Őri László: “Szívembe zártam Pécset”

Sorozatunkban úgy mutatjuk be a pécsi városházi képviselőket, ahogyan még nem ismerhették őket. Megtudhatjuk, mit szeretnek a városunkban, mivel foglalkoznak szabadidejükben, vagy éppen mire költenék a pénzt, ha nyernének a lottón. Őri Lászlót (Fidesz-KDNP) kérdeztük.

– Melyik a legkedvesebb emléke, amely Pécshez kötődik?
– Itt születtem, nőttem fel, a várost csak az egyetemi évek alatt hagytam el egy időre, de amint tehettem, visszatértem. Pécset és a várost körülölelő természeti környezetet már gyerekkoromban a szívembe zártam, sokat kirándultunk a szüleimmel, vagy éppen szánkóztunk a Tettyén vagy a Misinán. Nem is tudok csak egy momentumot kiragadni Péccsel kapcsolatban, hiszen az elmúlt évtizedekben annyi szép élmény ért itt.

– Melyik a kedvenc pécsi helye, helyszíne? Miért?
– Ahogy már említettem, azon túl, hogy szeretek a hangulatos, megújult belvárosban sétálni, amikor csak tehetjük, a Mecsek különböző részein kirándulunk a párommal, családommal, vagy a barátokkal.

– Mit szeret a legjobban a városban?
– Én inkább arról szólnék, hogy min szeretnék a leginkább változtatni a városban. Kertvárosban nőttem fel, ma Kertváros egyik városrészében a Rózsadombon, Málomban élők tiszteltek meg bizalmukkal, választottak képviselőjüknek. A munkám során az egyik legnagyobb kihívásnak azt tartom, hogy minden eszközzel megpróbáljam a közösség építését szolgálni. Mire gondolok? Visszaemlékszem arra, hogy gyerekként bármerre mehettünk Kertvárosban a barátainkkal, mert a szülők mindenhol figyeltek ránk, figyeltek egymás gyerekeire. Volt egy összetartó közösség, amely sajnos mára meggyengült, az emberek a nagy rohanásban, a gondok nyomására bezárkóztak, elszigetelték magukat. Ezen kellene változtatni. Meggyőződésem, hogy olyan új kezdeményezésekre van szüksége ennek a városrésznek, ami ismét összehozza a családokat, a lakótársakat, ennek jegyében fogjuk folytatni a lakóközösségek bevonásával a játszóterek felújítását, vagy a házak közti kertek kialakítását. Minden vágyam, hogy Kertvárosban is legyen egy élő közösség, amely figyel egymásra és a környezetére egyaránt.

– Ha élhetne más országban, városban, akkor hol élne és miért pont ott?
– A párommal – mint minden fiatalban – bennünk is felmerültek kérdések a jövőt illetően: ő orvos, és ha valakiknél, akkor az orvosoknál megvan a csábítás, hiszen Európa számos klinikája az itteni bérek tízszeresét adja. Ez nem akármilyen vonzó erővel bír egy fiatal orvos számára. Mi azonban eldöntöttük, mindketten Pécsett képzeljük el az életünket. Szülővárosunkban próbálunk a magunk területén hasznos tagjai lenni a város közösségének, párom a gyógyítás, magam a közélet területén. Túlzás nélkül állíthatom, hogy mindkét terület bőven tartogat új kihívásokat…

Villámkérdések:

Családi állapot: tartós párkapcsolatban él.
Gyerekek: még nincs.
Kedvenc film: magyar történelmi filmeket, vígjátékokat néz legszívesebben.
Kedvenc könyv: Móricz: Légy jó mindhalálig, de sokat forgatja Wass Albert és Márai Sándor műveit is.
Szabadidő: kirándulás a Mecsekben.
Hol nyaralna legszívesebben: Voltam sok csodálatos helyen külföldön, de nekem a hazai tájak a legszebbek, mindig újabb és újabb gyöngyszemre bukkanok, sokan nem is tudják mennyi és milyen gyönyörű hely van idehaza, csak fel kell fedezni ezeket. Nyaranta a Balatonon pihenek, de nagy kedvenc Erdély is.
Ha nyerne a lottón, mire költené a pénzt: Nagyon becsülöm azt az erdélyi magyar közösségért végzett munkát, amit Böjte Csaba atya végez fáradhatatlanul a Dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal, tudom, hogy tervben van még jó néhány gyermekotthon, árvaház létrehozása, ahol elkelne az anyagi támogatás.

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Olvasom ezt a sorozatot, ki tudja hányadik képviselő ez már. Tóth Bertalant leszámítva, aki érdekes és normális válaszokat adott, az összes többi nyomja a bullshit dumát. Miért nem lehet normális emberi módon válaszolni ezekre a kérdésekre???? Idióták!

Comments are closed.