Gyönyörű pécsi épületek, amelyeket már soha nem láthatunk

A Hadapródiskola "valamivel" szebb épület volt, mint az orvosi egyetemé (Forrás: aok.pte.hu)

Pécs az ország egyik legszebb városa, ugyanakkor valljuk be, van pár olyan épülete, amelyek egyrészt – finoman szólva – kevésbé látványosak és szépek, másrészt pedig olyan házak és intézmények álltak helyükön, amelyekért hatalmas kár. Sorra vettünk néhány ilyen tájsebet és rövid történetüket.

Csak a templomokat ne lássák!

Elsőként kezdjük a Pécsi Kereskedelmi Központ, avagy a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara épületével. Ugyan már a csúnya fekete helyett alapvetően új, egyedülálló homlokzattal bír – amelyet Konok Tamás grafikájából Oszoli Dénes tervező készített el – a megyei iparkamara épülete, a pécsiek továbbra is vegyes érzelmekkel tekintenek a tettyei toronyházra, ahol régen a Kesztyűgyár is működött.

Az 1800-as évek végén a Tettye lábánál még csak egy üres terület állt, ahova később a kesztyűgyár épült (Forrás: Régi Pécs Facebook)
Az 1800-as évek végén a Tettye lábánál még csak egy üres terület állt, ahova később a kesztyűgyár épült (Forrás: Régi Pécs Facebook)

Noha a városi legenda az, hogy ez a domboldalból kinövő monstrum katonai célból épült azért, hogy innen lehessen védeni a Tettyét és belvárost, ez azonban nem igaz (bár az aljában kialakítottak egy óvóhelyet).

A toronyház az "új" homlokzattal (Forrás: Facebook)
A toronyház az “új” homlokzattal (Forrás: Facebook)

Az épület ugyanis a szocialista pártelképzelés- és építészet szimbóluma volt, amelynek célja a Havihegyi- és a Kálvária-dombi templomok kitakarása volt. Sajnos ezt a célt jól szolgálja a Tettyét elcsúfító „épületcsoda”.

A polgári értékek lerombolása

Csak komoly ízlésficammal bíró pécsiek állíthatják, hogy a külföldiek és a magyar diákok körében is jó hírű pécsi Általános Orvostudományi Kar épülete jól néz ki. Annak tudatában pedig végképp elkeserítő az egykori POTE épületére tekinteni, hogy korábban annak helyén a patinás és gyönyörű Hadapródiskola állt.

A Hadapródiskola "valamivel" szebb épület volt, mint az orvosi egyetemé (Forrás: aok.pte.hu)
A Hadapródiskola “valamivel” szebb épület volt, mint az orvosi egyetemé (Forrás: aok.pte.hu)

Az 1898-ban épült tiszti iskola épületét az 1960-as években úgymond modernizálták, ami azt jelentette, hogy lényegében csak a csupasz falait hagyták meg a szétvert Hadapródiskolának, hogy aztán megépíthessék azt a szürke szocialista kockatömböt, ami ma az ÁOK.

Már épül a 400 ágyas klinika, a háttérben a Hadapródiskola még érintetlen (Forrás: Régi Pécs Facebook)
Már épül a 400 ágyas klinika, a háttérben a Hadapródiskola még érintetlen (Forrás: Régi Pécs Facebook)

Az Alpár Ignác által tervezett kétszárnyú, háromemeletes, neobarokk intézményért hatalmas kár, hiszen páratlan épület volt, amelyben 400 hallgató tanult és sportolt a vívó- és céllövő-, vagy épp a tornateremben.

Már felismerhetetlen a régi patinás intézmény (Forrás: Régi Pécs Facebook)
Már felismerhetetlen a régi patinás intézmény (Forrás: Régi Pécs Facebook)

Pilkhoffer Mónika Pécs Szemlében megjelent írásából kiderül, hogy az 1965-ben indult tragikus átépítéssel az volt a célja az akkori döntéshozóknak, hogy kitöröljék a pécsiek emlékezetéből a néhai épület által megtestesített régi Pécs polgári értékeit.

A végeredmény magáért beszél... (Forrás: Régi Pécs Facebook)
A végeredmény magáért beszél… (Forrás: Régi Pécs Facebook)

Felrobbantott emlékek a Konzum helyén

Az egyik legsúlyosabb veszteség, ami Pécset érte minden bizonnyal a Konzum Áruház megépítésével következett be, hiszen a hatalmas áruház helyén olyan épületek álltak, amelyek a város helytörténetének jelentős emlékei voltak.

Az első lebontott Hal téri ház (Forrás: Régi Pécs Blog)
Az első lebontott Hal téri ház (Forrás: Régi Pécs Blog)

Az Irgalmasok utcája, a Rákóczi út, a Kossuth tér és a Hal tér által körbeölelt Konzum helyén ugyan álltak ócskább házak, de legalább annyi értékes, műemléki értékkel bíró épület is az enyészeté lett az üzletház építése során. Ahogy Gyürüs Lajos írja a Régi Pécs Blogon, az 1970-es évek elején indult építkezés „első áldozatai” egy Hal téri tornyos lakóház és társépületei voltak, amelyek felrobbantásával a tér is megszűnt térnek lenni.

A Hochrein-nyomdának is búcsút inthetett Pécs (Forrás: Régi Pécs Blog)
A Hochrein-nyomdának is búcsút inthetett Pécs (Forrás: Régi Pécs Blog)

De odaveszett a Kossuth téren (azaz akkoriban az Uj téren, később Majláth téren) az 1860-as évektől működő Hochrein-nyomda is, ahol Hochrein József híres pécsi litográfiái készültek, például az 1864-es Pécs térkép.

A Bedő Kávéház gyönyörű épületét is felrobbantották (Forrás: Régi Pécs Blog)
A Bedő Kávéház gyönyörű épületét is felrobbantották (Forrás: Régi Pécs Blog)

Már csak az emlékezetekben él tovább a Sclauch Imre pécsi építész által tervezett Bedő Kávéház épülete és annak díszes homlokzata is (ez a későbbi Hungária Szálló és Kávéház), valamint az 1900-as évek elején épült Vadászkürt Szálló is.

A Vadászkürt Szálloda is a múlté (Forrás: Régi Pécs Blog)
A Vadászkürt Szálloda is a múlté (Forrás: Régi Pécs Blog)

Így kapott teret a Konzum Áruház, amelyet 1974-ben kezdtek építeni és 1976-ban adtak át. Az csekélyke vigasz, hogy az üzletház akkoriban az ország egyik legkorszerűbb boltkomplexuma volt: itt volt először a térségben mozgólépcső és vonalkód-leolvasó is, a Skála áruházról nem is beszélve.

A Konzum 1981-ben (Forrás: Régi Pécs Facebook)
A Konzum 1981-ben (Forrás: Régi Pécs Facebook)

A panelforradalom „csúcsterméke”

Ha már városi tájsebekről van szó, nem szabad szó nélkül elmenni az 1976-ban átadott és 2016-ban végleg és teljesen lebontott Magasház mellett sem, ami az 1960-as és 1970-es évek panelforradalmának „csúcsterméke” volt.

A kezdetek, 1974-ben
Épül a Magasház 1974-ben (Forrás: Régi Pécs Facebook)

A Szigeti külváros egyszintes polgári családi házainak kellett eltűnniük azért, hogy megépülhessen – ráadásul életveszélyesen rosszul.

Itt még csak a Magasház helye látszik (Forrás: Régi Pécs Facebook)
Itt még csak a Magasház helye látszik (Forrás: Régi Pécs Facebook)

A politikai balfogások miatt hosszú évtizedekig üresen, omladozva álló szellemház ma már azonban nem csúfítja Pécs látképét, a helyén nemsokára park épül.

Itt nemsokára egy szuper park lesz!
Itt nemsokára egy szuper park lesz!

Persze akad még a városban pár olyan épület, amelyekre ha tehetjük, inkább nem is pillantunk. Az Ágoston téren épült új többszintes ház erősen kilóg a tér hangulatából, a Corso Hotel mögötti félbemaradt üzletház nyomában tátongó betonplacc, az Expo Center hányatott sorsú épülete is ilyen.

Forrás: kereskedelmikozpont.hu, aok.pte.hu, Régi Pécs Blog, Pécsi Szemle (Pécs története.hu – Pilkhoffer Mónika: A honvéd hadapródiskola épülete)

Hirdetés