6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút PécsIndul a gasztro-telekocsi Pécsen is

Indul a gasztro-telekocsi Pécsen is

Eddig már közel ezer „szakács” regisztrált azon az új rendszeren, amelynek lényege, hogy az általunk megfőzött ételeket a neten kínálhatjuk fel a közelben lévő társainknak. Pénzért természetesen, cserébe viszont az otthonunkban kell vendégül látnunk, s el kell utána mosogatnunk, csakúgy, mint egy étteremben.

A Yummber nevű rendszer a minap kezdte meg működését, de már előtte is fogadta a „szakácsok” jelentkezését a magyar kezdeményezésű szolgáltatás. A Yummber az Uber vagy az Oszkár mintájára e megosztásra alapul, de itt nem az autónkat, hanem az ételünket, ebédlőnket, no meg tányérjainkat és evőeszközeinket osztjuk meg idegenekkel.

Lényege, hogy az internetes oldal segítségével összehozzák az ételt felkínálót és a fogyasztót a nap 24 órájában.

A szakácsként regisztráltak a menüt feltöltik a rendszerbe, majd egy általuk megszabott étkezési sávban – például csütörtökön 11 és 13 óra között – várják a jelentkezőket főztjükre. A rendszerbe regisztrált éhesek pedig a neten azt látják, hogy közelükben éppen milyen árú, fajtájú eleséggel várják őket. Az ételért járó pénzt közvetlenül fogyasztás után a vendég által megadott bankkártyáról vonja le a rendszer, amely a szakácstól levont mintegy 15-20 százalékos jutalékért cserébe működik.

A kreatívok vihetik a prímet
A kreatívok vihetik a prímet

Kalmár Péter, a projekt egyik ötletgazdája úgy véli, hogy a nyitott, ismerkedő, extrém helyzetekre nyitott emberek lesznek vevők a szolgáltatásra. Meglátása, hogy mindenki más kifejezetten tartana attól, hogy idegeneket szolgáljon ki otthonába, vagy egyen ismeretlen ételeket.

Több pécsi étteremtulajdonost és vendéglátóst is megkérdeztünk arról, tartanak-e az új rendszertől vagy számítanak-e emiatt forgalomvisszaesésre, de legtöbben csak legyintettek.

Teleky Zoltán, a Teleky Bistro tulajdonosa jópofa kezdeményezésnek tartja a Yummert, érdekes szituációkat tartogathat a rendszer használóinak. Szerinte ugyanakkor az éttermeket ez nem fogja érinteni hátrányosan.

– Bizonytalan az alapanyagok eredete, az ételek minősége, a higiénia, így bizonyára csak a vakmerőbbek vállalkoznak az efféle szolgáltatásra. De igaz, ami igaz: a mai világban mindennek megvan a maga piaca, így ennek is meglesz, még ha jelentéktelen is. Ebből meggazdagodni senki sem fog viszont, ahogy sok éhes pocakot sem tudnak majd megtölteni vele – vélekedik Teleky.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő