lesz Pécsett, a következő június 29-én a Művészetek Házában lesz, a harmadik pedig az Anna Udvar szabadtéri színpadán augusztus 3-án, magyar és spanyol résztvevőkkel.

Az önkormányzat is támogatja őket…

Az egyesület 2011-ben kibérelt egy ingatlant a városi vagyonkezelőtől az aktuális piaci áron, amit önköltségen táncteremmé alakítottak. Ám a következő évben már nem volt pénz a bérleti díj kifizetésére, így a városhoz fordultak segítségért. Kérésük meghallgatásra talált, így az önkormányzat elengedte a bérleti díj felét, cserébe az egyesület igény esetén térítésmentesen lép fel városi rendezvényeken. [/frame]

 

[frame]

Mit jelent a nőknek a flamenco?

Éva

“Nekem a szabadságot jelenti, minden értelemben. Kiszakadni a megszokott rutinból, belecsöppenni egy teljesen más hangulatba, ami felráz és egyben megnyugtat. Táncosnő létemre is nagy kihívás a flamenco elsajátítása, minden tiszteletem azoké a hölgyeké, akik teljesen amatőrökként szerettek bele, és óráról órára “küzdenek” magukkal és a tánc megélésével. Hajrá lányok! Ettől mindenki több és jobb ember -asszony- lesz!! “

Ágota

“Testem-lelkem felüdül a táncolásában. Szenvedélyes ritmusú, érzelem gazdag zene és gyönyörű, nőies mozdulatok jellemzik. Kortalannak érzem magam általa, és nem partnerfüggő. A kar-láb-kéz-fej mozgásának az összehangolása igazi kihívást jelent szellemileg és fizikailag egyaránt. Külön öröm, hogy jó a társaság és új barátságok is születnek a tanfolyamokon.”

Enikő

„A flamenco szerintem ad az embernek egyfajta pluszt, egy önbizalmat, egy büszkeséget, egy mondjuk úgy tartást, amit máshonnan nem kaphat meg.”[/frame]

 

 

 

 

Hirdetés