Másfél milliárdos múzeum épül Pécsen

A tervek szerint jövő évben indul és 2017-ben befejeződik az új pécsi múzeumi központ építése a Széchenyi téren a dzsámi mögött álló, egykor a régészeti tárlatnak helyt adó ingatlan teljes átépítésével. Ez lesz az első nagy fejlesztés azok közül, amelyek 2020-ig megvalósulnak.

Tavaly jelentette be Páva Zsolt, hogy a uniós források felhasználásával egy Pécsen példátlannak számító múzeumi központ jön létre a belvárosban. Akkor még sok konkrétum nem hangzott el, most azonban már sikerült részleteket megtudnunk a projektről.

Mint azt Őri László alpolgármester lapunknak elmondta, a Régészeti Múzeum fejlesztése, rekonstrukciója a jelenlegi tervek szerint nagyságrendileg 1,5 milliárd forintos költségvetéssel valósul meg teljes egészében uniós finanszírozással.

– A Régészeti Múzeum épületében egy integrált régészeti-néprajzi-várostörténeti kiállítást valósítunk meg. Nagyságrendileg 1600 négyzetméteren lesz kiállítótér, megújul a teljes épület és látványos megoldásokkal beépítjük annak udvarát is – mondta az alpolgármester.

Még több pécsi régészeti attrakció lesz
Még több pécsi régészeti attrakció lesz

A részletekről szólva kitért arra, hogy látogatóközpont is létesül, megújul a kert és kialakítanak egy – a Nyugat-Európa számos pontján működő egységekhez hasonlóan – múzeumi kávézót. A pinceszinten lesz a régészeti ásatási bemutató, a földszinten, illetve az emeleten pedig várostörténeti, néprajzi kiállítóhelyek és a múzeumi funkciónak megfelelő terek, kutatószobák létesülnek.

Merza Péter, a beruházást koordináló Pécsi Városfejlesztési Nzrt. vezérigazgatója azt mondta, a Régészeti Múzeum fejlesztése lesz az egyik első projekt a 2014-2020 közötti időszak uniós beruházások közül. A pályázati felhívások őszi megjelenését követően még az idén benyújtják a forrás megszerzéséhez szükséges pályázatot. A tervek tavasszal készülnek el, míg az építkezés 2016 nyarán indul, 2017 nyarán már szeretnék átadni a múzeumi központot.

A pécsi múzeumok jelenlegi tárlatait is érinti a változás.

– A fejlesztésnek három közvetlen célja van: a Széchenyi téri épület rekonstrukciója, bővítése révén növelhetjük a belváros turisztikai vonzerejét, az igen gazdag múzeumi gyűjteményt sokkal nagyobb közönség számára bemutathatjuk, ezzel együtt a múzeum működését racionalizálhatjuk. Mindezeknek megfelelően a Rákóczi úton lévő néprajzi kiállítás az új központ megnyitásáig folyamatosan üzemelni fog, azt követően pedig a Széchenyi téren lesz megtekinthető, így a Néprajzi Múzeum jelenlegi épületében a kiállítási funkció meg fog szűnni. Az új régészeti kiállítás a Káptalan utcában hosszútávon működni fog, azt kiegészíti a Széchenyi téri épületben a kiállítás – magyarázta Merza.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés