Őssejtekkel gyógyítható a leukémia

Részletfizetéssel, de akár egészségpénztárral is rendezhetjük a számlánkat az őssejtbankoknál. A Magyarországon működő cégek ugyanis különböző fizetési könnyítésekkel igyekeznek segíteni a nehezebb körülmények között élő családokat. 

Az őssejtek típusai

Bár hazánkban az őssejt levétele és annak tároltatása sok család számára igen nagy anyagi áldozatot jelent, de a 14 hónapos Anna Luca édesanyja, Andrea szerint bármit megér gyermeke, vagy más szerettének egészsége. Ők biztonsági tartalékként vetették le és tároltatják első körben 25 évre lányuk köldökzsinórvérét, remélik, nem kell majd hozzányúlniuk, de a tárolás meghosszabbításáról majd a szerződés lejártakor döntenek. Ám ha mégis fel kell használniuk, bíznak a kezelés eredményességében.

Anna Luca szülei is az őssejt tároltatás mellett döntöttek

– Az őssejtek olyan sejtek, amelyek az osztódáson kívül arra is képesek, hogy más testi sejtekké fejlődjenek tovább – magyarázza Sárga Linda, a Humancell Őssejtbank biológusa. – A kifejlett szervezetben megtalálható őssejteknek két típusával foglalkozunk: a haemopoetikus és a mesenchymalis őssejtekkel. Az előbbiek legfontosabb feladata az immunrendszer és a vér sejtjeinek (például a vörösvértesteknek) képzése és a sebgyógyulás segítése, azonban nem képesek a szervezet más sejtjeinek és szöveteinek létrehozására. A mesenchymalis őssejtek viszont arra alkalmasak, hogy bőr-, ideg-, máj-, szívizom- és izomsejtekké, valamint csont-, porc- és zsírszövetté alakuljanak. Az orvosi gyakorlatban a vérképző őssejttranszplantáció már a 70-es években rutinszerű és biztonsággal alkalmazható terápiás eljárássá vált. Mára már több mint 80 súlyos betegséget tartanak nyilván, amelyek őssejtátültetéssel gyógyíthatók. Leggyakrabban a vérképzőrendszert és az immunrendszert érintő kórképek, valamint daganatos betegségek és bizonyos anyagcserezavarok esetén javasolható a transzplantáció, melynek sikere függ a beteg életkorától, a diagnózistól, a betegség stádiumától. A leukémia esetében például a gyógyulási esély közel 70%.

illusztráció

Ne bízzuk akárkire!

A köldökzsinórvér felhasználása nem összetévesztendő a bulvársajtóban megjelenő „kínai, ukrajnai“ őssejt-terápiákkal. Szakmai szempontból egyáltalán nem javasolják, hogy ellenőrizetlen, nemzetközi engedélyek nélkül működő „klinikák“ kezelését vegyék igénybe a betegek családtagjai. Sárga Linda azt mondja, nincsen tudomása valódi gyógyult esetekről az ilyen „nem legális“ kezelések kapcsán. Viszont igen pozitív statisztikai adatok állnak rendelkezésre az államilag ingyenesen biztosított, engedélyezett és teljesen legális kezelésekről.

A levétel folyamata

Már a várandósság korai fázisában érdemes tájékozódni az őssejttárolási lehetőségekről. Az úgynevezett „levételi szett” átadásának feltétele, hogy a család a teljes díjat, vagy annak első felét kiegyenlítse. Az összeg rendezése egyébként részletfizetéssel, vagy egészségpénztári levonással is történhet, de ebben az esetben néhány hetes átfutási idővel érdemes számolni. Andreáék például felhasználták egészségpénztári befizetéseiket, a körülbelül háromszázezer forint másik felét pedig készpénzzel pótolták.

Amikor eljön a szülés ideje, a levételi szettet a szülőszobán a szülést levezető orvosnak, vagy a szülésznőnek kell átadni. Ma már rutinszerűen alkalmazzák ezeket a csomagokat és az eljárást, amely sem az édesanyának, sem a babának semmiféle fájdalommal nem jár. A szükséges szüléslevezetési tevékenységek elvégzése után kerül sor az édesanyától kétszer 10 ml vérminta – erre a szűrővizsgálatok elvégzéséhez van szükség –, valamint minimum 40 ml steril köldökzsinórvér és esetenként, ha a megrendelő kéri, minimum 15 cm steril köldökzsinórdarab levételére. Vízben szülés, császár-metszés vagy epidurális érzéstelenítés alkalmazása nem kizáró ok. A szülést követően egy éjjel-nappal hívható telefonszámon kell jelentkezni, majd a szettet futárszolgálat szállítja a laboratóriumba, ahol a feldolgozást követően megkezdődik a tárolás, -180 ˚C fokon, folyékony nitrogén gőz halmazállapotában. Az őssejtek ezen a hőmérsékleten elvileg korlátlan ideig megőrzik előnyös tulajdonságaikat. A sikeres fagyasztásról tanúsítványt állítanak ki.

Leukémia esetében 70%-os a gyógyulási arány

Kiknél alkalmazható?

A betegség természetétől függően az átültetéshez felhasznált őssejtek származhatnak magától a betegtől, vagy más személytől. Utóbbi esetben a beteg és az őssejtet adományozó személy humán leukocita antigén struktúrájának alapvetően meg kell egyeznie. Felhasználási igény esetén az ellenőrző vizsgálatot, mely megmutatja, hogy az adott őssejt alkalmas-e a rokon gyógyítására, az őssejtet tároló intézmény saját költségén végezteti.

– A köldökzsinórvér és köldökzsinór gyűjtése alapvetően a születendő gyermek számára jelent biztosítékot. 100% esélyről tehát magánál a donornál beszélhetünk. A gyermek közeli rokonai is, édestestvérek esetében hozzávetőlegesen közel 50%-ban esélyesek a kinyert őssejtek felhasználására. Genetikai eredetű betegség esetén a saját őssejt nem, a testvéré viszont jó eséllyel segíthet. Nem genetikai eredetű problémánál viszont a saját őssejt is nagy biztonsággal használható – ismerteti Sárga Linda.

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Bár az emberi tudatlanságot és hiszékenységet lehetne gyógyítani őssejtterápiával! Sokaknak felkopna az álla a vallási vezetőktől, ezokuruzslóktól kezdve, az uzsorásokon át a politikusokig bezárólag…

Comments are closed.