Gyors sminktippek tavaszi reggelekre

Amikor már kora reggel szépen süt a nap, az ember lányának kedve támad a szürke téli napokhoz képest jobban kicsípni magát. Azonban az idő nem mindig kedvez ennek, hiszen ki akar fél órával korábban kelni, csak hogy kisminkelje magát? Erre nincs is semmi szükség, mert néhány tippet betartva gyorsan feldobhatunk egy mutatós make-upot. Gali Renáta sminkmester segítségével mutatunk pár üde tavaszi sminket, amiket pár perc alatt elkészíthetsz.

2014-es tavaszi trend

Mint minden évben, idén tavasszal is előkerülnek a lágyabb, friss árnyalatok. Ha végignézzük a különböző sminkmárkák tavaszi sminkszereit, szinte mindenhol üde árnyalatokból válogathatunk. Szebbnél szebb rózsaszín, barack és ezek árnyalatai találhatók a pirosítók között, szemhéjpúdereknél pedig a bézs, barack, rózsaszín, lila, szürke dominálnak – mondja Gali Reni.

Alapszabályok

Minden esetben fontos szem előtt tartani, hogy bőrünk megfelelően ápolt és hidratált legyen. Ha ez rendben van, nincs szükség a napi smink során vakolatra. Bőven elég egy színezett hidratáló, vagy egy BB, CC krém, ezen kívül vannak még por állagú ásványi alapozók is. Ezekkel mind természetes hatású alapot tudunk arcunkra tenni, az esetleges bőrhibákat korrektorral fedjük el – tanácsolja a sminkmester.

Második lépésként vigyünk fel arccsontunkra valamilyen üde árnyalatú pirosítót, a barack és rózsaszín arcunkhoz illő halványabb vagy erősebb árnyalataival nyugodtan próbálkozhatunk. Ha van egy diszkrét fénye, az is belefér.

Tegyük rendbe a szemöldökünket is! Itt szintén ügyeljünk rá, hogy természetes hatású legyen, harmonizáljon hajszínünkkel. Ehhez használhatunk ceruzát is, de a porok előnyösebbek: ecsettel felvíve besatírozzuk a számpillánk szálai közé, épp annyit, amennyi kiemeli, és egyből keretet ad az arcnak.

Ez eddig nem bonyolult folyamat, és néhány perc szükséges csak hozzá. Az alábbiakban négy trendi tavaszi sminket veszünk végig, amikkel befejezheted a sminket.

Íme, négy változat tavaszra

1. Amivel sosem nyúlunk mellé és szinte mindig divatosak leszünk vele, az egy visszafogott, natúr smink.

Szemhéjunkra tegyünk valamilyen halvány bézses árnyalatot, szempillatőbe satírozhatunk barnás port, ettől dúsabbnak hatnak majd a szempillák. (Ezt a lépést akár el is hagyhatjuk.) Végül jöhet a szempillaspirál, és már kész is vagyunk. A világos bőrűek és akik nagyon természetes hatású sminket szeretnének, fekete helyett válasszanak barnát. Az ajkakra egy szolid szájfény, de ajakbalzsam is elegendő lehet.

természetes smink

2. Használhatjuk a már említett lágy, tavaszi színeket is ízlésünkhöz, öltözködésünkhöz és persze arcunkhoz illően.

A nekünk tetsző színeket használhatjuk önmagukban, de ha kicsit jobban ki szeretnénk emelni a szemet, a szempillatőbe satírozzunk sötétebb barnás vagy szürkés árnyalatot. Ettől a pillák is dúsabbnak tűnnek majd, és hangsúlyosabb lesz a sminkünk is. Szempillaspirál, ajkunkra szájfény vagy ajakbalzsam is kerülhet.

tavaszi színű smink

3. Ha szemünket szeretnénk erősen hangsúlyozni, azzal is divatosak leszünk, viszont arra kell ügyelni, ha nappalra erősebb szemsminket használunk, akkor ajkunk legyen visszafogott.

Nappalra használhatnak nyugodtan sötétebb barnát, illetve szürkét, egy füstös technikával készítve nagyon jól tud kinézni. (Ezt itt mutattuk be lépésről lépésre.) A feketét inkább estére tartogassuk. Szempillaspirál, szájfény és már kész is.

erős szem smink

4. Az élénk színű rúzsok idén is mennek, ez esetben elegendő lehet akár egy szempillaspirállal hangsúlyozni szempilláinkat.

Nagyon jó színeket találunk a rúzsok között, korall, rózsaszín, narancsos, piros és lilás árnyalatok. Ilyenkor a szemünkkel szinte semmi dolguk nincs. Vagy hagyjuk teljesen natúran, csak egy kis szempillaspirált dobjunk fel; vagy tegyünk fel valamilyen világos, visszafogott szemhéjpúdert, és ezután szempillaspirál. Figyeljünk a szép felvitelre (itt mutattunk részleteket), hiszen egy elmaszatolódott élénk színű rúzs lehangoló tud lenni.

rúzsok tavasz

Hirdetés