Lebénult a keze, mégis ő a mester

Misivel jókat nevetnek

Megyimóreczné Schmidt Ildikó nemrég átvehette a „Legjobb zenetanár” díját Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterétől. A zongoratanárnő munkásságát nem hiába ismerik el, hiszen az ő keze alól került ki a zseniális Boros Misi és a nemrég Junior Prima díjjal kitüntetett fiatal karmester, Erdélyi Dániel is. Megyimóreczné Schmidt Ildikóval pályájáról, a tanításról, díjakról és persze Pécs ifjú tehetségeiről beszélgettünk.

– Mindig is zenetanár szeretett volna lenni?
– Igazából elmondhatom, hogy beleszülettem a zenébe. Édesapám 81 éves, de a mai napig zenél, énekel. A muzsika szeretetén kívül kis koromtól kezdve hajtott a tudás átadásának, a segítésnek a vágya is. Először kiskoromban a babáimat, később az osztálytársaimat is korrepetáltam. Tizenéves voltam, amikor hazaérve az iskolából futottam a zongorához és elképzeltem az ott ülő láthatatlan növendéket, akinek játszottam és magyaráztam. Később, tizenkét évesen egy vírusos betegség szövődményeként lebénult a kezem és a lábam. Az ápolóknak meséltem a kórházban, hogy zongoratanár szeretnék lenni. Akkor ez elég hihetetlennek tűnt, de Istennek hála, azóta valóra vált!

"Célom, hogy tanítványaim igaz emberek legyenek"
“Célom, hogy tanítványaim igaz emberek legyenek”

– Számtalan díjat és kitüntetést kapott már zongoratanári munkásságának elismeréseként, mit jelentenek önnek ezek a díjak? 
– Nem tagadom, nagyon örülök a díjaknak, a munkámban mindig motiválnak ezek az elismerések, és örülök, hogy a velük járó pénzzel tudom támogatni a családomat. Ugyanakkor nem a díjakért lettem tanár, hanem azért, hogy a fiataloknak segítsek. Ezt pályakezdő korom óta szívügyemnek érzem. Célom a zenei ismeretek átadása mellett a tanítással az, hogy diákjaim egész életükben igaz emberek legyenek.

– Boros Misi és Erdélyi Dániel is az “ön keze alól” került ki, mindketten bezsebeltek nívós díjakat. Milyen érzés, hogy ők az Ön tanítványai?
– Én minden növendékemet Isten ajándékának tartom. Az csak külön boldogság, hogy több tehetséges és igazán kiemelkedő tanítványom volt, és van jelenleg is. Ehhez kapcsolódik, hogy már kezdő tanár koromban kitettem egy idézetet, amit most is lényegesnek tartok a diákok szeretetén kívül. Így hangzik: „Ha valamit teszünk, azt jól tegyük!”.

Misivel jókat nevetnek
Misivel jókat nevetnek

– Milyen velük dolgozni?
– Erdélyi Dani határozottsága, kiváló hallása példaértékű, és ahogy a zongorához nyúlt, abban volt valami, amit úgy nevezhetünk, hogy „őstehetség”. Egy alkalommal a nyíregyházi szereplése előtti napokban, amikor egy másik teremben segítettem, odaállt elém, és kérdezte, hogy ő mikor jöhet órára, mert már nagyon várja. Boros Misi rendkívüli személyiség. Egészen kis korától sugárzott belőle az intelligencia. Dinamizmusa, érzékenysége, felnőtteket meghazudtoló kitartása pedig szerintem mindannyiunknak példát mutathat. Ő nem ismer lehetetlent. Nagy ajándék, hogy minden darabot egyénien, szellemesen tudna folytatni, ezt pedig közös munkánk közben minden leállításomnál meg is teszi. Nagyokat nevetünk ilyenkor, ugyanakkor az épp elhangzott-eljátszott stílust is átbeszéljük.

– Fontos, hogy diákjai díjakat nyerjenek?
– Véleményem szerint nem az a fontos, hogy nyerjenek valamit a tanítványok, hanem, hogy motiváltak legyenek, fejlődjenek, barátokat szerezzenek. Lehet ugyanakkor, hogy néhányukat az elnyert díjak buzdíthatnak, alaposabbá, kitartóbbá tehetnek.

– Tanult növendékeitől?
– Én azt vallom, hogy a tanulást soha nem szabad abbahagyni. A növendékeinktől is sokat tanulhatunk minden órán. Így vagyok Misivel és Danival is, a közös munkánkból egyszerűséget, állhatatosabb vezetést, nagyobb bizalmat, tudatosabb gondolkozást tanultam.

 

Fotó: Dittrich Éva – Pécsi Újság.hu