Olyan rosszul akar írni, mint egy gyerek

A 2007-ben indult Pécsi Íróprogramnak köszönhetően már több mint 50 nemzetközileg elismert külföldi író járt városunkban, akik az egy hónapos rezidensi program során szerzett élményeiket az úgynevezett „Pécs naplóba” írják meg. Ezen felül pedig saját szövegeiken is dolgoznak itt, amelyeket sok esetben Pécs is inspirál. Járt már nálunk shanghaji, máltai, brit író, most pedig 33 éves Anka Herbut, lengyel dramaturg-író mesélt nekünk Péccsel kapcsolatos élményeiről és művészetéről.

hirdetés

-Már több, mint két hete Pécsett vagy, hogyan tetszik a város?
-Nagyon szép, nagyon élvezem. Szeretek itt sétálgatni, de én kifejezetten úgy járok-kelek a városban, hogy nincs pontos úti célom, csak megyek amerre a lábam visz. Így mindig érnek meglepetések, mindig belebotlok valami újba, valami másba. Nagyon szeretem a természetet, a Mecsekoldalban is sétáltam párszor, baromi kellemes hely, de a következő napokban szeretnék felsétálni az erdőn keresztül a TV-toronyhoz, mert mindenki azt mondta nekem, hogy látnom kell onnan is Pécset. Ja, és jártam a Zsolnay Negyedben is, ami gyönyörű.

-Írószemmel inspirálónak találod Pécset?
-Érdekes dolog ez. Van aki az Íróprogramban Pécs hatására ír például egy novellát, vagy verset, de én nem ezért vagyok itt. Én amíg itt vagyok, minden nap készítek egy polaroid fényképet a városról, egy-egy pillanatról, emberekről, akikkel többször találkozom véletlenül. Ezek nem mindig jó képek, van amikor borzasztóak, de nem is ez a lényeg. A képeket aztán beragasztom a „Pécs naplóba”, és mikor hazamegyek, a naplót újra előveszem, és meglátom, hogy hova visznek ezek a képek, milyen gondolatokat, érzéseket adnak. Ezek alapján írok, tehát nem Pécsről, de közvetve Pécs hatására. Persze azért írok is a naplóba.

-Naplót mindenki máshogy ír…
-Igen, én például eleinte úgy gondoltam, hogy tök egyszerű lesz, de valójában egyáltalán nem az. Van egy fal, egy ütközés az őszinte, impulzusszerű, egyszerű naplóbejegyzések és az irodalmias naplóírás között. Én úgy akarom megírni a naplómat, hogy megtalálom a kettő között az egyensúlyt, mert úgy gondolom, hogy ha leírom azt, ami a szívemben vagy a fejemben van, akkor azt nem szépen, megformálva kell tennem, mert ha túl irodalmi lesz a megfogalmazás, akkor hazugsággá válnak a gondolataim. Olyan stílust akarok kialakítani, ami őszinte, amiben megtalálom önmagam, de ami nem „túlcsinált” és „túlgondolt”. Ehhez ugyanakkor idő kell.

Pécs inspirálja is, meg nem is
Pécs inspirálja is, meg nem is

-Van ennek az írásmódnak köze ahhoz, amit te úgy nevezel, hogy „radikális tündérmese” írás?
-Valamennyire lehet igen. A „radikális tündérmese” írással az elmúlt pár évben kezdtem el feltérképezni a mesék történetmesélésének formáit. Ez konkrétan azt jelenti, hogy úgy írok rövid meséket, ahogy azt egy gyerek írná meg, vagy mesélné el. Rossz nyelvtannal, nem megfelelő szavakkal, furcsa, nem adekvát szórenddel dolgozok. Ez egyfajta visszafordított fejlődés. Vissza akarok menni a gyermekkorba, valahova vagy valamiért, amit feltehetően az idők és a fejlődés során elvesztettem.

-A magyar nyelvvel milyen tapasztalataid vannak?
-Nagyon érdekes és nagyon nehéz! Az ember egy új nyelvet hallva mindig reflexből a hasonlóságokat keresi az általa ismert nyelvekkel, de ahhoz képest, hogy szomszédos országok vagyunk, én semmi közöset, semmi hasonlót nem találok a magyar és az általam ismert nyelvek között. Mivel pedig nem mondanak semmit nekem a magyar szavak, sokadszorra sem tudom megjegyezni őket.

-Sok lengyel performansz-előadást és kísérleti színdarabot írtál, melyekben az emberi test és a mozgás kiemelt szerepet kap. Mi az, ami megfogott a mozgó testekben?
-Az elmúlt évben kezdett foglalkoztatni a tánc, egy varsói táncegyüttes előadásainak vagyok a dramaturgja, és nem csak a szöveges részekkel, nem csak a történettel, hanem a mozgással is foglalkozom. Amióta a táncosokkal dolgozok, sokkal többet tudok a testről, a mozgásról, és megtanultam jobban fókuszálni magamra, amit épp csinálok, a pillanatokra. Megtanultam észrevenni a ritmust az írásban, a színházban, a filmekben, ez a tudás pedig a saját munkáimban is jól hasznosítható.

A jövőre 10. évébe lépő Pécsi Íróprogramot Méhes Károly író, a program kurátora és Kulcsár Enikő ügyvivő indította el 2007-ben, azzal a céllal, hogy hogy a várost európai jelentőségű irodalmi helyszínné tegyék. Az Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében 2010-ig huszonkét író fordult meg Pécsen, akiknek a városban szerzett élményeit, benyomásait tartalmazó naplói 22xPécs címmel jelentek meg eredeti nyelven és magyar fordításban. A sikernek, valamint a városvezetés és a kormányzat támogatásának köszönhetően a Pécsi Íróprogram ezután is folytatódott, így további alkotók, köztük a kortárs irodalom egyik legnagyobbra tartott művésze, az orosz Ljudmila Ulickaja is eljöhetett Pécsre. A program vezetői jelenleg azt tervezik, hogy újabb antológiát jelentetnek meg a 2010 után vendégül látott alkotók írásaiból.