Indul a pécsi parti busz!

Hétfő kivételével mindennap közlekedik az a pécsi parti busz, amely az Univ kollégium és Uránváros között szállítja haza a bulizókat hajnali kettő és három óra között.

Pécs önkormányzata, a TÜKE Busz Zrt., az INDIT Közalapítvány és öt olyan zenés-táncos szórakozóhely, akik a program indításakor első körben csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez azt akarják elérni, hogy olcsón, biztonságosan jussanak haza a fiatalok.

A járatok szükségességét egy előzetes hatástanulmány igazolja, de a pontos menetrendet és útvonalat a tesztidőszak végére tervezik kialakítani. A március végéig tartó teszt időszaka alatt további adatokat fognak gyűjteni az INDIT Bulisegély Szolgálat munkatársai az utazóktól, hogy a későbbi menetrend valóban az ő igényeikhez illeszkedjen.

A hét hat napján közlekedő partibuszokon a szórakozóhelyek felajánlásának köszönhetően biztonsági személyzet teszi zavartalanná az utazást. A teszt időszaka alatt a parti buszokat érvényes összvonalas és diák érletek felmutatása mellett ingyenesen lehet majd igénybe venni. A későbbi tervek szerint ez kiegészülhet a TÜKE-kártya használatával is.

A szervezők szeretnék, ha a jövőben több szórakozóhely is csatlakozna ehhez a kezdeményezéshez, így szívesen fogadják részükről az ilyen irányú megkeresést.

Az éjszakai járat kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat és vasárnapi napokon hajnali 2.35-kor indul az UNIV Kollégiumtól. Az útvonal: Universitas Kollégium – 48-as tér – ÁRKÁD – Kórház tér – Barbakán – Ifjúság útja – Kürt u. – Szigeti út – Szántó K. J. u. és Nendtvich A. u. sarok (Szántó kollégium) – Uránváros.

Megállók:

Universitas Kollégium, 48-as tér, Árkád, Zsolnay-szobor, Kórház tér, Kodály Z. u., Alkotmány u., Ifjúság útja, Kürt u., Szántó K. J. u. és Nendtvich A. u. sarok (Szántó kollégium), Uránváros.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

17 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A kezdeményezés jó! De fél 3??? inkább fél 4 kéne, vagy fél 5! A 901-es éjszakai is nagyjából ilyenkor jár, kb ezen az útvonalon. De mindegy is, amíg a taxi ennyibe kerül, addig annyian fogják igénybe venni, mint az éjszakai járatokat, ami gondolom nem túl sok… (és ezzel nem azt mondom, hogy legyen drágább a taxi, hanem hogy legyen olcsóbb a pécsi tömegközlekedés! Szerintem felháborító, hogy az árak a budapestihez közelítenek. Nem véletlen, hogy aki teheti, nem vesz bérletet… Sokkal többen vennének, ha olcsóbb lenne; még a végén a társaság is jobban járna)
    Kertvárosba is nyugodtan kimehetne, az igazi egyetemista szórakozóhelyekre úgysem engednek be 18 év alattit (jó esetben), ha valakinek Kertvárossal ez a baja!:)
    És a késelős stb dolgok szerintem ettől még nem szűnnének meg, szóval nem tudom ez hogy jön ide…

  2. Ez mind szép és jó,de mi van azokkal a bulizókkal,akik pl Meszes,Pécsbánya,Kertváros,környékén laknak?Nekik mi marad?Taxi?

  3. Pfff. Kertvárosban egyetemisták zöme bérel lakást,mivel kollégiumot nem kaptam és olcsóbban jönnek ki, v éppenséggel ott találtak. Az ok igazából nem is számít, egyik városrészt sem kéne kihagyni!
    Timi. Infóim xerint érvényes bérlettel v menetjeggyel lehet majd utazni rajta. Azt, h a menetjegyet csak a sofőrtől lehet majd megvásárolni, v máshol, olcsóbban megváltott jegyet is elfogadnak, nem olvastam.

  4. Kedves Tónijó!

    A középiskolások maradjanak otthon…ne menjenek bulizgatni….a végzős az oké…de ezért utálok már én is szórakozni járni, mert minden tele van gimisekkel…uh nem támogatom, h a kertvárosi gimnazisták is beszabaduljanak…

  5. arról ne is beszéljünk, hogy a BUSZ gondolom nem házig visz, mnint a TAXI! és a cikk nem szól arról, hogy mennyi lesz a jegy! Lehet olcsóbb lesz taxival járni!!!!!

  6. Pff-nek üzenem, hogy nemcsak egyetemisták járnak bulizni, hanem középiskolások is, akiknek szüleik kertvárosban, vagy afelé laknak. És így lesz még jobban lemaradva az a környék. hagyjuk veszni? 70ezer emberről van szó!

  7. hát kár, hogy már nem vagyok egyetemista, mert ez egy tök jó dolog!
    Csak nem tom, hogy tukkó részegen hogy találtam volna el a megállóig…taxisok meg szerintem szeretnek takarítani:)

  8. Nyugi. Mindjárt jön az okos megmondó, aki szerint felesleges ilyen járat, inkább nappal kéne több és jobb busz. Ő az, aki, ha megtámadnak egy fiatalt vagy meghal egy lány éjszaka, elsőként kérné számon, hogy miért nincs ilyen busz éjjel.

    Röviden: aki mindenben felfedezi a ****t és mindent kritizál

  9. kedves Juli!
    aki kertvárosba költözött, az számolt azzal, hogy Pécs ****lyukában fog lakni, ahová sokminden nem jut el…mint például a partibusz….viszont olcsó az albérlet…valamit valamiért kislány!

  10. az egyetemisták tele vannak pénzzel, miért kell nekik busz? miért nem tanulnak? miért isznak?

  11. ez nem is partibusz, hanem egyetemista járat. mi van a kerti lakókkal? odáig már nem megy ki?

Comments are closed.