Szétkapta a Sétateret Demény, az ördögi vizsla

Demény és gazdája, Judit

Szombat délután kutyaugatástól visszhangzott a pécsi székesegyház környéke. Nagy örömünkre házi kedvencükkel együtt rengetegen eljöttek, hogy élőben találkozzanak Magyarország leghíresebb vizslájával, Deménnyel, a kötsöggel. Ám ő csak az egyik méltán híres vendégünk volt: Taco a reménybeli pécsi agility bajnok, és Mancs a helyi illetőségű szuperhekus is ott volt velünk a színpadon. Állati jó képek következnek! 

Az időjárás ugyan egy kissé megijesztett minket, amikor hat óra előtt 10 perccel eleredt az eső, és megérkezett a ponyvaemelgető szél, de szerencsére végül megúsztuk, és elkezdődhetett a PécsMa Presszók történetének talán eddigi legnagyobb sikerű kerekasztal-beszélgetése. A tér megtelt ugató kutyákkal, és vidám gazdikkal. Öröm volt nézni!

pecsmapresszo-kutyák01

pecsmapresszo-kutyák15

A programot kivételesen a Sétatérre szerveztük, a laza témához és három eb vendégünkhöz ugyanis jobban illet a szabadtéri helyszín, emellett nagyon reméltük, hogy sok pécsit megmozgat az izgalmas téma.

Első számú vendégeink kivételesen nem emberek, hanem kutyák voltak, ám mivel velük kicsit nehéz lett volna elbeszélgetni, így szeretettel vártuk gazdijaikat, akik tolmácsolták nekünk kutyáik történetét.

Velünk volt Mancs a rendőrkutya és hűséges tanítványa, Fejes Rózsa pécsi főtörzszászlós. Elmesélték a közönségnek, hogy milyen Mancsnak egy munkanapja, és hogy pontosan milyen módszerrel tanítja KRESZ-re a gyerkőcöket. Megtudhattuk, hogy a kicsik odavannak a kis Jack Russell terrierért, és ez a rajongás kölcsönös, mert Mancs is nagyon szeret gyerekek közelében lenni.

Talán sokan nem is gondolták volna, de az aprócska kutyának számos rajongója van Európában, sőt az óceán túloldalán is. Tavaly Mariah Carey-től kaptak meghívást, aki borzasztó nagy rajongója a fajtának, az amerikai Jack Russell klub egyik arca és vezető egyénisége. Az invitálás ellenére ugyan 2014-ben elmaradt az utazás, de idén Rózsa és Mancs a tervek szerint repülőre ül.

A fotóra kattintva megtekinthető a képgaléria:

 

[note note_color=”#e4bed0″]

Hogy lehet meghívni Mancsot bemutatózni?

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon Fejes Rózsát kell keresni. Vele lehet időpontot egyeztetni, ami nem lesz könnyű, mivel egy évre előre szinte teljesen tele van a naptár. Ezután lehet megkérni a hivatalos engedély a főkapitánytól.[/note]

Taco-tól, vagyis gazdájától Mészáros Petrától megtudhattuk, hogy az úgynevezett agility az egyik legkedveltebb kutyás sport, amit talán a lovas díjugratáshoz lehetne hasonlítani, a gyökerei innen erednek. A hetvenes években egy angol lovastiszt egy díjugrató verseny színesítésére találta ki, hogy a kutyák is csináljanak valami hasonlót. Annyira megtetszett mindenkinek, hogy nemsokkal ezután megszületett az agility szabályzata, és elindultak a versenyek.

Ez a sport a díjugratáshoz hasonlóan páros műfaj, vagyis a négylábútól és társától, az embertől egyaránt kitűnő fizikumot és koncentrációt kíván. A hangsúly az együttműködésen van. A siker titka a napi szintű edzésekben és a kitartásban rejlik, valamint sokat számít a kutya fajtája is, Taco például egy speciális vérvonallal rendelkező Border collie.

Petráék a pécsi Syrius Kutyaiskolában edzenek, ahol a város egyik legszuperebb agility-s csapata működik.

És végül, de nem utolsósorban Deményhez és Magos Judithoz szóltak a kérdések. Akik ott voltak, pontosan láthatták, hogy az ördögi vizsla könyvében “írt” minden szava igaz. A négylábú igazi celebként viselkedett a délután folyamán, pózolt a kameráknak, nem viselte el, ha nem ő jutott szóhoz (ugatott, mint a veszedelem), és az asztalon állva fogadta a rajongók táborát. Sőt, ő urasága nagy kegyesen azt is hagyta, hogy a pécsi rajongók aláírásért álljanak sorba a Libri Könyvesbolt kitelepült standja előtt.

Mancs, a szuperhekus
Mancs, a szuperhekus

Juditnak szívügye az állatok védelme, régóta együttműködik a Futrinka Egyesülettel, és a szombati alkalmat megragadva arra buzdította a pécsieket, hogy ha tehetik, támogassák a helyi menhelyeket, állatvédelmi egyesületeket.

A beszélgetés zárásaként Kóger Sára, kollégánk arra kérte a három gazdit, idézzenek fel egyetlen, és mind közül a legdurvább csínytevést, melyet kutyusuk követett el – ellenük. Hosszú lenne ezeket kifejteni, legyen elég annyi, hogy nagyon jót nevettünk az összes sztorin, és Demény természetesen itt is vitte a prímet!

A Rádió 1 riportját Magos Judittal ITT hallgathatják meg!

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés