Harminc éve nem volt ilyen

Több mint harminc éve szerepelt utoljára a Magyar-kupa legjobb 32 csapata között a PVSK. Szerdán egy erőltetett menet újabb állomása következik, méghozzá egy nagy hal ellen: a Budapest Honvéd érkezik Pécsre. A tét a 16 közé kerülés.

„PVSK – Budapest Honvéd labdarúgó mérkőzés” – ez így utoljára 1979-ben szerepelt a plakátokon. Akkor 2-1-re a pécsiek nyertek, NB I-es bajnoki meccsen. Most más a helyzet: az élvonalban játszó Honvédot a Megye I-ben játszó PVSK fogadja a Magyar-kupában.

A PVSK a legjobb 32 között testközelben érezheti az NB I. légkörét. A meccs szerdán 12.30-kor kezdődik a PVSK Verseny utcai pályáján.

A vasutasok menetelése azért is példaértékű, mert a kupában már olyan nagy csapatok is lvéreztek, mint az MTK, a Ferencváros, az Újpest és a Pápa.

Czerpán István, a PVSK elnöke szerint nagy az érdeklődés, és a városvezetés is felajánlotta a segítségét, szóba jött a szomszédos Várkői Ferenc Stadion is mint meccshelyszín, de marad a hazai pálya, mivel azt ismerik a fiúk.

A PVSK egyébként jórészt fiatal, tehetséges, saját nevelésű játékosokból áll. Ez nagy áldozatot és odaadó munkát igényel, de a vezetés mindent megtesz a sikeres szereplés érdekében – mondta Leikauf Tibor, a PVSK Labdarúgó Kft. ügyvezetője.

Egy ilyen mérkőzésen, ahol egy NB I-es csapat csap össze a megyeivel, elegendő az alsóbb osztályú csapat bajnokságának biztonsági szabályait betartani. Ennek ellenére viszonylag nagyszámú rendezőgárda lesz a meccsen, és a kapuk egy órával a találkozó előtt nyílnak. A belépő egységesen ötszáz forint lesz.

Szerdán több ezer szurkolót várnak a Verseny utcába, még úgy is, hogy a szomszédos Szentlőrincre a Debrecen érkezik, ugyancsak a soros Magyar-kupa fordulóban. A PMFC-MATIAS pedig Tiszaújvárosba utazik.

A Budapest Honvéd egyébként nincs különösebben jó formában: hat meccs óta nyeretlen az élvonalban. A szakemberek szerint kevés esély van a továbbjutásra, a meccs a PVSK számára elsősorban nagy lehetőség arra, hogy megmutassa magát az ország nyilvánosságának. A PVSK pedig az úgynevezett SportM-kupában már a legjobb négy között van. Ebben a sorozatban a Magyar-kupában legtovább jutott alsóbb osztályú – általában megyei I. alatti – csapatok juthatnak el a fináléig, és játszhatják a „nagyok” döntőjének előmeccsét a televízió nyilvánossága előtt.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés