13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapAbszolút PécsKitalálod, hol járunk? Ha pécsi vagy, láttad már, csak máshonnan!

Kitalálod, hol járunk? Ha pécsi vagy, láttad már, csak máshonnan!

Így belülről talán még nem sokan láthatták, de kívülről annál többen ismerik. A pécsiek első számú óráját repülőgépalkatrészekből tették össze még 1983-ban. A szerkezet azóta üzemel.

Az idén 110 éves Városháza tornya nem mutatta mindig az időt. A világháborúk idején leszerelték az akkor még felhúzhatós óraszerkezetet. A számlapokat a padlásra tették, majd ott hevert jó pár évig.

A toronyórát végül Gulácsi János vette kezelésbe, aki a hetvenes években vetette fel, hogy nem lenne rossz egy modern szerkezet a régi helyére. A városvezetők pedig rábólintottak.

Gulácsi János szerkezete

Gulácsi János megépítette az ország akkor talán legmodernebb, mechanikus óráját, amit már nem kellett felhúzni. Sőt, egy gomb lenyomásával azt is tudta, hogy mikor kell majd a nyári időszámításról átállnia a télire. Szóval olyan mini komputer készült, ami csak kevés helyen volt az országban. Persze az a kevés is Gulácsi János pécsi toronyóraépítő nevéhez kötődik. Ő kezdte el először csak hobbiból, majd már hivatásként is építeni a tornyokba a mechanikus szerkezeteket, amit nem kellett kurblizni. Ezek ugyanis már működtek, mint az elemes karórák. Csak épp áram hajtotta őket.

Esténként az órákat belülről világítják meg

A Városháza toronyórája végül 1983-ban készült el. Nem fogott rajta sokat az idő, hiszen azóta is ugyanaz a szerkezet ketyeg benne. A feljegyzések szerint egyetlenegy villám csapott a toronyba, amit sikeresen át is vészelt a kényes műszer.

A toronyórákról és Gulácsi Jánosról ITT írtunk bővebben. 

Ebből szól a harangjáték, alulról talán még nem is fedeztük fel
Kertváros felé is szól a város harangjátéka

És íme még pár kép a toronyból:

A Király utca

 

A Nick-udvar teteje
A toronyóra alatt egy keskeny kis körerkély is található, nem csúnya kilátással
A Városháza épületének hátsó része
A Lezser terasza
És a jól megszokott kép Pécsről, ami szinte mindig innen készül
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő