Itt tanulhatsz a borokról – ha akarsz!

Napjainkban egyáltalán nem ritka jelenség a nők borok iránti rajongása. Ám, ha esetleg nem vagy ennek a nedűnek a szerelmese, akkor is jó, ha tisztában vagy vele, hogy a színükön kívül más tulajdonságok alapján is csoportosítják a borokat. A lehetőség a környéken is adott a kifinomult tájékozottság megszerzésére. Hogy hol, az cikkünkből kiderül!

Ma már az éttermi viselkedéskultúra része a borismeret, mondhatjuk, hogy hozzátartozik az alapműveltséghez, éppen úgy, mint a megfelelő öltözködés vagy a tárgyalástechnika. Ám ha történetesen a saját konyhánk a helyszín és egy baráti összejövetel az apropó, a megfelelő bor választásával akkor is bókok tömegét gyűjthetjük be egy vacsora vagy ebéd lebonyolítása során.

Mindezek mellett a magyar kultúra része a borral kapcsolatos tudás, így fontos, hogy naprakész nőként legyen némi fogalmunk a borfogyasztás etikettjéről, az alapvető borfajtákról és borvidékekről, valamint a kóstolási alapismeretekről.

Nehéz lenne röviden összefoglalnunk ezt a szerteágazó és sokrétű tudományt, érintőlegesen mégis említünk pár irányelvet, a teljesség igénye nélkül.

nő és bor

Három érzékszervünket kell igénybe vennünk a bor kóstolása során.

1. Nézegessünk!

A bor színárnyalatai esztétikai élményt nyújthatnak, a tisztasága szemmel látható, de mellette arról is árulkodhat, milyen minőségű borral van dolgunk!

2. Szippantsunk!

Használjuk az orrunkat is! A rövid mintavétel után kicsit lötyögtessük meg a poharunkat és nyugodtan elemezzük, mire asszociálunk. Itt nem lehet rosszat mondani!

3. Ízleljük meg!

Egy nagyobb kortyot érdemes a szánkba venni és megjáratni a nedűt, mielőtt lenyeljük, így minden aromát kiélvezhetünk.

Persze az is lényeges, hogy miből kortyolunk, milyen hőmérsékleten, továbbá, hogy miként szolgáljuk fel! Az átfogó tudás kedvéért érdemes tanulásra adnunk a fejünket.

Lehetőségek Pécsett:

1. A Pécsi Borozó által februárban indított Vinoliva Boriskolában WSET borismereti tanfolyamok, tematikus előadássorozatok és képzések várják az érdeklődőket – az iskola tájékoztatása szerint – az őszi időszaktól újra.

2. Június 6-án, szombaton a Zsolnay Kulturális Negyed M21 galériájában 16 órai kezdettel a Pannon Borrégió Top 25 rendezvénye várja a borok szerelmeseit. Itt a Pannon Borrégió legjobb borait kóstolhatja a közönség. Ugyan nem tanfolyam, de sokat lehet tanulni a hasonló kóstolókból is – világosított fel minket Szabó Gabriella a Vinoliva Boriskolától. A verseny a környező borvidékek borainak – Villány, Szekszárd, Pécs és Tolna – megmérettetése, amelyet egy közönségkóstoló is követ majd. Mivel a részvétel limitált, érdemes mielőbb beszerezni a kóstolójegyeket.

nő és bor

Lehetőségek a régióban:

1. A Dél-dunántúli Borturisztikai Klaszter villányi, szekszárdi és hosszúhetényi bortúrákat szervez csoportoknak, amelyek pincelátogatást, borkóstolót és vacsorát is magukba foglalják. A barátnős programnak sem utolsó túrák minimális létszáma általában 10 fő. Érdemes kalandozni a Klaszter weboldalán is, hiszen innen elérhető a régió négy borvidékének weboldala és a programajánlata.

2. Aki a borászkodást komolyabban gondolja, annak jó hír, hogy Villányban található egy felnőttképzéssel is foglalkozó szőlészeti iskola. A VM DASzK Szakképző Iskola – Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma felnőtt borász levelező-tanfolyammal várja a leendő hallgatóit.

3. PTE Illyés Gyula Karán 2009 óta működik a BORkultúra szabadEGYETEM, ahol a felnőttképzéstől a tanfolyamon keresztül a borklubig sokféle program megtalálható. Az őszig már csak egyszer, júniusban szerveznek találkozót, amelyről a kar honlapján kérhetünk tájékoztatást.

Összegezve elmondhatjuk, hogy a borkóstolás nem sznobság, hanem élmény! Tanuljuk meg értékelni.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés