Így mesél Méhes Károly

Családi meséknek is nevezhetnénk azokat a történeteket, amelyek most kötetbe rendezve látnak napvilágot Méhes Károly tollából. A pécsi író harmadik gyermekkönyvének „társszerzője” ugyanis a kislánya volt, akinek mesebeli alteregója sok kedves, vicces, sőt, varázslatos história főszereplője a Mindig ez a Kitkat! című könyvben.

– Nyolcéves Kati lányom nemcsak hasonlít a mesék cserfes főszereplőjére, de élénk fantáziájával soknak az ihletője is, még többnek pedig a „megrendelője”. Nálunk nemcsak esti a mese, mi a nap 24 órájában készen állunk a történetszövésre – avat a kötet születésének kulisszatitkaiba Méhes Károly. – Autóban, zeneiskolába menet, séta közben, s otthon is bármikor találunk rá megfelelő alkalmat. Egy-egy mondat vagy helyzet is beindítja a fantáziánkat, közösen alakítjuk-formáljuk a cselekményt, amit persze a magam ízlése szerint öntök végleges formába. Vagy majdnem véglegesbe, Kati ugyanis gyakorta előáll újabb ötletekkel, itt-ott megcsavarintja a sztorit, ám ha a végére jutottunk, rendre elfogadja a megírt változatot. Szóval, ez a kötet valóban közös munka volt. Másfél év termése.

– A mesék egy részét internetes honlapokon már olvashattuk.

– Külön-külön igen, de a kötetbe rendezéskor megpróbáltam úgy összefűzni őket, hogy egyik következzen a másikból, s legyen íve az egésznek. Tizenegy meséből áll, Kitkat óvodáskori történeteivel kezdődik, aztán ahogy a kislány iskolás lesz, már egy másik világ köszönt rá.

Méhes Károly Kitkat bábjával

– Úgy hírlik, kifejezetten pécsi kötődésű is van a mesék között.

– Így igaz. Az egyiknek a Zsolnay Kulturális Negyed a helyszíne. Ott él immár százhúsz éve a soha meg nem öregedő Zsolnay Eozina, e zöld színben tündöklő szellemlány, aki egykor szülőatyja, Vilmos bácsi fejéből pattant ki, s jégpincétől kéménycsúcsig az egész gyárat ismeri. Álmában Kitkatot és édesapját is meghívja e varázslatos birodalomba. Ők el is fogadják a kedves invitálást, s a tündérrel együtt a levegőbe emelkedve, körberöpködik e nyüzsgő városrészt.

– Nem csoda, hogy itt tartják a könyvpremiert is hamarosan.

– A Szamárfül Fesztivál keretében, augusztus 24-én 16 órakor. Ebből a meséből zenés ízelítőt is kapnak az érdeklődők Bogárdi Aliz és a Bóbita Bábszínház egyik művésze jóvoltából, sőt, miután a teátrum tervezője, Kövecses Anna elkészítette Kitkat és Eozina bábjait, velük is találkozhat majd a közönség. Azt szeretnénk, ha e két kedves figura később a gyerekprogramokat és a művészetpedagógiai foglalkozásokat is színesítené.

– A mai gyerekek másfajta mesékre vevők, mint amilyeneken a szüleik nőttek fel?

– Nem tudom. Én a népmeséket imádtam, Benedek Elekért rajongtam, s az állatos történetekért. A herceges-királyfis mesék untattak. Úgy veszem észre, a mai gyerkőcök mindenféle mesét igényelnének, ha kapnának. S amikor valami újjal, érdekessel, furcsával és viccessel találkoznak, az bizony felkelti az érdeklődésüket. Egy jó mesében benne rejlik a tanulság, s az úgyis belecsörgedezik a gyerekfejekbe, mert roppant fogékonyak, és olyan dolgokat is megértenek, amiről mi felnőttek sokszor azt feltételezzük, hogy nem nekik való, kicsik még hozzá.

Horváth Ildikó illusztrálta a mesekönyvet

– A kötet hamar megtalálta a rajzolóját is.

– A Scolar Kiadó figyelt föl az Aranyvackor-díj egyik idei nyertesére, Horváth Ildi meseillusztrátorra, akinek már az első próbarajzai is lenyűgöztek mindannyiunkat.

– Katinak nem voltak ebbéli ambíciói?

– Nem, az ő íróasztalán hatalmas tervrajzokat lehet látni, nem figurális munkákat. A barátaival megteremtett fantáziavilágot ábrázolja, az általuk kitalált drótgyárat és árampazarló gépet, s persze házakat, sok dolgozószobával.

– Lesz az új mesekönyvnek még újabb folytatása?

– Két Kitkat-mese már megszületett a közelmúltban, de hogy lesz-e s mikor újabb könyv, nem tudom. Ha a mostanit megszeretik az olvasók, s összegyűlik tucatnyi vadonatúj történet, rajtam nem fog múlni!

Hirdetés