11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapAbszolút PécsNem hivatalos útikalauz nem csak pécsi stopposoknak

Nem hivatalos útikalauz nem csak pécsi stopposoknak

Két évvel ezelőtt készített először a SosemArt Kulturális Egyesület szubjektív térképet a városról. Az ingyenesen elérhető kiadvány, az úgynevezett Alternative City Guide célja, hogy a helyiek szűrőjén keresztül mutassa be a turistáknak Pécset. Bár idén több mint negyven helyszín szerepel a listán, úgy tűnik sok helyi vállalkozás nem akart áldozni a turistacsalogató térképre. Így jó néhány, a szerkesztőségünk által jónak ítélt helyszín nem került bele az ajánlóba. 

A SosemArt Kulturális Egyesület két éve indult projektje arra az elgondolásra épült, hogy egy várost nem feltétlenül akkor ismerünk meg a legjobban, ha sorra megnézzük a tipikus, útikönyvek által javasolt látnivalóit. A két ötletgazda, Szolga Hajnal és Pataki Erika szerint Pécs atmoszféráját sokkal inkább magukba szívhatják az ide látogatók, ha felkeresik azokat a pontokat (is), ahová a helyiek járnak.

turizmus02

Pécs azonban nagyváros, számos érdekes és izgalmas helyszínnel, így mindenki nem kerülhetett fel a térképre. Szükség volt a szelekcióra, amelyet egyfelől a szubjektivitás, másfelől egy konkrét szempont figyelembevétele jellemzett.

– Két évvel ezelőtt és most is fontos volt, hogy környezettudatos és társadalmilag elkötelezett szervezetek és vállalkozások szerepeljenek a kiadványban – mondja Pataki Erika.

A 2015-ös térképen – a 2013-ashoz képest – jóval több látogatásra érdemes hely szerepel, köztük is sokkal több a vendéglátóegység. Továbbá kézműves boltokat, szórakozási lehetőséget, galériákat és alkotói tereket is ajánlanak a könyvben. Szerepel a listán jó pá olyan hely, amelyet a PécsMa.hu szerkesztősége is tesztelt, illetve kifejezetten nagyra értékel. Ilyenek például a Streat Burger & Szendvics, a Pécsi Briós, a Kemencés pékség, a Létra közösségi alkotótér és a Retextil Alapítvány. A listát elnézve azonban felmerült a kérdés, hogy miért hiányzik a térképről például az a nívós belvárosi étterem, amely saját farmján megtermelt alapanyagokból főz, vagy az a csemegeüzlet, ahol nagyon sok helyi kistermelő portékáját be lehet szerezni?

alternative city térkép01

 

– Civil szervezetünknek nem volt kerete vagy pályázati pénze arra, hogy önköltségből megterveztessen, majd megjelentessen több ezer példányt az alternatív térképből, így a kivitelezésre az ajánlóban szereplő helyek, egyesületek, üzletek dobták össze a pénzt. Az előzetes szűrőn fennmaradt vállalkozásnak és civileknek megadtuk a lehetőséget, előbbieknek 10 000 Ft, a utóbbiaknak 5000 Ft-ba került, hogy felkerülhessenek az Altenative City Guide-ba. A dolog egyszerű: nem mindenki akart bekerülni az ajánlónkba – magyarázta Erika.

alternative city térkép03

A SosemArt Egyesület ötlete tehát kétségtelenül jó, és annak is örülünk, hogy két év után újra kijöttek egy ingyenes kiadvánnyal, mégis azt gondoljuk, a projekt finanszírozása miatt a térkép sokkal kevésbé adja vissza a város alternatív „látnivalóit”.

A térképből idén egyébként 10 000 példányt nyomtattak, így a helyi kávézókban, galériákban, hotelekben kétszer annyi érhető el, mint két évvel ezelőtt. Az ötletgazdák igazi nagy álma pedig az, hogy egyszer majd egy folyamatosan frissíthető mobilapplikáció készüljön Pécs szubjektív térképének.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő