Így emlékeznek a pécsi nők a vébére

Fogtuk magunkat és bejártuk a várost a foci-világbajnokság és a nők viszonya után kutatva. Kérdeztünk fiatalokat, idősebbeket, de szigorúan csak hölgyeket. A kérdések között pedig elrejtettünk egy-két beugratóst is, hogy teszteljük, valóban nézték-e a pécsi nők a foci világbajnokságot.

Mit szóltak ahhoz, hogy a magyarok ilyen sokáig jutottak a foci-világbajnokságon?

Éva: Fogalmam sem volt róla. Én abszolút nem néztem, maximum átkapcsoltam a tévét, így láttam véletlenszerűen pár pillatatot belőle.

Stefánia: Én sem tudtam róla. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert olyan párom van, aki nem nézte a vb-t egyáltalán. Baráti körben beszéltek róla, de nem zavaróan.

Mit szól a spanyolok vb győzelméhez?

Edit: Én a mostani vb-t néztem, ott pedig Argentína meccsezett Németországgal. A spanyolok tudtommal már az elején kiestek. Argentínának szurkoltam, és végig követtem a játszmákat, ugyanis Messi rajongó vagyok (nevet). A fiúk természetesen nézik otthon a focit, de én egyébként is követtem volna a világbajnokság eseményeit. A brazilok játéka rémes volt és a vereségük is sokkolt. Van brazil ismerősünk, ő haza is ment Pécsről, miután a brazilok ilyen csúnyák kikaptak.

vébé 8
Edit és kislánya

Mi volt emlékezetes önöknek a vb-ből?

Gizi: Számomra meghatározó élmény volt minden meccs előtt, amikor az ellenfél csapatai kijöttek a pályára és barátságosan üdvözölték egymást. A körülöttem levő férfiak nyomása ellenére is néztem volna a világbajnokságot, a BL döntőket is nyomon követem, kivéve a magyar focit. Mindig másnak szurkoltam a vb alatt, de a végén már a németek mellett tettem le a voksomat. Nagyon sajnáltam például a brazilok durva vereségét.

Zsuzsa: Én abszolút nem néztem a vébét, semmit nem tudok róla.

vébé 2
Zsuzsa és Gizi

Mit szóltatok ahhoz, hogy a máltaiak megverték a németeket a döntőben?

Zsófia: Nem is ők játszottak a döntőben, hanem Argentína és Németország. Németország pedig egy góllal nyerte a bajnokságot. Nem szurkoltam senkinek, nem is néztem, de a kocsmákban beszélgetés közben megragadt pár pillanat. Például a 7-1-es brazil vereség. Én a végén a németeknek szurkoltam, de nagyon örülök, hogy vége van és nem erről kell mindenkivel beszélgetni.

Orsi: Az én ismerőseim például nagyon ki voltak akadva a csúnya brazil vereségen. Úgyszintén örülök, hogy vége van és nem a tévére, illetve a kivetítőre néz a vendéglátóhelyek berendezése.

vébé 3
Orsi és Zsófia

Mit szól, hogy a franciák 11 góllal nyerték a vb-t?

Klára: Nem örültem neki, mert nem szeretem a franciákat. Csak részeket néztem, de az a bizonyos harapás nagyon kiakasztott. A körülöttem levő fiúk nézték a vb-t, de engem nem nagyon érdekelt, különösebben az sem zavart, hogy ilyen sokáig tartott.

Mit szólt ahhoz, hogy a magyarok a negyedik helyen végeztek?

Kitti: Én abszolút nem néztem, de azt tudom, hogy a vb-re nem jutottunk ki. Az egyik ismerősöm Facebook üzenőfalán olvastam, hogy esélytelenek vagyunk.

vébé 5
Klára

Volt olyan pillanat, ami megragadt a bajnokságból?

Rozália: Én voltam többször a városban és láttam, hogy nagyon sokakat érdekel és kivetítőkön nézik a meccseket. Nem követtem az eseményeket, de hallottam például egy súlyos gerincsérülésről. Ezt is csak a híradón keresztül.

Kata: Abszolút nem érdekel a foci, nem nézem. Ennek ellenére nem zavart, mert alig tévézek, megvan a saját elfoglaltságom. A lányom és a barátja nézték a Németország-Argentína döntőt tegnap, de azt már nem tudom, hogy ki nyert. A brazil vereség mindenesetre megmaradt.

Mariann: Nekem a pici miatt nem volt időm nézni, hiszen megállás nélkül mese megy a tévében. Amúgy néztem volna, mert érdekelt.

vébé 7
Kata és Mariann
[note note_color=”#ff666e”]

Összességében az volt a benyomásunk, hogy bár a hölgyek tagadták, mindenki tudott mondani egy-két információt a világbajnokságról. Még ha nem is követték végig az eseményeket, a hírek eljutottak hozzájuk. Általánosságban elmondható, hogy többet tudtak beszélni a vébéről, mint azt a beszélgetés elején leszögezték. [/note]

Hirdetés