Pécsi nők, akik a gyereknek terveznek

Jakab Judit és Pinczehelyi Nóra találkozása szinte sorsszerű volt. Egy rövid beszélgetés elég volt ahhoz, hogy megérezzék, stílusuk és elképzeléseik annyira közel állnak egymáshoz, hogy érdemes közös projektbe kezdeni. A két pécsi alkotó a gyerekeket szemelte ki célközönségnek, pontosabban azokat a szülőket, akik szeretnék csemetéiket egyedi, divatos ruhákba öltöztetni. Lássuk, mit terveznek így, együtt! 

pinczehelyi nóra1

[box title=”Pinczehelyi Nóra – cazi ” box_color=”#e3decf” title_color=”#837049″]

– Az ékszerkészítés régóta része a mindennapjaidnak?
– Most így végiggondolva ez volt az egyetlen hobbi, ami végigkísért eddigi életemen. A fonással és gyöngyfűzéssel kezdtem, mint a legtöbb kislány, majd jött a gyöngyszövés, az indiánfonás és a hőre keményedő gyurma. Valójában mindegy volt, csak új trükköket tanulhassak. A „cazi”-ra leginkább jellemző textiles vonulat azonban 2010-ben, a diplomamunkám készítése során indult el. 2011 nyarán diplomáztam a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán egy textilből készült térinstallációval. Mivel ez volt az első, nagyobb volumenű munkám, szerettem volna valami ösztönző emlékeztetőt magamnak. Így az akkor kikísérletezett technikát kisebb léptékre redukálva nyakláncokat készítettem a szeretteimnek és magamnak.

– Miért pont az újrahasznosítás az alapvetés az alkotás során?
– Megint csak a gyerekkortól indulnék. Az apai nagyapám lelkes természetjáró volt, aki nem tűrte el a szemetelést. Neki köszönhetően fontos elv lett az életemben a környezetvédelem. Mindemellett apukám a mai napig, ha meglát egy érdekes tárgyat a bolhapiacon, oldalba bök, majd nekem szegezi a „Mit lehetne csinálni ebből?” kérdést. Így nőttem fel. Másrészt, a középiskolában ruha és textil tervezést tanultam, olyan ösztönző és támogató tanároktól, akik az alapanyag tiszteletét, így a beosztását is belénk nevelték. Azóta a textíliák szerelmese vagyok, ezért végképp nincs szívem kidobni semmit.

– Az alapanyagukon kívül mi különbözteti meg az ékszereidet mások munkáitól?
– Érdekes kérdés ez. Együtt élek velük, a mindennapjaim részét képezik, így nehéz megválaszolni. Elsősorban talán a technikák. Ezt a bogyós dolgot nem igazán láttam máshol. Ezenkívül mindenből csak egy darab készül, elsősorban az alapanyag, másrészt a kísérletező kedvem miatt. Nem nagyon foglalkoztat a sorozatgyártás. Ez talán jó hír a cazi tulajdonosoknak, hisz biztos nem jön majd szembe az utcán egy ikertesó, maximum egy kistestvér. Továbbá nagyon remélem, hogy látszik a szeretet, a szenvedély és a maximalizmus, amivel hozzájuk állok. [/box]

pinczehelyi nóra-ékszerek3

pinczehelyi nóra-ékszerek2

[note note_color=”#f9b39a”]

Judit és Nóra ismeretsége az ASzPIK-on kezdődött. Standjaik egymás mellé kerültek, így már kipakolás közben beszélgetésbe elegyedtek. Fantáziát láttak egymás munkáiban, így talán nem is volt kérdés, hogy a jövőben a két alkotó együtt dolgozik majd a pécsi gyerekdivat megújításán. Évente két kollekciót terveznek, tavasz/nyári és őszi/téli alapdarabokkal, ovis, kisiskolás fiúknak, lányoknak. [/note]

————————————————————————————————————————–

jakab judit, gyermekruha tervező1

[box title=”Jakab Judit – CHIRIBOO” box_color=”#354687″]

– Mikor és miért döntötted el, hogy gyerekruhákat tervezel?
– Már kislánykoromban lelkesen bújtam az „Ez a Divat” lapjait, de végül olasz szakon kötöttem ki. Az életem egy éve vett olyan fordulatot, hogy eldöntöttem, megcsinálom saját vállalkozásomat, most vagy soha alapon, és a gyerekruha az a terület, melyben igazán kiélhetem kreativitásomat. A végső lökést a gyerekeim adták meg. Amikor a kislányom két éves volt, több ruhát is varrtam neki, mert imádtam, olyan ruhákban látni őt, ami a személyiségéhez volt „szabva”. Aztán úgy gondoltam, miért ne tervezzek másoknak is gyerekruhákat, olyanoknak, akik ezt a stílust keresik.

– Pontosan milyen lesz a chiriboo ruhák stílusa?
– Nagy hatással van rám a skandináv és japán design letisztultsága. Szeretem, ha a ruházat alapvetően flanctól mentes, de izgalmas részletek teszik egyedivé. A mai gyerekeknek és szülőknek véleményem szerint a legfontosabb igénye a gyerekruhával szemben, hogy kényelmes, hordható, könnyen kezelhető, ugyanakkor tetszetős legyen. A termékeim igazi Z generációs vagány ruhák, három szóban összefoglalva: mini street style.

– Miből gondolod, hogy lenne igény egyedi gyermekruhákra Pécsen és környékén?
– Azok az anyukák, és apukák, akik maguk is stílusosan öltöznek, szeretnek csemetéikre is egyedi, különleges ruhát adni. Azt gondolom, nem könnyű a multikkal és a kínai tömegáruval versenyezni, hisz ott is akadnak klassz darabok, ugyanakkor az egyedi, design ruháknak sem kell feltétlenül megfizethetetlen kategóriát jelenteniük. A modern, tudatos vásárlók igényesek arra, mit vesznek, hogy hol készül a termék, szeretik ismerni a forrást. [/box]

chiriboo

Chiriboo

Hirdetés