Nők az állásinterjún: használd jól a külsődet!

Mindegy, hogy férfiak vagy nők vagyunk, egy állásinterjún mindenképpen fontos a megjelenés. Nőként azonban sokkal többet üzenhetünk a külsőnkkel, mint gondolnánk és ezt érdemes kihasználni. A sminkeletlen arc például rossz pont, sőt a nadrág helyett is érdemesebb szoknyát választani. 

Az első benyomás

Bár a férfiak esetében is nagyon lényeges, hogy megfelelő módon legyenek felöltözve egy állásinterjún, a nők esetében ez súlyozottabban igaz. Ahogy a hétköznapokban is számtalan módon tudunk játszani a külsőnkkel, úgy értelemszerűen több faktornak kell stimmelnie a hivatalos szituációkban is. A hölgyeknek a ruházat és cipő mellett át kell gondolniuk a hajviseletüket, a körmüket, az ékszereiket és a sminkjüket is – figyelmeztet Horváth-Bükkösdi Fanni, a Trenkwalder pécsi irodájának kirendeltség-vezetője.

– Öltözékünk kiválasztása előtt nem árt előre tájékozódni a reménybeli munkáltatónál általános megjelenési szokásokról, nevezetesen, hogy farmerben vagy öltönyben/kosztümben járnak-e a kollégák.

állasinterjú

A feltűnést mindenképp kerüljük, és válasszuk az arany középutat: minimum térdig érő szoknya vagy nadrág, nem túl feltűnő színű ruhadarabok, szolid, de igényes körmök és smink, ápolt frizura, visszafogott ékszerek – tanácsolja Horváth-Bükkösdi Fanni. A kihívó, feltűnő vagy megosztó elemeket mindenképp kerülni kell az öltözködésben, megjelenésben, így az interjúztató nem azon fog gondolkodni, hogy ilyen rikító zöld színt még életében nem látott, vagy hogy ezekkel a körmökkel biztosan csak irtó hangosan lehet klimpírozni a billentyűzeten.

[note note_color=”#ff6c66″]

Amire nem kell válaszolnunk!

Családi állapotra, vallásra, származásra és életkorra vonatkozó kérdéseket elvileg nem szabadna feltenniük a munkáltatóknak, egész pontosan nem szabad, hogy ezek miatt hátrány érje a pályázót a kiválasztás során. Ennek ellenére minden munkáltató tudni szeretné, hogy milyen hosszú távon tervezhet az új kollégával, így előkerülhetnek például a gyermekvállalási tervekkel kapcsolatos kérdések. Amennyiben ez valakit kellemetlenül érint, érdemes előre készülni egy diplomatikus válaszra, pl: „Most éppen más a fontos az életemben”.[/note]

A nőiesség nyerő!

Egy állásinterjún mindenki a legelőnyösebb oldalát szeretné megmutatni, a személyiségének azt a részét kiemelni, amely alapján ő az ideális munkatárs. Nőként azonban érdemes kihasználnunk, hogy nagyobb terünk van játszani a megjelenésükkel, mint a férfiaknak.

– A frizura esetében például érdemesebb a feltűzött haj mellett dönteni, ez ugyanis komolyabb, szakmaibb benyomást kelt. Némi szépítő smink szinte kötelező. Kutatások is bizonyították, hogy a visszafogott sminket viselő nőket bizalomgerjesztőbbnek és hozzáértőbbnek ítélték a külső szemlélők, mint azokat, akik egyáltalán nem viseltek sminket – így a szakember.

állásinterjú, nő, munka

Vigyázni kell viszont a mértéktartásra – teszi hozzá Horváth-Bükkösdi Fanni -,  a túl sok smink pont az ellenkező hatást váltja ki. Az erősen sminkelt nőket megbízhatatlannak és felületesnek ítélték a vizsgálatok résztvevői.

A ruházattal kapcsolatban történt felmérés pedig azt bizonyította, hogy a (megfelelő hosszúságú) szoknyát viselő hölgyeket a megfigyelők magabiztosabbnak és profibbnak ítélték, mint a nadrágos társaikat. De ugyanilyen jótékony lehet egy jól megválasztott szemüveg, amelyben szintén intelligensebb hatást kelthet a pályázó.

A külső nem minden!

A férfi és a női jelentkezők közötti választásnak persze csak egy része a megjelenés, ezen kívül sok minden máson is múlik, hogy ki lesz végül a befutó. Mivel a klasszikus nemi szerepekből adódóan a nők általában empatikusabbak, vezethetőbbek, barátságosabbak és gyakran jobban tűrik a monotóniát is, úgy azoknál a cégeknél, ahol ezeket a tulajdonságokat keresik, valószínű, hogy több a női munkatárs. A legtöbb cég azonban nem zárkózik el attól, hogy mindkét nem tagjai közül meghallgasson jelölteket, mert pontosan tudják, hogy a személyiségvonások tekintetében nagyon markáns egyéni különbségek lehetnek – magyarázza a Trenkwalder pécsi irodájának kirendeltség-vezetője.

állásinterjú, munka

A lényeg mindig az, hogy ha úgy érezzük, maximálisan képesek vagyunk ellátni a megpályázott pozíciót, készüljünk fel tudatosan és alaposan, így tehetünk a legtöbbet azért, hogy képességeiről és rátermettségéről meggyőzzük a kiválasztásban részt vevő döntéshozókat.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés