5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút PécsÁtadták a Faluhelyi Ferenc-díjat

Átadták a Faluhelyi Ferenc-díjat

Pécs önkormányzata több évtizedes, magas színvonalon végzett oktatói, kisebbségkutatói és tudományszervezői munkásságának, a magyarországi cigány szellemi élet gazdagításában és közösségük építésben elért sikereinek elismeréseként a Faluhelyi Ferenc-díj kitüntetést adományozta dr. Orsós Anna tanszékvezető egyetemi docensnek. Pécs nemzetiségi díját kedden este adta át Decsi István alpolgármester.

Orsós Anna 1963-ban született Szekszárdon. 1986-ban a Pécsi Tanárképző Főiskolán magyar-orosz szakos tanári diplomát, 2000-ben a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar pedagógia szakán középiskolai tanári diplomát szerzett.

Pályáját 1985-ben kezdte a bonyhádi Széchenyi István Általános Iskolában. 1988-tól négy éven át a szekszárdi Garay János Gimnázium tanára volt. 1997 és 2002 között a Janus Pannonius Tudományegyetem Nyelvtudományi Tanszékén a Romológia specializáció vendégtanára. 1992-től 2002-ig a pécsi Gandhi Alapítványi Gimnázium iskolaalapító nyelvtanára. Emellett 1994-től négy éven keresztül a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolán vendégtanárként beás nyelvet oktatott. 2008-ban a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán az Interkulturális Pszichológia és Pedagógiai Központján részmunkaidős adjunktus. Közben 2002 és 2011 között a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományi Intézet Romológia és Nevelésszociológiai Tanszékén egyetemi adjunktus. 2008-ban doktorált. 2011 óta tanszékvezető, egyetemi docens, habilitált doktor. Jelenleg az egyetemen működő Profex Beás Nyelvvizsgahely vezetője.

Tudományos kutatási programok vezetője és résztvevője, publikációk és önálló könyvek szerzője. Kutatási területei a szociolingvisztika, a társadalmi nem és nyelvhasználat, a nyelvpolitika, a nyelvi emberi jogok, a kisebbségi nyelvoktatás, a kisebbségi nyelvhasználat. Oktatási területe a nappali, levelező és PhD romológia szakos hallgatók nyelvészeti és beás nyelvi képzése.

2003-ban Solt Ottília-díjban, 2006-ban Trefort Ágoston közoktatási díjban, 2007-ben a Baranya Megyei Cigány Önkormányzat díjában, 2007-ben a Baranya Megyei Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért díjban, 2012-ben Nemzetiségekért Díjban részesült.

(kiemelt képünk forrása: mediaklikk.hu)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő