Hat férfi, akik bort isznak és bort is prédikálnak

Az ország egyik legismertebb és legkedveltebb acapella együttese, a pécsi Vivat Bacchus november 30-án 19 órakor a Kodály Központban ünnepli megalakulásuk 15. évfordulóját. A kulturált borfogyasztást hirdető énekes srácok rendhagyó születésnapja kapcsán beszélgettünk Szentgyörgyváry Péterrel, a zenekar vezetőjével.

-Miért és hogyan alapítottátok meg az együttest?
-A pécsi Bartók Béla Férfikarban énekeltünk együtt, ahol Lakner Tamás karnagy volt a mentorunk. Egy közös, 15 évvel ezelőtti utunkon Angliában a szabad időnkben kiálltunk az utcára és elkezdtünk acapella dalokat énekelni. Nagyon sokan álltak körünk, és még pénzt is dobtak nekünk. Stumpf Árpád Zsiráf volt az, aki értelmi szerzőként ekkor feldobta az ötletet, hogy együttest kellene alapítanunk, és hát úgy is lett.

-Mivel készültök a jubileumi koncertre?
-Mi minden nagyobb fellépésünkre készülünk valami meglepetéssel, természetesen ez így lesz az évfordulónkon is. Több vendégfellépő is érkezik majd, és lesz egy igazi sztárvendégünk is, de hogy ki ő, az legyen egyelőre titok. Az elmúlt 15 évünk dalaiból sokat elő fogunk adni, de új dalokkal is készülünk.

-Lesz a bornak szerepe az esten?
-Hogyne! Aki ismer minket, az tudja, hogy számunkra nagyon fontos a jó hazai bor, amikor külföldön járunk, teljes szívvel hirdetjük is a magyar borvidékek remekeit. A jubileumi koncertünkön pedig a szünetben 14 élvonalbeli borászat nedűit kóstolhatják meg ingyen azok, akik jegyet váltottak ránk.

Imádják a jó magyar bort
Imádják a jó magyar bort

-Apropó bor, a Vivat Bacchus létrejöttének egyik célja a kulturált borfogyasztás terjesztése volt. Mit jelent ez szerintetek?
-Igen, valóban ezt a célt tűztük ki magunk elé 2001-ben, de az első 2-3 évben elragadott minket a hév és a finom borok, szóval erre az időszakra nem nagyon emlékszünk. Azóta viszont rájöttünk, hogy a legjobb magyar borok mértékletes fogyasztása valóban igazi orvosság. Fontos, hogy tudjuk, hogy milyen bort iszunk, fontos a környezet, a társaság, és ahhoz, hogy igazán élvezzük a borokat, nem árt egy keveset tudni is róluk. A bor iránti szeretetünk lehet az oka annak is, hogy számos borkészítő és borász támogatja a pályánkat.

-Biztos bírják a bordalaitokat is…
-Igen, ugyanakkor azt azért tudni kell, hogy feltehetően azért is figyeltek fel ránk sokan, mert a bordalokat mi nem autentikus módon adjuk elő. A célunk a kezdetektől fogva az volt, hogy minden saját dalunkat – legyen az bluesos, jazzes, vagy rockos, esetleg épp bordal – egyfajta zenei stand-up comedy formájában írjuk meg. Nem hagyományos acapella a miénk, mi csavarunk rajta egyet, és megpróbálunk az előadásunkkal minél több vidámságot hozni a nézők életébe.

Ők az acapella stand-up komikusai
Ők az acapella stand-up komikusai

-Miért szeretitek, miért választottátok az acapellát?
-Amikor mi elkezdtük, az acapella itthon nagyon gyermekcipőben járt, de szerencsére ma már egyre népszerűbb. Ugyan mi játszunk hangszereken is, az acapellában mégis nagyobb kihívást láttunk. Nehéz műfaj, hiszen csak a hangunkra hagyatkozhatunk, nem bújhatunk a hangszerek mögé. Tiszta zene ez, amiben nem lehet mellébeszélni, minden hiba kihallatszik.

-Van valami közös rituálétok, amivel felkészültök a koncertekre?
-Annyira sokat vagyunk úton, hogy nincs időnk ilyesmire. A fellépéseink ugyanakkor nagyon laza szerkezetűek, vázuk van, de dalsorrend általában nincs, a kedvünk, a hangulatunk, és a közönség reakciói hozzák, hogy mi lesz a következő dal. Persze, a jubileumihoz hasonló nagy koncertjeinken komolyabban megszervezzük a programot.

A Vivat Bacchus dolgozott már együtt Ákossal és Demjén Ferenccel is. 2011-ben megkapta a Pécs Város Művészeti Díját, 2012-ben pedig a Baranya Megyei Önkormányzat Kulturális, Művészeti és Sajtó Díját is. A csapat munkáját a PRO VINO HUNGARICO díjjal ismerték el 2014-ben.

Az interjúban említett borkóstolót támogató pincészetek:
Villányi borvidék: Bock Pince, Gere Attila Pincészete, Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Keller Pince, Szende Pince, Tiffán Ede és Zsolt Pincészete, Tiffán Imre Pincészete
Balaton-felvidéki borvidék: Bezerics Pince
Kunsági borvidék: Frittmann Borászat
Tokaji borvidék: Áts Károly Pincészete, Demetervin, Orosz Gábor Pincészete, Szepsy Pince

A koncert fővédnöke Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.

Hirdetés