Egy igazi pécsi hőstett a föld alatt

A bányaomlástól retteg minden bányász

Az egész országban példa nélküli az a hőstett, amit Garai István mecsekszabolcsi bányamentő 1962-ben vitt véghez, amikor egy beomlott bányából 16 óra alatt kimentett 4 pécsi bányászt.

A több mint 10 éve működő-tevékenykedő pécsi Bányász Emlékekért Egyesület feladata – többek között – az, hogy megőrizze azoknak a bányászoknak, bányászatért harcolóknak az emlékét, akik sokat tettek a nemes, kemény szakma fellendítéséért. Az egyesület célja továbbá, hogy méltó emléket állítsanak a múlt olyan ismeretlen hőseinek, akik a pécsi és Pécs környéki bányászat során hőstetteket hajtottak végre, vagy épp bányásztragédiákat éltek át és éltek túl. Traj Ferenc, az egyesület titkára épp ezért osztotta meg lapunkkal Garai István bányamentő legnagyobb hőstettét, amelyre az országban egyáltalán nincs még csak hasonló példa sem. Kicsivel több mint fél nap alatt ugyanis 4 bányászt is kimentett egy reménytelennek tűnő, súlyos bányaomlás során.

Egyedül rekedni a bányában, ennél nincs félelmetesebb
Egyedül rekedni a bányában, ennél nincs félelmetesebb

Béke aknán 1962. március 2-án 14 óra 30 perckor történt a baleset, amelynek következtében a fejtés kövei maguk alá temettek négy bányászt: Méhn Jánost, György Istvánt, Puskás Balázst és Pesti Istvánt.

A bányamentők gyorsan a helyszínre érkeztek és nekiálltak a mentésnek. A hagyományos módszerek azonban csődöt mondtak, nagyon lassan haladtak, mígnem feladták a küldetést. Reménytelennek hitték a föld alatt rekedt bányászok helyzetét, és értesítették a halálra váró bányászok szeretteit és rokonait a tragikus helyzetről – arról, hogy vége mindennek, a bányászok halottak.

Bányászok, bányaomlás után
Bányászok, bányaomlás után

Az üzemvezető azonban végső kétségbeesésében – mint egy igazi hollywoodi katasztrófafilmben – megpróbálkozott még valamivel: segítségül hívta a már nyugdíjas éveit töltő bányamentő-legendát, a mecsekszabolcsi Garai Istvánt (és jobbkezét, Sznopek Józsefet), aki 13 embert mentett meg pályája során.

Hatalmas öröm kikerülni a föld alól
Hatalmas öröm kikerülni a föld alól

Garai és társa egy „rókalyuk nagyságú” folyosón hason kúszva közelítette meg a bent rekedteket. Az első három bányászt Garai ki tudta húzni a lyukon, mivel ők egymáshoz közel voltak, azonban a távolabbi Pesti István kimentése hatalmas problémába ütközött. Hosszú órák óta dolgoztak már azon, hogy Pestit elérjék, amikor a „folyós szén” elöntötte a Garaiék által ásott folyosót. Garai további omlásoktól tartott, valamint Pesti helyzete is teljesen reménytelennek tűnt, hiszen a bányászt ellepte a szénpor, ráadásul – és ez volt a komoly gond – feje egy kő és az akna fém támasztéka közé szorult. Félő volt, hogy Pesti fejének megmozdításakor a fémtám összecsúszik, újra beomlik a bánya, Pesti pedig meghal. Arról nem is beszélve, hogy így Garai is életét veszíthette volna.

A bányaomlástól retteg minden bányász
A bányaomlástól retteg minden bányász

Az üzemvezető azonban addig könyörgött Garainak, amíg a férfi vissza nem ment a lyukba, hogy megmentse az eszméletlenül heverő Pestit. Ekkor már csak kézzel tudta folytatni a munkát. Hajnali fél 5 környékén sikerült elérnie Pestit. A szó szerint szorult helyzetben lévő ájult férfi megsegítésében ekkor vált fontossá Sznopek, aki a szűk járatban is képes volt megfaragni egy faéket, amivel meg tudták akadályozni a fém támaszték összecsúszását, és Pesti fejét ki tudták húzni a „satu-helyzetből”. A bányamentő párosnak azonban előtte ki kellett szedni a bányász szájából a szenet, amelytől alig kapott levegőt. Pesti István 16 órát töltött a föld alá szorulva. A jelenlévők elmondása szerint az üzemvezető csókolgatta Garai véres ujjait, így mondott köszönetet példátlan életmentő tettéért.

A Kossuth-bánya vasútja - látni a bányaomlás jeleit
A Kossuth-bánya vasútja – látni a bányaomlás jeleit

Garai a mentésért később Kossuth-díjat kapott, azonban az elismerés átvételekor beszédében elmondta, hogy egy ember a bányában semmit sem ér, ezért a kitüntetés nemcsak neki szól, hanem mindazoknak, akik a munkában őt segítették.

Egyedül a sötétben
Egyedül a sötétben

Kérdésünkre, hogy vajon mi okozhatta az omlást, Traj Ferenc elmondta, hogy feltehetően az állhat a katasztrófa hátterében, hogy a bányászok „megpiszkálták” az akna mennyezetét, hogy az ott lévő folyós, por állagú szenet begyűjtsék. Az ilyen területet azonban elég csak egy kicsit is megbolygatni ahhoz, hogy akkora mennyiségű szén „folyjon ki” a kövek közül, hogy az így keletkezett üregből a már nem rögzített kövek kigördüljenek. A helyükről hirtelen kiszakadó kövek pedig átszakítják az akna ácsolatát és merevítését, a bánya pedig beomlik. A „folyós szén” kinyerése egyébként nem volt engedélyezett, de az üzemvezetők addig szemet hunytak a „malmozásnak” hívott tevékenység felett, amíg a termelés sikeresen, menetrendszerűen haladt. Így pedig valamelyest érthető, hogy miért erőltette és hálálta meg a mentést a bánya üzemvezetője.

Garai elpusztíthatatlan volt. Munkája során háromszor került omlás alá, bent rekedt bányatűzben, légrobbanáskor és szembesült gázömléssel is. A hős mentő 1963-ban így nyilatkozott egy újságnak munkájáról:

„…Nem könnyű a bányamentő munkája […], amikor elér az ember a betemetett bányászokhoz, s hallja jajgatásukat, akkor is hidegvérrel ácsolni, csákányozni kell […] Volt úgy, hogy a bányamentőnek az omlásba szorult szerencsétlen lábát kellett levágnia, mert az életét csak így menthette meg. […]”

  • Judit Puskás

    Az én Apukám volt az egyik bányász, akit kimentett, de én úgy tudtam, Garai József és nem István volt a neve.