13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút PécsElefántok lesznek az Árkádnál

Elefántok lesznek az Árkádnál

Artisták, tevék, lovak és afrikai elefántok lepik el a belvárost augusztus 27-én szombaton 11 órától, ugyanis a pár napra Pécsre költözött Magyar Nemzeti Cirkusz ekkor tartja a hagyományos cirkuszi felvonulását. A két évvel ezelőtti hasonló pécsi parádéjuk sikeréből kiindulva az idei felvonulásuk is hatalmas látványosságnak ígérkezik! Figyelem: a felvonulás a Széchenyi térre nem megy be!

Pécs belvárosa egy komplett cirkuszi poronddá fog változni augusztus 27-én szombaton. A jelenleg Pécsett, a Siklósi úti Interspar parkolója mellett „állomásozó” Magyar Nemzeti Cirkusz ugyanis 11 órától felvonulásra indul a városban, szóval mindenki készítse a fényképezőgépeket, szóljon az apróságoknak, hiszen óriási parádéra számíthatunk.

Két éve ilyen látványban volt része a parádéra látogatóknak
Két éve ilyen látványban volt része a parádéra látogatóknak

Az Ifj. Richter József által vezetett teljes cirkuszi társulat, öt afrikai elefánttal, pompás lovakkal, egzotikus állatokkal, világhírű artistákkal rendőri kíséretben vonul majd végig Pécs belvárosában és főbb utcáin. A parádé fergeteges hangulatáról a cirkusz fúvószenekara gondoskodik, ráadásul a vonulás alatt az érdeklődők élőben hallhatják Lady Masallah-t, a Magyar Nemzeti Cirkusz afrikai énekesnőjét is.

Látványos műsor lesz...
Látványos műsor lesz…

A cirkuszi parádé során a pécsiek a nemzetközi cirkuszélet legnagyobb sztárjaival találkozhatnak, hiszen eljön az Arany Bohóc-díjas Casselly-artistacsalád, de itt lesznek az Arany Pierrot-díjas kolumbiai artistalegendák, a The Gerlings tagjai is, és láthatjuk a világ egyik legelismertebb bohócát is, Totti Alexis-t is. Az pedig természetes, hogy a parádén a Richter-csoport is megmutatja, hogy mit tud. Ha hasonlóan színvonalas produkciót hoznak el a városba, mint két éve, akkor bizony számíthatunk pár látványos trükkre!

A Magyar Nemzeti Cirkusz mutatványosai a következő útvonalon fognak végighaladni szombaton 11 órától: Siklósi út – Alsómalom utca – Rákóczi út – Árkád – Bajcsy-Zsilinszky utca – Nagy Lajos király útja – Siklósi út.

Tevékre is számíthatunk
Tevékre is számíthatunk

A cirkuszi felvonulással egyébként egy 19. századi amerikai hagyományt követnek, miszerint ha egy cirkusz megérkezik egy városba, akkor az artisták és az állatok díszbe öltözve felvonulnak a városban, hogy népszerűsítsék produkciójukat, és hogy szórakoztassák a városiakat.

Aki pedig nem tud elmenni az eseményre, az se aggódjon, a Magyar Nemzeti Cirkusz Facebook-oldalán ugyanis élő videóközvetítést adnak majd a parádéról.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő