A pécsi autógyár, ahonnan az első buszok kigurultak

Az első pécsi busz úton

Tudták, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia területét többek között Pécs látta el jobbnál jobb luxushintókkal és postakocsikkal? És azt, hogy később ebben a gyárban hatalmas autómárkák gépei kaptak karosszériákat? És azt, hogy az első pécsi buszok is innen gördültek ki?

Furcsának, sőt hihetetlennek tűnhet, hogy Pécsen valaha működött kocsigyár, de bizony így volt. Egy bizonyos Varga Gyula volt az a pécsi karosszérialakatos, aki előbbre látott koránál, és 1898-ban már megkezdte kocsigyártó munkáját a városban. A kis, pár főt foglalkoztató vállalkozásból (amelyet fiával vitt) hamar nőtt ki Varga ország- és birodalomszerte ismert kocsigyára.

A Rákóczi úti autógyár
A Rákóczi úti autógyár

Eleinte tehetősebb ügyfeleinek épített luxushintókat, batárokat, lovaskocsikat, amelyeket a monarchia területén értékesített, később azonban – miután megnyert egy pályázatot – a birodalom postaszolgálatának is készített több száz könnyű felépítésű postakocsit, amelyek 29 vármegyében tettek nagy szolgálatot. Varga üzeme már kezdetben is népszerű volt, amelyben nagy szerepet játszott az is, hogy az 1890-es évek közepén elnyerte a Pécsi Általános Kiállítás aranyérmét. Ekkor még a Felsőmalom utcában állt a kis gyár, amit később a Rákóczi útra – a mai Ítélőtábla környékére – költöztetett és ott bővítette ki azt.

Mercedes Pécsről!
Mercedes Pécsről!

Erre szükség is volt, mert a hintók iránti kereslet rútul megcsappant a motorizáció beköszöntével, nem kellett már senkinek a sok zörgős, lovakkal húzott, zötyögős konflis. Ez azonban nem rettentette el az üzlettől Vargát, átszerelte gyárát, és a fiákerek, hintók, fogatok után autó- és főleg buszkarosszériákra kezdett el specializálódni. Üzemében közel 30 munkás dolgozott, volt külön fényezőműhely, kárpitos- és lakkozórészleg is.

Az első postakocsi a Varga-gyárból
Az első postakocsi a Varga-gyárból

Jó üzletemberként Varga újra ügyesen fogta meg a hirtelen felmerülő városi és polgári igényeket, karosszériagyára ugyanis 1925-re gyorsan népszerűvé vált. Épített a pécsi Pannónia Sörgyárnak sörszállítót, de az ekkoriban Pécsen „cikázó” tej- és jégszállító autók is az üzeméből kerültek ki, ahogy a városi mentő- és tűzoltókocsik is.

Az igazi húzóterméke azonban a buszkarosszéria volt. A város által beújított Renault busz-alvázakból is Varga épített először pécsi buszokat, azonban nem csak a helyi tömegközlekedés korai csodái készültek itt, hiszen dolgozott ő többek között Kaposvár, Nagykanizsa, Siklós buszain is, valamint az ország legnevesebb autógyárosaival is együttműködött. Az első pécsi Renault busz egyébként 1926. augusztus 19-én indult útjára a Széchenyi tér és a központi temető közötti útvonalon.

Az első pécsi mentőautó is Varga-gyártmány
Az első pécsi mentőautó is Varga-gyártmány

A buszépítés közben jött egy újabb lehetőség 1927-ben, amelyet Varga remek üzleti érzékkel ki is aknázott. Ő szerelte ugyanis össze a híres Hamerli autószalonban árult Chevroleteket, amelyek közül világkiállításokra is eljutott jó pár. Gondoljunk csak bele, milyen jól hangzik, hogy „Chevrolet, Készült Pécsen, Varga Gyula-gyártmány”.

A büszke buszosok az új busszal
A büszke buszosok az új busszal

Az üzlet ekkorra már annyira beindult, hogy a környező megyéken túl a határon túlra is szállított autókat és buszokat. Közben pedig megnyitotta a gyár (amely egyben szerviz is volt) imázsához tökéletesen passzoló és praktikusnak is bizonyult első, vidéki utcára nyíló benzinkutat is. Arról nem is beszélve, hogy új projektjeként ekkoriban kezdett el különböző márkaszalonokat és márkaszervizeket nyitni a városban (például Mercedes, Opel). A Varga-autógyár az egyik legsikeresebb pécsi vállalkozás volt, amelyet Varga Gyula a semmiből épített ki, és amelyhez hasonló kezdeményezés manapság is ritkának mondható.

Az első pécsi busz úton
Az első pécsi busz úton

A pécsi üzem a második világháborúig maradt fent, a háború alatt német, majd szovjet hadiüzem lett, ezután pedig 1949-ben államosították.

Forrás: Trebbin Ágost- Lehmann Ferenc: A pécsi villamosvasút és autóbusz-közlekedés, magyarjarmu.hu, Pécs Lexikon, Régi Pécs Facebook

Hirdetés