A divat folytonos változásban van, de léteznek olyan időtálló viseletek és kiegészítők, amikkel igazán különlegesség és nőiessé tehetjük még a hétköznapi szettjeinket is. Lánczos Benkő Tímea, stylist segítségével összeszedtük a négy legfontosabbat.
[box title=”1. Csipke” box_color=”#faadf2″ title_color=”#a225a1″]Története
Ez a lyukacsos, áttört anyag könnyedsége, légiessége miatt az öltözködésben kapott először szerepet. Már az Árpád-kori leletekből is megállapítható, hogy az uralkodók asszonyai nem csak pompás ékszereket, hanem aranyfonálból varrott, áttört főkötőt viseltek.
A mai értelemben vett csipkét az itáliai reneszánsz indította világhódító útjára Velencéből. Kezdetben viszonylag egyszerű, geometrikus mintájú darabok készültek, a 16. századtól azonban mind gyakoribbak lettek a leveles, virágos motívumok, ember- és állatalakok.
A csipke a ruházaton mell-, gallér- és kézelőfodorként volt divatos: nemcsak díszként szolgált, hanem drága holmi lévén viselőjének társadalmi rangját, vagyoni helyzetét is érzékeltette. A 17. században szinte plasztikaként ható, a kényelemre fittyet hányó, hatalmas csipkeköltemények születtek. Ugyanakkor a csipke már igen korán megjelent az ágy- és párnahuzatokon.
Napjainkban
Nincs olyan nő, akinek ne állna jól valamilyen formában. Diszkrét áttetszősége miatt annyira finom, annyira romantikus, hogy már egy kevés csipke is nőiessé teszi megjelenésünket. Időtállósága miatt mindenképpen érdemes beszereznünk néhány ilyen holmit.
– Nekem van egy csipkés blúzom, amit a nagymamámtól örököltem. Nagyon szeretem viselni és senki sem mondaná meg, hogy nem ma vettem – mondja Lánczos Benkő Tímea. [/box]
A tyúklábminta eredetéről, történetéről közel sincs annyi információnk, mint a csipkéről – mondja a stylist. Külföldi források szerint az azóta már klasszikusnak számító fekete-fehér mintázatot egy De Pinna nevű, New York-i ruhakereskedő találta ki 1885 -ben. A férfi a skót kocka és a sakktábla mintázatát ötvözte, és ebből alkotta meg az angolul “houndstooth”-nak nevezett tyúklábmintát, ami először az 1933-as tavaszi férfi öltönykollekcióban tűnt fel.
A magyar divattörténetekkel foglalkozó oldalak azonban a tyúklábmintát inkább az ’50-’60-as évek trendjei közé sorolják. Nem nyomott mintáról van szó, a karakteres rajzolatot maga a szövési mód adja ki. A tyúklábmintás holmik leginkább gyapjúból és pamutból készültek.
Napjainkban
2014-ben újra divatba jött a tyúklábminta, ám valójában ez egy időtálló viselet, amit ha jól kombinálunk más anyagokkal, egyáltalán nem lesz “nagymamás” a hatás. Egy szabályt érdemes betartanunk – tanácsolja a szakember. Ha a hagyományos fekete-fehér mintát választjuk, akkor nem szerencsés eltérni ezektől az alapszínektől, mivel a tyúklábminta meglehetősen elegáns. Maximum piros kiegészítőkkel párosítsuk. A tyúklábminta színes változatát azonban szabadon variálhatjuk más árnyalatokkal. [/box]
A szőrme mint ruházat már a kezdetek kezdete óta jelen van az emberiség történetében. Az ősember állati bőrökbe, szőrmékbe burkolózva védte magát a hidegtől, a honfoglalás kori öltözékekben szintén ott van ez az alapanyag a len, a kender, a brokátselyem és a bőr mellett, de ugyanígy feltűnik a reneszánsz és a barokk korban is.
Ám igazán divatossá az 1900-as évek elején vált. Egyes források szerint már a ’20-as években jelen volt, más vélemények inkább az ’50-es, ’60-as évekre teszik a szőrme elterjedését. Először irhabundaként vált divatossá, majd megjelentek a különböző nemes szőrmékből készült bundakabátok is, mint a nerc, róka vagy nyúlszőr. Ezek viselését persze csak kevesen engedhették meg maguknak és olyan, hogy konfekció nem is létezett belőlük.
A valódi szőrmék mellett lassan megjelentek a műszőrmék, melyek az 1950-es évek körül nyerték el maihoz hasonló minőségüket.
Napjainkban
A szőrmétől még mindig sokan idegenkednek: van, akit taszít, hogy állati szőrhöz hasonló ruhadarabot viseljen és van, akinek szimplán csak nem tetszik. Pedig a (mű)szőrme szintén egyik azoknak a klasszikus viseleteknek, amik elengedhetetlen kellékei egy női ruhatárnak. Manapság számtalan üzletben lehet valamilyen szőrme darabot vagy kiegészítőt kapni, ám a legjobban akkor járunk, ha a turkálókban nézünk körül. [/box]
[box title=”4. Gyöngy” box_color=”#d7bf83″ title_color=”#6b4933″]Története
A gyöngy már az antik korban is az egyik legbecsesebb drágakőnek számított. A hinduk, a görögök és a rómaiak is a szépség és a tisztaság első számú szimbólumaként tisztelték, ezért előszeretettel viseltek gyöngyből készült ékszereket menyegzőiken is.
Az igazgyöngy egyfajta természetes irritáció során alakul ki, amelyet a kagylóba bekerült szennyeződés, vagy valamely idegen anyag vált ki az élőlényből. A tenyésztési eljárást Ázsiában kezdték el először alkalmazni és onnan, egész pontosan az ókori Kínából indult világhódító útjára, először Japánba, majd később Európába és más kontinensekre is.
A gyöngy történetéről számos legenda is született. A polinézek szerint Oro, a béke és termékenység istene egy fekete gyöngyöt ajándékozott a szépséges Bora Bora istennőnek szerelme jeléül. A császári Kínában viszont a fekete gyöngyöt, a bölcsesség jelképét egy sárkány őrizte a fogai között, és aki a gyöngyöt meg akarta szerezni, először a sárkányt kellett legyőznie. A Perzsa-öböl térségében az angyalok könnycseppjeinek nevezték. Hitük szerint az eső, amely az angyalok szeméből ered, a tengerbe hullik, ott kagylóba záródik és megszilárdul.
A gyöngysor viselését azonban Coco Chanel tette igazán népszerűvé a nők körében az 1900-as években – teszi hozzá Timi.
Napjainkban
A gyöngysor mindig stílusossá tesz, ezért a sok bizsu között nem árt, ha ott lapul néhány a fésülködőasztal fiókjában. A gyöngyöket természetesen vegyíthetjük más típusú ékszerekkel is, csak akkor kevésbé lesz kifinomult a végeredmény.[/box]
[…] A cikkhez jó olvasást! […]
😀
Nekem is ezek a kedvenc kiegészítőim. Csak ajánlani tudom őket mindenkinek!