10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút PécsEzért kapnak idegbajt pécsiek a Balatonnál!

Ezért kapnak idegbajt pécsiek a Balatonnál!

Szinte napi szinten tesznek bejelentést a helyi önkormányzatoknál, ott azonban csak csitítani tudják a kedélyeket és a dühös nyaralókat. Az önkormányzatok tehetetlenek, a nyaralók egyre dühösebbek. A Balatonnál ugyanis beindultak az építkezések, ezzel pedig „az anyázások” is. Olvasói panaszt közvetítünk!

„Gyerekekkel érkeztünk a Balaton partjára, hogy itt egy hétig elfelejtsük a város zaját. Nem kevés pénzt kuporgattunk össze, hogy egy hetet el tudjunk tölteni egy kis apartmanban. Ugyanakkor a szomszédos telken reggel 8-tól megkezdődnek „a Józsi, hozzad a flexet” és a zajjal járó munkálatok, mi pedig a reggeli kávénkat szürcsölve csak mutogatni tudjuk a kölyköknek a teherautókat és betonkeverőket. Ők persze naphosszat elnézik ezt, mi az asszonnyal meg sem próbálunk beszélgetni, egymás hangját úgysem halljuk a flextől” – írta egyik olvasónk, akik Pécsről Balatonlellére mentek két gyermekükkel nyaralni.

A pihenésüket viszont beárnyékolta a szomszédban zajló társasház építése. A családapa hiába kérte a munkásokat, őket kötötte a szerződés, az önkormányzatot pedig az a rendelet, ami leegyszerűsítve úgy szól: mindenkinek van joga építkezni és nyaralni is.

Sakk-matt a Balatonnál

Kialakult egy furcsa helyzet: mindenki örül az építkezéseknek és ezzel együtt bosszúsak is emiatt. A helyi önkormányzatok pedig csak csitítani tudják a kedélyeket. Ugyanis már nincs az a rendelkezés, hogy nyáron, üdülőövezetben le kell állni a felújításokkal, építkezésekkel. Bárki, bármit csinálhat reggel 8 és délután 5 óra között. És ezt szépen ki is használják a beruházók, hiszen a munkával haladni kell. Haladnak is.

Nem nagyon állnak le nyáron sem

„Csak” zajrendelet vonatkozik az építkezésekre

Mivel nemcsak Lellén, hanem a Balaton partjának szinte minden sarkán zajlanak az építkezések, így a problémát nemcsak egy helyi önkormányzatnál ismerik. A balatonfenyvesi önkormányzatnál egy másik olvasónk kérdésére azt a tájékoztatást adták, hogy egy dolgot tudnak tenni:

kirendelnek egy zajszint-mérést és ha meghaladja az 50 decibelt, akkor leállítják azt a munkafolyamatot. 

De általában mire ez megtörténik a nyaraló hazaindul, az építkezés pedig már másik munkafolyamatnál jár, mire megérkezik a kis zajmérő szerkezet a helyszínre. Sakk-matt megint!

[su_video url=”http://www.pecsma.hu/wp-content/uploads/2017/07/video-1500642461.mp4″ width=”720″ height=”420″]http://youtu.be/Yq1FbbhBeeM[/su_video]

Szépen néznek, szépen kérnek és ennyi

A helyi önkormányzatok bevallása szerint itt csak a munkások jó indulatán és empátia készségükön múlhat az, hogy 8 óra 00 perckor flexre vagy mondjuk a reggeli cigiszünetükre ébred a nyaraló. Annyit tudnak ugyanis kérni (és nem felszólítani!), hogy ne kopácsolással, fűrészeléssel, hanem mondjuk burkolással kezdjék a napot. De hát tudjuk, az építkezés nem mindig a konyha lelapozásával kezdődik.

Rengeteg helyen építkeznek a Balatonnál

Büntetés, az már nincs

Évekkel ezelőtt volt még tiltás! Az üdülőket védte a pihenéshez való joguk. Most viszont már azt a tájékoztatást adják az önkormányzatok, hogy: az Alaptörvény módosításával mindenkinek joga van mindenhez. Az építkezőnek építeni, a nyaralónak nyaralni. A problémákat oldják meg ők.

Mi pedig azt tanácsoljuk, hogy ezeket a pillanatokat próbáljuk meg a Balaton vizében átvészelni, úgyis hőségriadó van!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő