10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút PécsIdén is beállt Pécsre a "bulivonat"

Idén is beállt Pécsre a „bulivonat”

Kevesen tudják, de a pécsi vasutasok országosan is egyedülállóak a mulatozásban. Több mint hatvan éve rendezték meg az első Vasutas Napot, amikor a közösséget és persze a munkájukat ünnepelték a MÁV-nál dolgozók. Ez annyira jól sikerült, hogy idén már 3400-an koccintottak az állami vasutakra és egymás egészségére. 

Több mint 7200 kilométer és 170 év tapasztalat köti össze a vasutasokat. Ha pedig bulizásról van szó, akkor akár a baranyai megyeszékhelyet is ki lehet emelni. Néhány évtizeddel ezelőtt, egész pontosan 67 éve rendezték meg az első Vasutas Napot, amit minden évben megtartanak. Pécs mindig kiemelt helyszín az eseménysorban.

„A vasutasság nem ér véget a nyugdíjjal” – mondják

Az egynapos ünneplés azonban idén már egy hétre bővült, vasárnap volt vége. Ilyenkor adják át a szakmájukban kimagasló eredményeket elértek kitüntetéseit is.

A gyerekvonatnak nagy sikere volt

– Azt gondolhatják, unalmas dolog 40-45 éven keresztül egy helyen szolgálni, noha a díjazottak sorában rengeteg olyan van, aki szinte egy emberöltőnyit töltött a MÁV-nál. De azt kell, hogy mondjam, a vasúttársaságon belül is lehet előrelépni. Például az üzemeltetési vezérigazgató-helyettesünk is a ranglétra alján kezdte és most ő felel a működtetésért – mondta Lőcsei Virág, a MÁV-csoport sajtószóvivője.

Azért volt olyan, akit a humorérzéke sem hagyott el

Pécsett tudunk olyat mutatni, aki először mozdonyt vezetett, ma pedig a Pécsi Nemzeti Színház karmestere. És a mai napig nem szakadt el a vasutasoktól. Ő Bókai Zoltán, aki szerint vannak hasonlóságok a két szakma között.

Bókai Zoltán gyermekkori álma volt, hogy mozdonyvezető is lehessen.

– Egy mozdonyvezető visz magával 1500-2000 tonnát, vagy sok embert, egy karmester irányít egy zenekart, egy énekkart és mögötte ott ülnek a nézők. Szerintem mindkettő az irányításról szól. Arról nem beszélve, hogy rengeteg kisfiú álmodozik arról, hogy majd vezethet egyszer egy mozdonyt. Valaki viszont valóra is váltja azt – mondta Bókai Zoltán.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő