Nyilvánosan mossák a szennyest

Divatba jön a mosoda Pécsett. Csak néhány hónapja nyitott meg az első ilyen üzlet a belvárosban, de a vendégkör hétről hétre bővül. Elsősorban az egyetemisták és az egyedülálló férfiak viszik mosatni piszkos ruhájukat az Alkotmány utcába.

A nagyobb cégek és éttermek mellett már a férfiak is mosodába viszik a szennyesüket. Az egész procedúra szárítással együtt egy óra alatt megvan, a várakozási időben pedig internetezni és kávézni is lehet az üzletben.

– Ide bárki behozhatja piszkos gönceit. Ágyneműket, paplanokat vagy terítőket is fogadunk – mondja az üzletet képviselő Nyisztor Árpád.

A mosodát főként fiatalok veszik igénybe.

– Nagyon sokat dolgozom, általában mindig sietek, és itt nagyon gyorsan mindent el tudok intézni, a mosást is meg a szárítást is, a nagyobb ruhákat pedig sokkal könnyebb itt kimosni. A plédek egy hagyományos mosógépbe nem férnek be – mondja Márki Krisztina, aki hetente többször is jár a mosodába.

A mosógépekbe egyenként kilenc kiló ruhát pakolhatnak, majd utána a tiszta ruhát meg is tudják szárítani.

[frame]

A mosoda ismerkedésre is jó. Előfordult már olyan, hogy egy fiatal diák levette a nadrágját és – ahogy a nagykönyvben meg van írva – betette a mosásba, majd így várakozott.

[/frame] 

Folteltávolító

Átlagosan, naponta 30-40 kiló szennyest mosnak a pécsi mosodában. Elsősorban az albérletben vagy kollégiumban lakó egyetemisták hozzák ide koszos ruháikat.

– A diákok részéről egyértelműen a mosógép hiánya a fő indok, vagy a kollégiumban található gépek minősége hagy maga után kívánnivalót. Van, hogy ruhákkal együtt áll meg, és főként emiatt járnak hozzánk – Nyisztor Árpád.

A mosáson és szárításon kívül igény szerint vasalást is vállalnak. Ezt a szolgáltatást elsősorban a fiatal, egyedülálló férfiak kedvelik. A várakozási időt pedig a helyszínen is ki lehet tölteni, ugyanis Wifi hálózat és kávégép is van az üzletben.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Emlékszem ezen a helyen régen egy kisvendéglő volt. Akkoriban még 250 Ft volt egy menü ott.

  2. Ezek a Nyisztorék valami hazaköltözött amerikaiak lehetnek.
    Ott már régen lejárt a laundromat .
    Kombinalni kell vegytisztitással.

  3. Pécs első önkiszolgáló mosodája az Alkotmány u. és a Petőfi u. sarkán! -Próbáltál már ágyneműt, takarót, függönyt vagy akár hálózsákot mosni otthon? -Gondolkoztál már azon, hogy a mosógéped szinte megállás nélkül megy és mennyi energiát pazarol? -Érezted már úgy, hogy mindenhol a kiteregetett ruhák száradnak? Volt már úgy, hogy elromlott a mosógéped és épp nem volt kedved újat venni? -Szeretnéd, ha a ruháid olyan tiszták lennének, mintha egy szállodában adtad volna le tisztításra? -Emlékszel azokra a filmekre, amikor a mosodában szövődtek szerelmek vagy alakultak ki barátságok? 🙂 -Ugye szivesen használnál minőségi szolgáltatást, ahol nem kell aggódni a kiszolgálás miatt és mindezt kedvező áron kapod meg. De a legfontosabb, hogy mi nem csak pénzt spórolunk meg Neked, hanem időt nyersz velünk. 9kg ruha mosása, szárítása 1 óra alatt! Ez meddig tart otthon? A mosást-szárítást akár meg is várhatod, miközben internetezel és kávét szürcsölgetsz. Ha akarsz vissza is jöhetsz érte bármikor és mi igény szerint akár kivasalva vállfán, becsomagolva adjuk vissza ruháidat. Mosás: 9kg/750.- Ft/ ~30 perc Szárítás: 9kg/300.-Ft/12perc Vasalás. 1kg / 920.-Ft Nyitvatartás: H-P: 9:00 – 20:00 Sz: 8:00 – 14:00

Comments are closed.