Két ökör áráért mehettünk volna a pécsi egyetemre

A középkorban egy igavonó ökröt két aranyforintért lehetett megvenni, és nagyjából ennyibe kerülhetett Pécsen is akkoriban az egyetemi tandíj, amit a nem mindig patyolatlelkű diákok fizettek. Volt, aki ezért könyveket adott zálogba, aztán viszont akár 35 ökröt is vehetett volna a vagyonából. Fedeles Tamás történész, a Pécsi Tudományegyetem Közép- és Koraújkori Tanszék docense az UnivPécsnek adott interjúban beszélt a pécsi universitas régmúltjáról.

hirdetés

– Az egyetem létesítése presztízskérdésként vagy inkább gazdasági vállalkozásként értékelhető?

– Manapság másként tekintünk egy beruházásra, mint a középkorban. Pécsnek napjainkban az egyetem gazdasági kitörési pontot is jelenthet, de a középkorban mindez másképp működött. A pécsi egyetem létesítése Vilmos püspök személyéhez köthető, s mindenben praktikus szempontok vezérelték. A legfontosabb ezek közül az volt, hogy a leendő diplomaták számára a Magyar Királyság területén is lehetővé váljon az egyetemi szintű stúdiumok látogatása. Pécs pedig alkalmas volt a létesítendő intézmény befogadására.

Ezek között a falak között tanultak egykor a pécsi hallgatók

– Lehet tudni azt, hogy kik jártak egyetemre, és miként fizettek a képzésért?

– A pécsi egyetemről nem maradt fenn sok forrás, de a krakkói, a prágai, a bécsi és a nyugati egyetemeknél megmaradtak az egyetemi anyakönyvek, így annyi elmondható, hogy szemeszterenként meghatározott összegű tandíjat kellett fizetni, amely alól a rászorulók mentesülhettek. A társadalom felső rétegei számára nem jelentett különösebb gondot a tandíj fizetése, a tehetségesebb jobbágyokat pedig sok esetben a mecénások, egyházi testületek támogatták. Ez utóbbit kellően szemlélteti Budai János esztergomi kanonok, barsi főesperes által 1391-ben létrehozott Collegium Christi, amely a tehetséges, ám szegény magyar diákok külföldi tanulmányait segítette.

– Miként boldogult akkor egy diák?

– A 15. században Pécsett és Zágrábban egyaránt kanonoki javadalmat élvező, Anhem környékéről származó klerikus, Goeswin említhető ezzel kapcsolatban, aki a ma oly divatos „lifelong learning” korabeli példáját nyújtja. Párizsban kezdte egyetemi stúdiumait, elvégezte a „bölcsészkart”, majd orvosi tanulmányokba kezdett. Ezt követően a bécsi egyetem orvosi karán tűnt fel, s szerzett magiszteri fokozatot, majd Kölnben és Heidelbergben tanult, végül teológiából is borostyánkoszorút szerzett. Kölnben a két guldenes – forintos – beiratkozási díjat nem tudta kifizetni, az összeg fejében egy teológiai és egy orvosi könyvet adott zálogba. Később azonban kiválthatta ezeket, mert viszonylag jól jövedelmező egyházi javadalmakat szerzett. Ez egyébként Európa-szerte jellemző gyakorlat volt: egy-egy kanonoki stallum, plébánia gyakran fedezte a tanulni vágyók költségeit. Napjainkhoz hasonlóan a szállás, az étkezés és az utazási költségei alkották a diákok kiadásainak döntő részét. A tandíj egy-két forint lehetett szemeszterenként.

Ilyen volt a középkori aranyforint

– Mégis mekkora terhet jelenthetett ez az összeg egy diáknak?

– Összehasonlításképpen lássunk néhány árakra-bérekre vonatkozó korabeli magyar adatot. Az átlagos napszámbér 5-7 dénár volt, 100 dénár tett ki egy aranyforintot. Egy igavonó ökröt 2-5 forintért vásárolhattak meg, egy gyalogos katona havi zsoldja 2, míg egy lovasé 3 forintot tett ki Mátyás király korában. Hozzávetőleges becslések alapján egy városi polgár évi 11-15 forintból be tudta szerezni a számára szükséges élelmiszereket. Visszatérve az említett Goeswinre, ő egyházi javadalmaiból megközelítőleg évi 70-80 forintos jövedelemmel rendelkezett, tehát számára nem lehetett különösebben megerőltető tanulmányainak finanszírozása.

Balogh Robert

Az interjú teljes szövege a szeptember elsején megjelenő UnivPécs egyetemi lapban olvasható majd.