Így alakult át Pécs kétszáz év alatt

Pécs, 1806-1869

Tudni akarja, hogy festhetett Pécs térképe az 1700-as évek végén, vagy Ferenc József idején? Az internet csodájának köszönhetően ezt most nagyon gyorsan megtudhatja!

Bizonyára vannak páran a városban olyanok, akik miközben sétálgatnak, vagy épp munkába mennek, azon agyalnak, hogy miként nézhetett ki a város száz-kétszáz évvel ezelőtt. Ha magát a város épületeit nem is, Pécs térképének változásait viszont nagyon látványosan meg tudja mutatni az Arcanum térképtár és a Google összefogása. Honlapjukon ugyanis mindenki kedvére kutathat a térképek között, egyszerűen, gyorsan. Az eredmény pedig amellett, hogy rendkívül érdekes, nagyon látványos is.

Pécs, 1763-1787
Pécs, 1763-1787

Magyarországról három katonai felmérés készült, ezeknek az eredményei azok a mai szemmel nézve is precíznek tűnő térképek, melyeket az Arcanum térképtár összefésült a Google térképoldalával. Az első felmérés és térkép az 1700-as évek végén született meg, a második az 1800-as évek elejétől a közepéig készült, az utolsó pedig Ferenc József idején.

Pécs, 1806-1869
Pécs, 1806-1869

Az oldalban nem csak az a lenyűgöző, hogy a segítségével megnézhetjük, hogy mi változott a az akkori s a mai térképeken, hanem az is, hogy emellett betekintést enged abba is, hogy mi az, ami úgymond tervszerű és előre borítékolható volt a város fejlődésében. Például nagyon szépen látszik, ahogy a Tettye alakult, vagy ahogy a Budai városrész kinőtte magát.

Pécs, 1869-1887
Pécs, 1869-1887

A dolog nagyon egyszerűen működik. A kezdőoldalon kiválasztjuk, hogy melyik korabeli térképet akarjuk böngészni, ezután megjelenik a Google térképe, amin kirajzolódik az adott katonai térkép váza. Ahogy pedig ráközelítünk, úgy válik egyre részletesebbé a múlt városképe.

A szinkronizált nézet képe
A szinkronizált nézet képe

Két igazán szép extra is helyet kapott az oldalon. Az egyik egy úgynevezett szinkronizált nézet, amiben egy időben láthatjuk a mai térképünket, és a múlt adott térképét.

A mai, és a százéves térkép egymáson
A mai, és a százéves térkép egymáson

A térképek összehasonlításának egy jóval elegánsabb módja viszont a másik megoldás, mellyel a mai és a régi tréképeket egymásra vetíthetjük. Ezzel a megoldással pedig tökéletesen láthatóvá válnak a város méretében és elrendezésében végbement változások.

Mindenkinek jó térképnézegetést!

Hirdetés