Hatalmas pécsi siker New Yorkban

Óriási sikerrel lépett fel december 17-én a New York-i Carnegie Hall zsúfolásig telt nagytermében a pécsi csellista Várdai István –  írja az Origo.hu. 

A gordonkaművész az orosz Anton Rubinstein ritkán hallható második gordonkaversenyét játszotta az American Symphony Orchestra kíséretével.  A New York Times is beszámolt az koncertről, amelynek a vezető zenekritikusa, Anthony Tommasini az írta, hogy “Rubinstein 1874-ben komponált, 30 perces második csellóversenyét óriási ovációval fogadta a közönség, elsősorban a mű elegáns és avatott szólistájának, Várdai Istvánnak köszönhetően”.

Várdai István több nemzetközi versenyen kapott kimagasló elismerést: 2008-ban első díjat nyert a 63. Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen, valamint övé lett a közönségdíj, a Coup de Coeur Breguet-díj és a Pierre Fournier-díj is.

Korábban lapunknak is nyilatkozott:

Moszkvában 2007-ben harmadik díjat nyert a XIII. Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen, 2006-ban Berlinben az Emanuel Feuermann Gordonkaversenyen a Kronberg Akadémia különdíját kapta, illetve első helyezést ért el az Ausztriában rendezett XIII. Nemzetközi Brahms Versenyen.

Az egy 1720-ban készült Montagnana mesterhangszeren játszó, 2009-ben Junior Prima Díjjal kitüntetett művész páratlan módon háromszor nyerte meg a Popper Dávid Nemzetközi Zenei Versenyt, s 2014-ben első lett Münchenben, az ARD Nemzetközi Csellóversenyén.

Hirdetés