6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút PécsGyurika: kisegítőből indult, ma profi

Gyurika: kisegítőből indult, ma profi

Orsós Gyurit bizonyára sok pécsi ismeri. A végtelenül tehetséges autista fiú elképesztő precizitással örökíti meg Pécs, az ország és a világ legszebb épületeit. Művei igazi művészei értéket képviselnek, amire büszkének kell lennünk, hiszen ilyen sajátos művésze nem minden városnak akad.

A pécsi Orsós Gyuri nem mindennapi tehetség. Rajzain, festményein Pécs nevezetes épületei, legszebb utcái mellett a világ ismert építményei is megelevenednek, majdhogynem a szó legszorosabb értelmében, ugyanis az autista pécsi művész olyan aprólékos műgonddal, olyan részletekbe menően ábrázolja szeretett házait, templomait, kastélyait, amire leginkább csak egy mérnök lenne képes.

Készített már képet többek között a Szabadság úti polgári villákról, a Pécsi Nemzeti Színházról, a Vasváry-házról, a Barbakánról, az Apolló moziról, a Nádor Szállóról – csak azért, mert félt, hogy lebontják – de olyan pécsi utcák is megihlették, mint a Szepessy Ignác utca, a Szent Mór utca, a Káptalan utca, vagy az Apáca utca.

Másoknak fest, nem magának
Másoknak fest, nem magának

Ha pedig Gyuri elutazik a városból, akkor sem tétlenkedik. A fertődi kastély a kedvenc magyar épülete, többször lerajzolta már. De készített hatalmas ceruzarajzot a Parlamentről, a Montmartre-ról, a Notre Dame-ról, vagy épp a Titanicról.

A Székesegyház rajzán dolgozik

Gyurika azonban nem csupán amolyan „helyi művész”. Számos országos kiállításon mutatta már be műveit, sikert sikerre halmozott Franciaországban és Olaszországban is.

Maketteket is készít
Maketteket is készít

A zseniális „ceruzakoptató” lapunknak elmondta, hogy már kisgyermek korában is leginkább csak rajzolni szeretett volna, általános iskolás korában zsírkrétával rajzolta le egyik kedvenc Pécsi utcáját, a Papnövelde utcát, melyet aztán később többször lerajzolt. Az állami gondozottként nevelőszülőknél cseperedett Gyurit nevelőapja nem engedte rajzolni – mert szerinte abból nem lehet megélni –, a fiú ezért sokáig nem is alkotott. A Fiatalok Foglalkoztató Intézetébe került, ahol a zene lett az új szenvedélye.

Ámulatba ejtő művei aprólékossága
Ámulatba ejtő művei aprólékossága

Később az Endresz György utcában található Életminőség-fejlesztő Szolgáltatások Intézményébe „költözött”, ahol az intézmény vezetője, Gyurok Ernő vette szárnyai alá a különc, lázadó természetű Gyurit, aki napközben itt töltötte idejét. Gyurok Ernő lapunknak elmondta, hogy a rockzenén keresztül alakított ki kapcsolatot vele (egy Deep Purple lemez volt a vízválasztó), és így ösztönözte arra, hogy újra rajzoljon.

Képei értékes műalkotásoknak számítanak
Képei értékes műalkotásoknak számítanak

Azóta Gyuri havi egy-két képet készít, de van olyan műve, melyet több hónapig is finomít. Eleinte emlékezetből, gyors vázlatok alapján rajzolta meghökkentő pontosságú képeit, később azonban már a „helyszíni szemle” során készített fotókat is segítségül hívott, hogy még részletesebbekké váljanak utca- és épületportréi. Képein szinte minden macskakő és csempe helyet kap, nem képes elnagyolni semmit. Az évek során falta az építészeti és művészettörténeti könyveket, a pécsi épületeket bemutató köteteteket, és alkotótáborokban is képezte magát, ma pedig már csak vonalzóval, etalonnal, az arányokra és a perspektívákra nagyon ügyelve készíti képeit. Embereket viszont nem rajzol, nem érdekli a téma, és nem is ért a test és a csontok arányaihoz – mondta.

A Király utca Gyuri szemével
A Király utca Gyuri szemével

Gyuri nem magának rajzol, hanem másoknak. Azoknak, akiket lenyűgöz művészetével, akik megveszik képeit – melyek szakértők szerint nem érnek kevesebbet egy úgymond teljesen normális alkotó képeinél. A boldogságot számára az okozza, ha valakinek tetszenek rajzai és festményei – vagy épp makettjei, hisz azt is készít –, de munkái neki nem tetszenek. Mint mondta, nem igazán tudja, hogy miért, de feltehetően azért, mert nagyon érzékeny a pontatlanságaira, egy nem kellően egyenes vonal már zavarni tudja.

Ottjártunkkor éppen a Székesegyházat rajzolta a tőle megszokott precizitással. Szerinte az ország tele van gyönyörű katedrálisokkal, de a pécsinél szebbet ő még nem látott, ezért is rajzolta már meg többször, no meg azért mert rendszeresen eljár a dómban tartott misékre is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő