Pécsi zenészek fognak össze a rákos gyerekekért

A pécsi Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány újabb kampányba kezd, a pécsiek ezúttal szó szerint bulizással segíthetnek majd május 9-én a rákos gyermekeknek  egy izgalmas jótékonysági est keretein belül. A Pécs Összefogás 2015 nevű esemény során többek között Beck Zoli, a 30y frontembere, a Psycho Mutants és a Beatlingers is színpadra lép, de jógázni is lehet majd a Széchenyi téren!

A PTE Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány Pécsett nem először lendül akcióba a rákos gyermekekért. Korábbi kampányai közül például 2011-ben támogatókat keresve játszóteret építtetett a gyermekklinika udvarára, amit a beteg apróságok szabadon használhatnak. Egy évvel később pedig a Rotary Klub Pécs támogatásával az alapítvány közreműködésével elkészült a gyermekonkológián a személyzeti pihenőszoba.

Ezeken az akciókon kívül az alapítványt a Jótékonysági Fürdőruhás Mikulás Kocogásról is ismerhetjük, 2014-ben ugyanis már harmadszorra szervezték meg a jótékonysági futásukat, amelynek az volt célja, hogy minél többen adakozzanak a meggyógyult, gyógyulóban lévő daganatos gyermekeket és családjaikat segítő szervezetnek.

Mikulás futás (3)

Most újabb akcióra készülnek. Máté Beatrix, az alapítvány menedzsere elárulta, hogy egy közös koncertet adnak pécsi zenészek, amelyen fellép Beck Zoltán, a 30Y frontembere, a Psycho Mutants és Karnics Zoltán, a Beatlingers, Zsigabá és Péló.

A május 9-én, 18 órakor a Nappaliban (Pécs, Király utca 23-25.) megrendezendő jótékonysági esten befolyt összegből a PTE Gyermekgyógyászati Klinika Onkohematológia Osztályán két gyermek-szülő kórtermet szeretnének kialakítanak, ahol a kezelések alatt a beteg gyermek mellett lehessen legalább az egyik szülő.

Csak annyit kell tennünk, hogy a jótékonysági esten megvásároljuk azt a minimális belépőjegyet, amivel a rákos gyermekeket támogatjuk, ám nem ez a legfontosabb mozzanata a koncertnek. Az est során ugyanis az alapítvány bővebb tájékoztatást ad a mindennapos adakozás és önkéntesség menetéről. A Nappaliban aznap este továbbá kitűzőket is vásárolhatnak a résztvevők, amelyeknek az ára nem megadott, mindenki saját belátása szerint fizethet az apróságokért – természetesen ezzel is adakozva az alapítványnak.

Rákos gyermek 1

A koncerttel nem ér véget azonban az eseménysorozat, ugyanis a rendezvény keretein belül lesz majd egy önszerveződő “gerillajóga” a belvárosban (erről bővebb információt az alapítvány honlapján olvashatunk),  illetve egy vitorlás családi nap a Balatonon, ahol a Balatoni Hajózási Zrt. támogatásával a gyógyult gyermekek és családjaik ismerkedhetnek meg egymással, élményeket cserélhetnek, és támogatást nyújthatnak egymásnak.

Az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány célja a gyermekhematológiai és -onkológiai ellátás javítása a dél-dunántúli régióban, otthoni gyermekhospice szolgálat működtetése, a gyermekkori rosszindulatú betegségben és súlyos, nem rosszindulatú vérképzőszervi betegségben szenvedő gyermekek és családjuk támogatása az aktív kezelés idején. Szintén segítenek a rehabilitáció elkezdésében, valamint a támogatást nyújtanak a családoknak a gyász feldolgozásában. Az alapítvány ennek érdekében a hazai és külföldi szakemberek képzését aktívan támogatja, valamint művészeti és mentálhigiénés programokat is szervez.

Hirdetés