Alig tudott róla, pedig nem mindennapi dolgok történtek a falak mögött

Pécs második legidősebb temploma, egy ideig volt székesegyház is, történelmi esemény is zajlott benne, mégis kevesen ismerik: bemutatjuk a tettyei Mindenszentek-templomát.

Ha a Tettyén kaptatunk felfelé, észrevehetünk egy pici templomot, a Mindenszentek-templomát. A székesegyház, az irgalmasok vagy éppen a ferencesek temploma mellett eltörpül, sokan még a pécsiek közül sem ismerik.

A Mindenszentek-temploma ma
És 1928-ban, Zsabokorszky Jenő felvételén (Fotó: Régi Pécs blog)

Noha a bazilika után a város második legöregebb temploma, valószínűleg 1157-ben szentelhették fel (azóta persze többször átépítették). Érdekesség, hogy eredetileg is kívül esett a településen, a városfalon túl állt mindig, ugyanakkor egy kedvező helyen, a hegyen, források közelében. Mellette temető is volt, amit végül csak 1832-ben szüntettek meg.

E falak mellett szinte érezhető a történelem

A török korban azonban jól jött, hogy kívül esik a városfalon: az oszmánok minden keresztény templomot megszüntettek, vagy dzsámivá alakítottak, egyet azonban meghagytak, ez volt a tettyei Mindenszentek-templom. Ez tehát keresztény maradt, ugyanakkor itt olyan is történt, ami a korban nem volt jellemző: békében megfértek egymással a katolikusok, a reformátusok és az unitáriusok, mind a három felekezet tartott itt misét, illetve istentiszteletet.

Pécs második legöregebb temploma

1588-ban történelmi esemény helyszíne volt a tettyei kegyhely, mivel itt zajlott le a Pécsi Disputa néven megörökített hitvita, amelyben Válaszúti György unitárius lelkész és Skaricza Máté református prédikátor érvei csaptak össze.

Harangavató ünnep 1935-ben (Fotó: Régi Pécs blog)

Az 1700-as évek elején olyan rangot kapott a Mindenszentek-temploma, amit senki sem gondolt volna: püspöki székhely, gyakorlatilag székesegyház lett. A bazilika ugyanis a kuruc-labanc harcokban súlyosan megsérült, tetejét, boltozatát ágyúgolyó szakította be, így Radanay Mátyás pécsi püspök ideiglenesen a tettyei templomot jelölte ki erre a szerepre.

A XX. század elején is történtek érdekességek. 1935-ben a templom mellé egy kármelita kolostort kezdetek el építeni, a munka 1936. május 21-én fejeződött be, az apácák ekkor vehették birtokba. Az egykori apácazárda ma a Hittudományi Főiskola kollégiuma, a templomban pedig ma is rendszeresen tartanak misét, hitéleti eseményeket.

(Forrás: Régi Pécs blog)

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés