Te tudod, ki az a Rainbow Dash és mit akar a gyerekeidtől?

Sportoló, szuperhős, vagy rajzfilmfigura? Csemetéink példaképeit nem árt ismernünk, a kicsik személyiségének alakulására ugyanis nem csupán a szülői minták vannak hatással.

Az, hogy a gyerekek felnéznek szüleikre, családtagjaikra, jó esetben akár tanáraikra, teljesen természetes, sőt ez lenne a normális. Ám nagyon sokszor előfordul, hogy a kicsik kitalált karakterekért, rajzfilmfigurákért is rajonganak, és ilyenkor gyakori, hogy a csemeték másolni próbálják különleges képességekkel rendelkező példaképeiket. Éppen ezért nem árt figyelemmel kísérni, és olykor tudatosan formálni utódaink választásait.

gyerekek, példakép

A negatív hősök kifejezetten veszélyesek lehetnek, mert viselkedésüket a gyerekek gyakran biztonságosnak és elfogadhatónak értelmezik.

– Addig minden a legnagyobb rendben van, amíg a képzelgés a realitás talaján mozog. Tehát addig, amíg gyermekünk nem talál ki ideáljával nem létező eseményeket, történéseket, valamint érdeklődési köre nem csupán rajongása tárgyára szűkül be – hívja fel a figyelmet Goldmann-né Fehér Hajnalka gyermekpszichológus.

Hogyan formálhatjuk gyermekünk példaképét? 

  • Beszéljük meg utódunkkal, hogy melyek azok a tulajdonságok, amelyeket csodál, illetve szerinte mit kéne másként csinálnia eszményképének.
  • Mutassunk a közvetlen környezetünkből jó példákat, akik pozitív tulajdonságaikkal jó hatással vannak közösségünkre.
  • Vegyük rá csemeténket, hogy vegyen részt olyan önkéntes tevékenységekben, amelyek tükrözik az pozitív értékeket.
  • Beszélgessünk a saját példaképeinkről, hogy miért inspirálnak, iránymutatók nekünk

szuperhősök, példkép

Kikre néznek fel a mai gyerekek?

Máté (9 és fél éves)

A pécsi kisfiú csecsemőkora óta úszik, illetve évek óta az iskolai focicsapat aktív játékosa. Családjában szinte mindenki szereti és űzi is a sportot, így talán nem meglepő, hogy Cristiano Ronaldót, a Real Madrid játékosát tartja példaképének. Sőt, Máté tervbe vette, hogy idővel ő is szeretne hasonlóan sikeres ideál lenni.

Bianka (7 éves)

Bianka az Equestria girls-ből a Rainbow Dash szeretne lenni, azért mert ő tud repülni és szivárványt húz maga után, arról nem is beszélve, hogy nagyon ügyes, ha balettlépéseket kell tenni. Imádja a szivárvány színeit. Ő a hűség a csapatból és szeret gitározni. Okosakat mond és jó szervező, nem utolsósorban pedig szeret focizni. Persze azt is mondta még, hogy olyan akar lenni, mint az édesanyja.

Peti (9 éves)

Petinél most éppen a Marvel-szuperhősök vannak porondon, közülük is Ironman. Hogy miért? Természetesen azért, mert van neki páncélja és robotok öltöztetik fel, neki nem kell semmit csinálnia.

Domi (4 éves)

Dominik a Star Wars-hősökért van oda. Anyukája  elmesélte lapunknak, hogy a napokban rajtakapta a kisfiút, hogy egy LEGO Star Wars-videó fölött szomorkodik, a problémát firtató kérdésre pedig a kisfiú ezt felelte: „Semmi, csak Luke-nak el kellett mennie és Darth Vader sír. Szegény elvesztette a fiát megint! Most egyedül lesz! Ki vigyáz rá?” Milyen szép, hogy egy ilyen apró emberke egy “gonosz ” karakterben is megtalálta a szépet.

Mikor kell leginkább résen lennünk?

Kamaszkorban gyakori a serdülőkori identitáskrízis, a példaképek választásának főként ilyenkor van jelentősége. Az identitásalakulás időszakában kezdenek a szülői minták háttérbe szorulni és egy énekes, sportoló vagy modell előtérbe – hangsúlyozza a szakértő.

Hirdetés